1.
Múlt rögjeiből olvasok nyomokat,
Embert keresek, nagybetűst, szíveset,
Nem találok sokszor mást, csak gonoszat,
Számtalanszor megesett ez az eset.
Vizsgálom a jellembeli okokat,
A szív a törvényt súgja, fényeset,
Elismerem az árnyék-sablonokat,
Emberi formában élnek, meglehet.
A nemesség és becsület, nyílt jellem,
Egy házban lakoznak, egy dicső telken,
A Jóságban kutatom a hősöket.
Számtalan ország, s nép veszett már oda,
Míg a tisztesség bűn, neve pagoda,
Keresem a régi törvényt, ősöket.
2.
Keresem a régi törvényt, ősöket,
Míg élhet az ember, egyre csak remél,
Ráveti a korszakokra látcsövet,
Feltárul a múlt, a két fül csak henyél.
Ha lenne hídján két világhoz követ,
Ki régről a jelennek szól és zenél,
Vezényelne égtörvényt, mennydörgőset,
Kottát írna nyáron minden falevél.
A zivatar a káoszt megtépázza,
Földre sújtását a rigó trillázza,
Napsugarak szárítják a nyomokat.
A Rend egyre csak békéről álmodik,
A halottak emléke halványodik,
Az egyháztitkár anyakönyvet tologat.
3.
Az egyháztitkár anyakönyvet tologat,
Minden, mi szép volt, a sír magába zárt,
Ki fejti meg életről a kódokat,
Barlangi jeleket, s hol nyugszik a bárd.
Jó szíven számtalan sötét lenyomat,
Gyilok-szó a gazé, melyet belémárt,
A rákfekély talán egyszer lelohad,
Kerülni kell azt, ki emígy is csak árt.
A fegyver rávettetik a sötétre,
Száműzve lesznek mind az ősködökre,
Mely saját eszméik fölött szemfödet.
Övék a világ-könyvtárnyi bűneset,
Minden gondolat-szikra rég elesett,
Az állam gépekkel csontokat töret.
4.
Az állam gépekkel csontokat töret,
Háborog sok halott a hét fátylában.
Meg kell tisztítani a háztetőket,
Hogy járjon az ítélet egyfolytában.
A világ-végi kürtzengés megérett,
A fegyelem emléke még Spártában,
Piros a Hold, az égbe vert nagy éket,
Feltámadást várnak a fogságban.
A Békesség szeretetért esd, s óhajt,
A mindenség szabadulásért sóhajt,
Szürke szmog fedi el a városokat.
A baj forrása emberformában jő,
A feketék pénze a mindig nyerő,
A bürokrata hamis vállat vonogat.
5.
A bürokrata hamis vállat vonogat,
A mágia hatalom ma Bátorság,
A törvény védi a szélhámosokat,
Gondolat-lövedékkel egy új kórság.
Elítélnek, megírnak úgy okokat,
Ál minden szavuk, ferdült az Igazság,
Idéznek paragrafust és okosat,
Ferde és susárló, csak önigazság.
Megkérdezzük, mikor kezdődött a baj,
Mikor hangya-népre ráhullott a vaj,
A szorgalom és becsület bűn-jel lett.
Egyetlen rossz gondolat maga a bűn,
Átok ül azóta a leírt betűn,
Hazug történelem hasít köröket.
6.
Hazug történelem hasít köröket,
A győztes csürhének minden átírva,
De tanítónak csak jellemes jöhet,
Tar ágakkal ágaskodik a nyírfa.
A példázat, mely mély sorsokat követ,
Hiteles szívekbe van beleírva,
Csak ők teszik le a fegyelem-követ,
Élet-iskolába mind visszajárna.
Az eszes tanul más bölcsességéből
És ha az élete egyszer összedől,
ritkán hibáztat újságos bódékat.
Élni gyönyörűség volt egykor régen,
Az emberek jól dolgoztak és szépen,
A Föld meglódult kaliba, s óbégat.
7.
A Föld meglódult kaliba, s óbégat,
Kirepült az űrbe, kering egyedül,
Megbolydult tűzkovács, nem tör diókat,
Csonthéjas ujjával halált hegedül.
A Nap még naponta meg-megcirógat,
S míg az űrhidegség rólam lekerül,
Addig álmodom, senki sem riogat,
Egy csillag az égből a Földre vetül.
Illés az, ki eljövendő világhős,
Legendájából talán már ismerős,
Vénusszal egy lovagregényt szövöget.
Ami akkor Illésnek nem sikerült,
Most minden sötét titokra fény derült,
Üvöltése rejti a bűnösöket.
8.
Üvöltése rejti a bűnösöket,
A hangzavar az égig ér itt régen,
Senki sem számlálhatja már meg őket,
Temetik a tehetséget közösen.
Szépség és harmónia gyönyöröket
Maguk is oktatják, óriási szégyen,
Mert csillagoknak vették el eszöket,
Nem tündökölnek többen már az égen.
A zeneszerzők, zenészek bűnösök,
Mert logikájukkal voltak bűvölők,
S az énekesek szív-húrja a zamat.
Fűszálakat, vagy kenyérmorzsát számol
Mindenik nagycsillag, övék a jászol,
Az Idő elszökött, nincs már pillanat.
9.
Az Idő elszökött, nincs már pillanat,
Elébb lassult, majd kipörgött végleg,
Nincs ki megkeresse, a kín megszakad,
Nyög és tűr a világ, nagyok a vétkek.
