dr Bige Szabolcs- : Vakáció a tanyán, vagy mégsem V.

– Hallom, nagyvásár lesz itt a harmadik faluban – kezdte Kálmán egy este -, Bedő bátyám eljönne velem, ne menjek gyalog.

 

Nem sokkal, hogy visszaérkeztek a „vándorok”, egy este megérkezett apa. Miután a németek letették a fegyvert, a tiszt, aki maga mellé vette tolmácsnak, a kezébe nyomott egy cirill betűs írást, megveregette a vállát és hazaküldte. Ritka szerencsének számított, s mi örültünk is nagyon.

— Egy újabb munkáskéz! — kiáltott fel Áron gazda is örömmel, hiszen ő mindent a munka oldaláról nézett.

Nem csalódott a gazda, hiszen apa nem vonta ki magát a dologból. Egy sorban ment a többiekkel kaszálni, kapálni, mikor mit kellett tenni. Vagy valamit megjavítani, hiszen csak régi limlomból tákolt szerszámok voltak úgy nálunk a tanyán, mint lent a faluban.

— Hallom, nagyvásár lesz itt a harmadik faluban — kezdte Kálmán egy este —, Bedő bátyám eljönne velem, ne menjek gyalog.

— Mit akarsz a vásárban?

— Szétnézni kicsit, hátha akad valami.

Így kezdődött kettejük — édesapám, Bónis Bedő és Áronfia Kálmán — vásárjárása.

Már az első alkalom is hasznot hozott.

— Ez a gyerek született kupec! Láttátok volna, hogy jött-ment, hogy beszélt, parolázott a vásárosokkal. Csereberélt, alkudott, s a végén, a nyakunkon maradt ez a kis bikaborjú.

Továbbra is így ment a vásározás. Minden közelebbi, néha távolabbi vásárba is elmentek. Apa jelenlétére a felnőtt tekintélye miatt volt szükség. Nem vettek volna komolyan egy süldő legénykét, ha nincs mellette egy felnőtt. Közben a gazdaság is beindult, és került már piacra való termény. Ezt is Kálmán vállalta. Persze, hiszen ő a tanya kupece. Eladott mindent, amit csak kellett. Egy nap odaállt az apja, Áron bácsi elé.

— Itt van egy kis pénz — vett elő egy halom bankót. — Holnap menjük be a városba és fizessük be a bankba. Törlesszük az adóság egy részét legalább.

Okos, előrelátó ember ez a Kálmán. Ettől kezdve, havi rendszerességgel törlesztették a banki adóságot, amit igazán jól tettek, mert a faluból és a környékből nem egy gazdának elúszott a kicsi birtoka az adóság miatt.

A fiú ügyeskedésének az lett az eredménye, hogy az istálló megtelt állattal. Gyarapodott a gazdaság évről évre. A bikaborjú mellett két fejőstehén, birka, disznó. Tavasszal, azzal állt elő, hogy beáll pakulárnak Petruhoz, a bácshoz. Az apja csak csóválta a fejét, de nem szólt bele a fia dolgaiba.

Ennek a Petrunak volt vagy száz saját állata is a gazdák juhain kívül. A gazdák azért fogadták meg, mert híre járt, hogy a betyárkodó alakok tartanak tőle. S még a dúvadak is messze kerülik az esztenát. Félelmetes nagy kutyái védték a juhokat és mindent. Az emberei, a pakulárok is kemény, bátor fickók voltak, akik nem ijednek meg a saját árnyékuktól.

Letelt az év, s mikor lehullt az első hó, behányták a juhokat, azaz behajtották a gazda udvarára.

Kálmán is behajtotta a maga tíz juhát, amit a szolgálatért kapott, köszönt, s azzal fordult is ki a kapun.

— Petru indul tovább a völgybe a juhaival. Megyek vele.

— Gondold meg, fiam! — aggodalmaskodott Áron bácsi. — Mit egyetek, tudom, lesz, de a szállás már nagyobb gond, jönnek a zimankós őszi-téli napok.

— Petru tudja, hova megyünk. Ismeri a vidéket, tudja, merre hajtsuk az állatokat. Mindig csak lefele, a folyó menti dombokon.

Mentek is, hajtották a nyájat végig a földeken. Úgy mondták, hogy felszabadult a határ, azaz már mindent betakarítottak, s a birkák nem tesznek kárt. És Kálmán velük ment. Hogy mi vonzotta, nem értette senki. Talán a kaland, talán a végtelen érzése a dombokon, völgyeken, talán a szabadság vágya, vagy valami, mások előtt nem látható tikos remény.

Nem csak Kálmán távoztával fogyatkozott meg létszámban a tanya, de Imrét meg behívták sorkatonai szolgálatra. Két évre.

 

Legutóbbi módosítás: 2017.04.02. @ 11:32 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 620 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.