Boér Péter Pál : Háztűznézés

 

A még apró termetű, zengőhangzású névvel megáldott kisgyerek, aznap hajnalban kelt, pedig még iskolás sem volt, de nyár közepén mindenki azzal hencegett, hogy fél négykor már fenn van. Nem szerette pocsékolni a napot, a játék idejéből semmit sem szabad kihagyni! Még előző napi segédlegeltetői élményeit is alig emésztette meg, de akkor oktalanul későn, nyolc után indultak, alig tizenkét óra maradt a nappalból, és este, ha akar, ha nem, le kell feküdnie. Egyrészt szülői utasításra, másrészt – sosem fogja megérteni miért -, de előfordult, hogy ülve elaludt.

Szétnézett a tökéletes nappali világosságban, még sosem látta ilyen kihaltnak a környéket. Úgy fél órát álldogált, mikor egy feltehetően ingázó igen nyűtt arccal trappolt – talán – az állomás felé, pedig tudhatta, hogy a vonat nem vár. Rá különösen nem, mert elaludt.

A kis legény korábban még tyúktalan udvart sem látott, most azok is éppen hogy rikácsoltak, de még a tyúkólon belülre a derengő fény csak szendén szivárgott be és a félhomály még fél éjszakát jelentett nekik. Rúgott kettőt a fáskamra oldalába, aztán bement, visszafeküdt. Még szülei is lustálkodtak a hajnali negyed öt körüli időpontban. Négy órát aludt olyan mélyen, mint akit kikapcsoltak. Nem érzékelte, az idő teljesen relatívvá vált, úgy tűnt, hogy perceket szundított csupán, de mikor meglátta az óramutatókat, újból átölelte a keserűség. Azt a napot is alig tizenkét órában fogja átjátszani, pedig már látta, hogy sokkal hamarabb is kezdhetné.

Kirohant a konyhába, a lavórból amúgy gyerekesen meg-macskamosdott. A konyhaajtón át valami furcsát pillantott meg, olyat ami életének hat hosszú esztendejében vagy nem történt még, vagy sosem látta. Maris néninek lekopaszodott a háza! Pontosabban olyan lett, mint a félig megnyírt birka, volt is teteje, meg nem is, foltokban hiányzott róla a nád. Nándor bácsi, két segítőjével kötegbe gyűjtve, hihetetlen szakértelemmel tömködte a helyükre a nádcsomókat.

Mert a bácsi kevés beszédű, szomorkás, mogorva ember volt, az utcaajtón belépve alig köszönt vissza, ezért a kis legény mindig bekukucskált a kerítés deszkái között, hogy lehetőleg Maris néni vagy a lánya, Nándor bácsi felesége, az ő legjobb barátjának édesapja nyisson ajtót.

Ezt a barátot, saját magukkal mindenestől valahová száműzték, mint a télen kiürült disznóólak lakóit. Elmentek, de Nándor bácsi időről időre, hol fahozás, hol portajavítás ürügyén előkerült. A nagyjavítások kívül estek a kerítésen, csak toldozott-foldozott, egy két szög, és némi drót bevonásával erősítette a gyengülő részeket. Ilyen házkopaszítást még soha nem látott a gyerek. Arra csodálkozott rá a legjobban, amikor fölfogta, hogy nem az összes nádat szedik le, csak egy részét, mert minden bizonnyal nem lehetett túl régi a tető. A telek és esős időszakok komiszul megnyüvik az ilyen, különben nagyon hőszigetelő tetőt.

Látni akarta mi történik, ezért megkerülte a házat, fölugrott a kemence padkájára, onnan a púpjára. Érdekes, bár nem belül, hanem kívül volt ez a kenyérsütő, padkát mégis csináltak neki… A fűtését a házból oldották meg és a kenyeres lapátokat is onnan tolták be.

Megdöbbent, mert Maris néni házában semmi nem változott, a bútorok rengeteg pernyével, porral púderezve ottmaradtak.  Vajon hogy fog most aludni, gondolta… De a kíváncsiság alább hagyásával az unalom vette át a szerepet. Igen egyhangú volt az egymás utáni csomók rakodása és vagdosása. Gyerek volt még, felrohant hát a Szerpó oldalon Maszantó Sanyiékhoz, akik hatan laktak egy szobában, zsúpfedeles házban.

Könnyű volt nekik egy szobában lakni, mert az egész ház egyetlen szobából állott mindössze. A lefelé csordogáló Sehonka patakot jól felkavarta, belefürösztötte a lábát. Az épp unatkozó Miki barátjával elkezdték volna a tisztességes játszást, amint valami egy szál citerahúr pengés hangja ütötte meg a fülét.

