Confiteur

Gyónom a mindenható természetnek, hogy vétkeztem ellene, amikor
a kertemet elhagyva elmentem, …

 

Tudom, hogy már nagyon rég jártam erre, éppen ezért előre szólok: még élek!

Még élek, bár már alig, alig élek, de a Világtól nem félek, dehogy félek benne élek! Történt éppen a minap — amikor Aglasterhausen határában, egy kis rogyásig tele almafa előtt úgy, de úgy elfáradtam, hogy le kellett szálljak egy kis pihenőre, s persze be nem programozott almakóstolgatásra is. Sok az almafa errefelé, erdőszélen, utak mentén, házak közelében, kint a határban, almafa itt, meg ott, ápolt, tele almával, sok-sok alma — történt mégpedig az, hogy eszembe jutott egy dal, amit sokszor hallok rádiókban, itt-ott. Előadója a „Big Yellow Taxi” és persze Vanessa Carlton is velük énekli (Adam Duritz)

 

„They paved paradise and put up a parking lot

With a pink hotel, a boutique, and a swingin’ hot spot

Don’t it always seem to go

That you don’t know what you got ’til it’s gone

They paved paradise and put up a parking lot”

 

„Listen, late last night, I heard the screen door slam

And a big yellow taxi took my girl away

Don’t it always seem to go

That you don’t know what you got ’til it’s gone

They paved paradise and put up a parking lot

Well, don’t it always …”

 

(feat. Vanessa Carlton)

 

Nem tagadom, felébred bennem a Slágerfordító Zug ‘Irkász Ödön, hiszen az vagyok, hát nem? De!

 

 „Ezek kikövezték a Paradicsomot, helyébe rakták e parkolót

Egy nagy piros szállót, butikot és a lengő forró pontot

Nem mindig látható, hogy ami a tiéd

volt eddig, már el is tűnt végleg

Ezek letarolták a paradicsomot, helyébe felhúztak egy parkolót!”

 

„Figyelj, a múlt éjjel ajtócsapódásra ébredtem

Hát egy nagy sárga taxi elvitte a nőmet

Úgy tűnik, mindig csak akkor jössz rá, mi a tiéd

Amikor már elviszik tőled”

 

Ezek kikövezték a mennyországot, s parkolót húztak a helyére?

Hát ja, nem csak úgy tűnik, hogy mindig csak akkor jössz rá, mi volt a tiéd, amikor azt már elvették tőled, hanem tényleg, de tényleg máskor is rájöhetsz, és mégis bénán bámulod… bámulom s nem teszünk semmit ellene?

Hát akkor még szép, hogy kikövezték a mennyországot, s parkolót húztak fel rá.

Miért is ne?

De itt miért nem?

És ugye, nem sajnálom a fáradtságot, bár már 65-ön felül taposom a pedált, elbicajozok Schönbrunnba, Reichartshausenbe, Helmstadt-Bargenbe (ahol a Pennyben azt hazudta a pénztárosnő, hogy nem jó a Maiestro Cardom — gondolta, szegény idegen lehetek, aki még vásárolni is szeretne, hohó olajbogyó, ennek? Azt már nem —, pedig máshol a Pennykbe azt mondták „Müssen bi gut”). El én Epfenbachbe, Neunchirchenbe, s Michelbachba, Neckarbischofsheimbe és így tovább, egészen Mosbachig, vagy átellenben Eberbachig, mert  három héten át bicajoztam ezen a nyáron Németországban, és sehol sem láttam elhagyott mezőt, négyzetméternyi elhanyagolt termőföldet, gyümölcsöst, vidéki legelőt, vagy effélét.

Ezeknek szent a föld, le a kalappal előttük! Ezeknek szent a természet, hiszen az erdők olyanok, mint egy odaillesztett zöld ékesség, dísze a hegyoldalnak, egy kis ékszer benne minden fa, bozótos bokor, ez hogy lehet, keresem itt a kákán a csomót, s nem lelem?

Igen, „They took all the trees, and put em in a tree museum

And they charged the people a dollar and a half to see them

No, no, no

Don’t it always seem to go

That you don’t know what you got ’til it’s gone

They paved paradise, and put up a parking lot”

 

Azaz: „Ők elvették a fákat, famúzeumba vitték, ott mutogatják

egy dollárral terhelve a népet, ha nézni  kívánnák,

nem, nem, nem,

Nem mindig látható, hogy sosem tudható

Ami eddig a tiéd volt, ellopható!

Ők letarolták a paradicsomot

felhúztak rá egy bazi nagy parkolót…”

 

Fel, de nem! Itt nem építenek semmit, ez itt Németország, a Neckar folyó vidéke, itt nincsen semmiféle parkoló, koma, itt tudod mi van? Ha nem tudnád, itt egy szépen megmunkált szántóföldek kiállítása van, vagyis olyan szép, mint egy bazi nagy kiállítás. Na jó, nem kiállítás, hanem a valóság, irigylem is, meg nem is, inkább csodálom, de nagyon.

Hát, hogyne irigyelném, csak képzeld el kedves olvasó, az eszem megáll, amikor arra gondolok, hogy mi volt Kóróson.

Ott vettem egyszer háromszáz ezerért egy parasztházat, nagy kerttel, kis akácfa erdővel, diófával, öreg almafákkal, istállóval, satöbbi, s elkezdtem megszeretni a földet.

Dolgozgattam a kertben, lestem a belejuttatott magokat, mint mocorognak, éledeznek, kidugják fehér hajtásuk a földből, majd zöldülve növögetnek, és végül termést hozva megajándékoznak élelemmel. Ez mondjuk szép élmény volt na, s még ma is visszavágyom oda! Bevallom, hogy visszavágyom, beszélgetnék az öreg almafáimmal még egyszer ez életben, ha esetleg ki nem vágták, el nem tüzelték azóta, de nem hiszem, hogy nem történt meg, aminek meg kellett történnie, hiszen aki megvette, az még az istálló faanyagát is feltüzelte.

Mi? Hogy honnan tudom? Hát elég odakattintani a térképre, az interneten bejön a volt tanyám, istálló sehol, csak az elázott, szétmállott agyagtéglák kupacban, cserépdarabok, tunyaság, embertelen léhaság… ezt én így veszem.

Elmentem onnan egykor, mert bántotta a szemem a sok elhagyott kert, nem szeretem látni, hogy az ember henyél, kocsmázik, önsajnálatba burkolózva istent-embert szidva POLITIZÁL, MINTHA AZT FIZETNÉ NEKIk VALAKI. És közben a szép nagy kertek elhanyagolva, elvadulva, megdolgozatlanul árván rondítják a szép tájat, ahol, szintúgy elhanyagolt parcellák ontják a nemkivánatos gazok magvait a világba.

Na jó, mondjuk, ott sem épültek parkolók, mint ahogy Aglasterhausenben sem, de mégis… ijesztően elhanyagolt volt minden. Ne már!

Ha egy József Attila mű 6 pont, akkor mennyi ez?

Kattints 1-5-ig az értékeléshez!

Ha jónak találtad ezt az írást...

Oszd meg ezt közösségi oldalakon is!

Sajnáljuk, hogy az írás nem tetszett!

A következő talán jobb lesz!

Szerző Székelyvajai János 28 írás
Egyszerű ember vagyok, nem vágyom gazdagságra, hírnévre, hatalomra még úgysem, ennyi.