Seres László : Elvakítottak

Megfordul burkában az éj,
a szó, mint a pók behálóz.
Bolyhos fényt sző a holdkaréj
minden kutyaugatáshoz.

Mentenéd a menthetetlent
lázongva. Nincs időd elég
várni a mennybemenetelt,
míg benned a föld tüze ég.

Hited is kétségnyi, bármit
ígér koncként csak a holnap.
Mit számít elvakítottnak,

aki hamis istent áldott,
hogy a hajnal se vet lángot
többé rá, ha kiviláglik.

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.