Izzó parazsán a nyárnak,
meztelen talppal futok én.
Hátamon csüngnek a szárnyak,
s már a lelkem sem oly bohém.
Csillagom, s a kecses éjjel
sem ül dorombolva mellém,
s fájdalmas egykedvűséggel
nézem üres lelkem, elmém.
Beforrnak a sajgó sebek
és egyszer tán szárnyra kapok,
s ha velem szállnak a szelek,
ajkamon ringnak még dalok.