Jobban odafigyelt és a völgyi templom harangjának hangját vélte felismerni, amit sohasem hallott még ilyen hamisan kongó pitty-pattyozással szólalni.

A háziak kifutottak az egyhangú csángálásra, és minden irányba bámultak, de ő, a kis levert térdű vette észre elsőnek a füstöt.

— Hé, Miki bácsi! Arra le, mifelénk valaki füstöl!

Mindenki a kerítéseknél könyökölt és valakinek beugrott, hogy ilyen távolról lehetetlen megfelelő élvezettel gyönyörködni a “háztűz nézésben”, ezért futásnak eredtek. A fiatal gyereklábak, ha rövidebbek is, de állóképességük meghaladja minden felnőttét, szaporán tartották az iramot, mi több, szinte elsőnek ért oda.

— Jé, Nándor bá’ megfüstöli a házat! Igaz, a tető jobb lett, mint volt, de most elég… Nagyon ronda tarka lett minden!

A lángok nagy nyelve kicsapott az ablakokon, aztán belekapott a frissen feltett tetőbe, és a száraz nád égett el leggyorsabban. Rengeteg néző volt, mindössze négyen-öten rohangáltak ki-be a vödrökkel. Az öreg Kampós mérgében az egyik tartalmát a szájtátiak felé zúdította, és olyan tekintéllyel ordított a bámészokra, hogy némelyek megszégyellték magukat.

— Pucoljatok a dolgotokra szívtelen csürhe, vagy fogjátok meg a munka végét és segítsetek, mert a Marisnak nem lesz hol laknia!

Ez roppant megzavarta a kis legényt, milyen az, mikor egy embernek nincs hol laknia. Milyen is lehetne gyermek szemszögből? Egyrészt ijesztően veszedelmes, másrészt határozottan, és nagyon érdekes. Kezdte irigyelni Maris nénit, másfelől emlékezett, hogy olyan nehezen jár, nem úgy, mint ő, vagy a veje, és botra támaszkodik. Lehet, mégsem jó neki, ha nem lesz igazi alvóhelye?

Odarohant és letépte a függönyöket. Jól ismerte a ház belsejét, tudta, hogy egyetlen nádszálon lengnek, még meg is legyintette egy pörkölő lángnyelv. Szemöldöke egészen olyan szagú lett, mint disznóperzseléskor a sörte. Csak jóval később, tükörben vette észre, de roppant büszke volt rá.

A tetőnek már híre is volt, de hamva annál több. Lassan ugyan, de kialakult egy csatárlánc. Nehezen, mert a sok szájtáti élvezkedőnek nem akaródzott megfogni a munka végét. Gondolták, egy ház vagy leég, vagy nem. Végül Maris néni háza tényleg ebbe a köztes állapotba került, ő már zokogni sem tudott, sőt könnyeinek árja is kiapadt, mire a néhány jóravaló ember fóliával bevonta a tető helyét, hogy éppen egy kisebb eső ne csurogjon a nyakába. A nagyobbat úgyse tudná elkerülni, akkor egész tározónyi szakadna rá. A bámész nép kiábrándulva csámpázott haza, még egy rendes házleégést sem láthattak.  Maris néni, természetesen nem aludt egy percet sem.

A kis legény is azon morfondírozott, hogy a házleégést előtte sosem értette, mert beszélték, hogy volt ilyen… Ha még a kályhába is alig lehet meggyújtani a jól bepetrózott gyújtóst, akkor a fal hogyan tud elégni.

Maris néni házának fala felfüstölődött, mint karácsony előtti kolbász és szalonna, ebből a gyerek arra következtetett, hogy a tető mehet, ajtók, ablakok, bútorok is, de a falak valószínűleg nem égnek el.

Napokig dolgozott Nándor, hogy valami elfogadható, az eredetinél rosszabb tetővel, egy kényszermeszeléssel és durván összeszegelt, nagy hézagú ablakokkal segítse anyósát a szabadban lakás elkerülésétől.

A kis kópénak nem volt annál szebb élménye azon a nyáron, mert barátja is előkerült – hozzájuk kvártélyozva -, és együtt figyelték, amint a kormos falakból ismét valami házféle kerekedik.

Azt soha nem sikerült kiderítenie, vajon honnan akadt bútor. Mindent ő sem tudhat, meg aztán valami furcsaság következtében, a szülei, vagy az idő beláttatta, hogy világosodáskor fel kell kelni, de persze nem hajnalban, hajnal előtt.

Valahogy összementek a játszóidőszakok, kapott egy iskolatáskát is, hogy még annál is többet tanuljon, mint amit addig tudott. Pedig akkor úgy gondolta, hogy azt már nem sokkal lehet megfejelni.

Legutóbb szerkesztette - Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 751 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/