Pulai Éva : Gondolat útra kel

Morcon-Morc nevéhez nagyon ragaszkodón, mogorván ücsörgött a nyitott ablak melletti foteljában, s az esttel hangosan vitatkozó feketerigót hallgatta. Az minden nap kiselőadást tartott, hogy még egyáltalán nem kellene sötétnek lenni, hiszen neki annyi, de annyi a tennivalója, és hiába a gyönyörű telihold, a legfinomabb kukacok is elszenderülnek apró földkupacaik alatt.

— Hogy tud valaki ilyen gyönyörű hangon vitatkozni… — morgott magában. — Bezzeg?!

Amikor már elcsendesedtek kint a tücskök, békák is, csak a távoli házak őrzőinek ugatása élesedett ki az éjszakából. Gondolat ébredt, s megcsiklandozta bóbiskoló pilláit, köszönt illőn, és útra kelt.

Jajonka jutott eszébe, akivel olyan régen találkozott, most nagyon vágyott kedves, egyáltalán nem kesergő jajgatásaira.

De merre is induljon? A tavaszi égbolton a Perszeusz csillagképtől kért segítséget, de az gőgösen elutasította, nem fog ő egyszerű gondolatokat útbaigazítani. A Szekeres bezzeg készségesen felajánlotta segítségét.

— De mondd, kedves Gondolat, hol lakik Jajonka? — kérdezte.

— Hol is, hol is? Jaj, nem jut eszembe — röpködött összevissza a szeleburdi.

Már hetedhét határon is túljárt, amikor ismerős mákvirágot látott egy kertben. Gyönyörű sziromszoknyáját elalvás előtt illendően összébbhajtotta, ne leskelődhessen a kíváncsi Hold.

— Ne haragudj, hogy felébresztelek. Nem tudod, merre találhatnám Jajonkát? Hiányzik, de nem lelem hozzá az utat.

— Sajnos, valamelyik nap gondolt rám utoljára — ásította a virág, miközben kecses nyaka hátrabillent. — Hagyj kérlek aludni!

És kérdezte a szépséges liliomot, a vöröslő muskátlit, az erdő szélén rezgő levelekkel álmot szuszogó fákat, de senki nem tudott neki segíteni.

— Mit tegyek, mit tegyek? — cikázott céltalanul és lassan elkeseredve a Gondolat.

Egy ösvényt pillantott meg a holdfényben, ahol a kivágott óriási farönkök mellett délután egy szekér gurult keresztül, s érezte, Jajonka is arra járt.

Követte az utat, a fenyőkkel körülvett zöld tó mellett, ami most mintha folyékony ezüstből lett volna, hogy a csillagok gyönyörködhessenek magukban. Legalább a Kis Oroszlán is láthatta magát — hiszen olyan kicsi, nem is vehető észre szabad szemmel az Oroszlán feje fölött.

Meglátta!

Igen a meseház! Hiszen ez az, amit keresett! A holdfényben vakító fehér falak, amelyben a fagerendák csodálatos rajzolatot adnak, a csábító, hatalmas, boltíves kapu…

A földszinti ablakok zsalugáterei, mint a legsűrűbb szempillák csukódtak a kazettás ablakokra, csak a nyugodt, szép álmot engedve lakóira.

Jajonka Gondolata ott ült az egyik vaskos gerendán a nappaliban, és lábát lógázva, egy régi dalt dudorászott.

Morcon-Morc Gondolata boldogan telepedett mellé, és morogva fogadta meg, soha többet nem engedi ilyen sokáig távol lenni magától.

Legalább gondolatban nem.

 

 

 

 

 

 

                                                               

 

Fotók: Jánoska Alíz

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2011.05.25. @ 20:37 :: Pulai Éva
Szerző Pulai Éva 88 Írás
A másik embert először olyannak látod, amilyennek szeretnéd. Megismered olyannak, amilyennek ő szeretné, hogy lásd... Ha én is akarom, megismersz. A híroldalt H.Pulai Évaként állítom össze.