A szakasztott mása vagyok
összetépett önmagamnak,
vad szemeim tébolyzöldje-
két irányba nyíló ablak.
Egyfolytában ki-be zárul,
mintha természetes lenne,
csak az marad, ha lehunyom,
ami irtóztató benne.
Minden szépet, amit látok
kiránt valami huzat,
s egy a pillantásnyi csendben
fojtja meg az álmaimat.