Ha akad százezernyi kufár cafat,
Kik ezentúl majd bocsánatot kérnek,
Nem zárul el szájukból a jó falat,
Igazakkal egy Földön ők megférnek.
A rég áhított szép világegyetem
Egyszer eljő, bizton tudom, s elhiszem,
A sötétség diadala elszakad.
A teljes egészség a lelki tökély,
Így válik éppé az a boldog remény,
Melyben egymásra lel a szelíd szabad.
10.
Melyben egymásra lel a szelíd szabad,
Aranyszalag markolja a kezeket,
Ujjong a földöntúli hű akarat,
Melynek a neve örökké Szeretet.
Összefogásban, nem vádolva arat
Nyílt szívet és áhítatos szemeket
Az Isteni törvény, örökös kamat,
Eztán bátran vállalhatnak gyereket.
A mérőkötélt, ha majd kifeszítik,
Minden élet akkor megmérettetik,
Felpezsdülnek a megunt hétköznapok.
Az eső tükörképe a pocsolya,
Megszúrta ujjainkat a rokolya,
A látlelet szívárvány színben sajog.
11.
A látlelet szivárvány színben sajog,
Minden ütés és csonkítás iszonyat,
A torünnep-vihánc az égig hatott,
Nem találni az asszonyt, a finomat.
Csak fényevés és koldulás maradt ott,
Hol Jóság és Szeretet volt alkonyat,
Hol a Földanya kedvesen csacsogott,
Énekével ringatta a habokat.
Megannyi merénylet, könyv-film főszerep,
Minden karmikus sorson bors-fűszerek,
Ezekből példázat soha nem hatott.
Örökké bízni, remélni, s hinni kell,
Az újjászületés ismét zöldell,
Nem adom fel, nagyságokat kutatok.
12.
Nem adom fel, nagyságokat kutatok,
Bármily nehéz, én keresek szüntelen,
A világ végére is elutazok,
Csodálom a mindenséget, bűntelen.
Az ember szívtörvényével jeltelen,
A jósága arcán látható, de azok,
Kik nem látják, vakok, halnak fénytelen,
Mert az élők látnak és jól hallhatók.
A jók eddig mindig hamar meghaltak,
Mert a sors kerekében sokszor csaltak,
fájlalom nagyon, örökké gyászolok.
Az ártatlan szenvedés fonákká tesz,
Ki ragaszkodik ilyen őrültséghez?
Igaz embert én boldogan mutatok.
13.
Igaz embert én boldogan mutatok,
Eszménye városának, országának,
Gondolatban földrészeken utazok,
Nincsen bánata többé orcájának.
Nem látszik a harag, bár a ludasok
Körülveszik őt kiszemelt prédának,
Sokan vannak még állandó utasok,
Kik menekülnek, öltöznek álcának.
Szeretem felettébb az igaz hitűt,
Ki magában is tán keresi a tűt,
Ha hibázik, nem restell bocsánatot.
Ha véletlen vétkezik, jóvá teszi,
Mindenki lelkét magához emeli,
Tiszta szívben dicsőülnek a dalok.
14.
Tiszta szívben dicsőülnek a dalok,
Mondd meg, mit dalolsz, ki vagy, megismerlek,
Ha muzsikád szép, a lelked is ragyog,
Lásd a tökéletes szót csodaszépnek.
A tökéletes olyan, mint az angyalok,
Nincs rajtuk hiba, ők miattunk élnek,
Könnyes szemem mennyországban andalog,
A Föld lesz a menny, otthona az égnek.
Egyesül ég és Föld, új világ vár ránk,
Kíváncsian várom, hol lesz a hazánk,
Lezártam a történelmi korokat.
Elterveztem a boldog, valóság-jövőt,
Megítélünk minden csalárd cselszövőt.
Múlt rögjeiből olvasok nyomokat.
Mesterszonett
Múlt rögjeiből olvasok nyomokat,
Keresem a régi törvényt, ősöket,
Az egyháztitkár anyakönyvet tologat,
Az állam gépekkel csontokat töret.
A bürokrata hamis vállat vonogat,
Hazug történelem hasít köröket,
A Föld meglódult kaliba, s óbégat,
Üvöltése rejti a bűnösöket.
Az Idő elszökött, nincs már pillanat,
Melyben egymásra lel a szelíd szabad,
A látlelet szivárvány színben sajog.
Nem adom fel, nagyságokat kutatok,
Igaz embert én boldogan mutatok,
Tiszta szívben dicsőülnek a dalok.
2017. május 9.
—————————————
Nyilvánvaló, hogy a mesterszonettből indultál el, ami önmagában meg is állja a helyét.
Összességében: a sablon (rímképlet, osztás) oké, bár ezekhet ragaszkodva mint olvasó, idevárnám az ötös és ötödfeles jambusokat is. A rímek java része ragrím, a szöveg lakítása nyögvenyelős, oda nem illő toldalékszavakkal biztosítod a formát. A mesterszonett kivételével nem „ehető”, a soroknak olykor semmi közük egymáshoz. Két dolog biztosan hiányzik belőle: a koncepció és a munka.
Naplóba javaslom, nem publikáljuk. NHI
Legutóbbi módosítás: 2017.05.10. @ 13:13 :: Kohut Katalin
