Horváth Nóra : Csakhogy közénk jöttél

 

 

 

Már vártalak,

csakhogy közénk jöttél

– hangzik egy rövid nyitány.

Az ibolya kinyílik,

tél van, messze még a tavasz.

Hunyorog, nem érti: miért, minek

hívja életre a megosztó derű?

 

Ne várj tőlem érthető választ,

kérdezd a csupasz fák honát,

csak óvatosan érintsd meg;

a földig hajol

törékeny teste.

 

Hideg fagy telepszik ránk,

olvaszd fel az értelmet bennünk,

hogy mik is vagyunk,

hova megyünk,

és mi vár még ránk,

hűvös ház csabzott lábtörlőjeként.

 

Idomtalan harcot vívunk,

a szélmalom őrölte esztendőkkel.

Képtelen pillanatok mozzanata zötykölődik,

fátyolfelhők magasodnak körkörösen körém;

csakhogy közénk jöttél.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Horváth Nóra
Szerző Horváth Nóra 86 Írás
"Egyedül birkóztam meg a megfelelés legádázabb ellenségével, már mondhatom, hogy veled, győzött az öntörvényű jelen, a múlt diktatúrája felett." (Mint... c. versből részlet, 2013).