Apáti Kovács Béla : A furcsa rokon

( Sün Laca meseregényem negyedik része)

Egyik nyár-végi nap délutánján Sün Laca engedélyt kért édesanyjától, hogy meglátogassa barátait a kerítésen túli, közeli kertben. A ház bejáratánál lévő lépcsőn furcsa dologra lett figyelmes.
Még ezt sohasem látta itt. Pedig már néhányszor megjárta az utat. A lépcső kövén egy sünhöz hasonló valami volt. Neki is voltak tüskéi. Igaz színe más volt, mint az övé. Ott feküdt mozdulatlanul, mintha napozott volna. Múltkor ő is napozott a bokornál levő vackuknál. Kifeküdt az egész család, és süttették a hasukat.
A napsugarak pajkosan szaladgáltak a testükön, mintha csak incselkednének velük.
Bizonyára ő is napozik, élvezi a kellemes napsütést. Még régebben édesanyja mesélt egy távoli rokonról, aki messzi, idegen országban él.
Igaz édesanyja elmesélése szerint az sokkal nagyobb és hatalmas taraja volt. De ki tudja, hátha vannak máshol is rokonok, hiszen olyan nagy a világ.
Óvatosan közeledett a furcsa rokonhoz. Megállt mellette. Eleinte nem merte megszólítani. Valójában nem is tudta, mit mondjon neki. Félt, hogy felébreszti édesded álmából, és megharagszik rá. Nem szerette volna, ha mindjárt az első találkozás alkalmából ellenségekké válnak.
Egy ideig tanácstalanul topogott a lépcsőnél. Még arra is gondolt, hogy idehívja a barátait. Ezt hamar elvetette, mert ki tudja, még az is előfordulhat, hogy a furcsa rokon megijed, és elszalad meglátván a három cicakölyköt és a házőrző kutyát. Eleinte ő is nagyon félt tőlük.
Jobbnak látta, ha inkább maga ébreszti fel, és kedves hangon üdvözli a rokont.
– Jó napot kívánok! – mondta kissé reszkető hangon. – Napozni tetszik a sün bácsi? Ma nagyon szép idő van. Kár, hogy hamarosan itt a hideg ősz.
Sün Laca azt gondolta, hogy szavaira a lépcsőn fekvő kinyitja szemeit, és viszont üdvözli őt.
Sokáig várt, de nem kapott választ. Ekkor kicsit hangosabban mondta:
– Jó napot kívánok, sün bácsi! Én vagyok Sün Laca. Itt lakom a szüleimmel és testvéreimmel egy kerítésen túli bokorban. Éppen errefelé jártam, amikor megpillantottam a sün bácsit.
Újból elhallgatott és várt. Egyre türelmetlenebb lett. A lépcsőn fekvő furcsa rokon meg sem mozdult, még csak egy pillanatra sem nyitotta ki a szemeit.
„Mi történhetett vele?” – kérdezte riadtan magától Sün Laca. – „Csak nem esett valami baja? Segítséget kellene hívni, de hol tudok itt ilyet találni?”
Kicsit közelebb lépett a furcsa rokonhoz, hogy megvizsgálja. Mancsával még meg is lökte, hátha így felébred, vagy valami életjelt ad magáról. Sajnos hiábavaló volt ez a próbálkozás, az alvó nem nyitotta ki a szemét.
Ekkor Sün Lacának az eszébe jutott, hogy segítséget kér a barátaitól. Ők bizonyára tudnak segíteni.
Ahogyan csak tudott futni kezdett az árnyas diófa felé, és már messziről kiabálta:
– Gyertek gyorsan, segíteni kell a rokonomnak, aki a bejárati lépcsőn fekszik. Nem tudom, mi történhetett?
A három cicakölyök a házőrző kutya Bundás még csak elképzelni sem tudta, hogy mi a baj.
– Miről beszélsz Sün Laca? – kérdezték kíváncsian.
– Mikor elhaladtam a bejárati lépcső előtt, megpillantottam az egyik távoli rokonomat. Gondoltam, üdvözlöm, és legalább megismerjük egymást. Többször is megszólítottam, de nem válaszolt. Először azt hittem, hogy mélyen alszik, ezért mancsommal megérintettem. Erre sem reagált szegény rokonom. Lehet, hogy elájult, vagy valami nagy baja lehet.
– Még egy sün lenne a kertben? – gondolkodott el a házőrző kutya Bundás. – Még nem találkoztam vele. Pedig nekem mindent tudnom kell, ami a háznál történik.
– Gyorsan menjünk oda! – javasolta az egyik cicakölyök.
– Miről pusmogtok itt? – jött elő a cicamama. – Ki van veszélyben?
– Sün Laca mondta, hogy az egyik távoli rokona elájult a bejárati lépcsőnél – válaszolták kórusban a cicakölykök, és a házőrző kutya Bundás is bólogatott bizonyítva, amit a többiek mondtak.
Cicamama Sün Lacához fordult:
– Tényleg vannak rokonaid? Eddig nem is mondtad.
– Nekem is csak édesanyám tett róluk említést. Még sohasem találkoztam velük, de kedves cicamama mennünk kellene, hogy tudjunk szegénynek segíteni.
– Rendben, én is veletek megyek, és ha valóban segíteni kell, akkor majd kitalálok valamit.
A kis csapat sietve elindult a bejárati lépcső felé.
– Mi történhetett szegény rokonommal? – siránkozott egész úton Sün Laca. – Remélem, tudunk rajta segíteni.
Megérkezvén a lépcsőhöz cicamama elnevette magát. Annyira nevetett, hogy alig bírt megszólalni.
– Gyerekek, ez nem élőlény. Tudjátok, mi ez?
A gyerkőcök szinte egyszerre kérdezték:
– Mi ez? Ami itt van előttünk az nem egy sün?
– Nem bizony. Ez egy súrolókefe. A háziasszony ezzel súrolta fel a konyhát, és most kirakta száradni.
– De hiszen neki is hosszú, hegyes tüskéi vannak – próbálta megmagyarázni a tévedését Sün Laca. – Éppen úgy néz ki, mint egy sün.
A cicamama újból elnevette magát:
– Azért vannak hosszú, hegyes tüskéi, hogy azokkal könnyen fel lehessen sikálni a konyha kövezetét. Tudjátok, mit, erre a nagy ijedelemre meghívlak benneteket finom, langyos tejre. Amikor elindultunk ide, láttam, hogy a háziasszony a tejes tál felé tart egy jókora kancsó tejjel. Menjünk és lefetyeljük be, amíg a szomszéd macskája meg nem issza.
Sün Laca, a három cicakölyök és a házőrző kutya Bundás, cicamama vezetésével visszaballagott a faládához és jóízűen elfogyasztották a számukra kikészített tejet.
A süngyerek kicsit bánkódott, hogy nem sikerült találkoznia a távoli rokonával, de gyorsan megvigasztalódott a finom tej láttán, mert ugye ti is tudjátok, a sünök imádják a tejet.

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző Apáti Kovács Béla 190 Írás
Mindig szerettem az irodalmat. Számomra az olvasás, olyan, mint más embernek a kenyér. Nem múlik el nap olvasás nélkül.