Marthi Anna : Összességemnek

 

Elfeledtem már annyi mindent,

de van, hogy azt csinálom, amit kell,

ilyenkor több csoda potyog, de jaj,

ha megértem, untalan földre esek:

alma, körteként ütődök, én barom.

 

Gondoltam rád és szerelmes magamra,

mitől jönnék lázba, ha mindenhonnan

csak rám lelek? A baj csak az ezzel,

hogy játéknak szántam, udvarlósnak,

de e kis fészekaggyal belegebedek.

 

Sikerült hiányból annyit bekebeleznem, de

elmebajból a szenvedélyt kivonni nem tudom,

bármi azzá válik – pillanat, üvöltöm,

a szó szembe ér, vajon hosszú őrületből

miért kéne idő előtt a normális gyanújával

elfogadni, hogy ezt elbukhatom…

Legutóbbi módosítás: 2011.05.10. @ 22:36 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1351 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak