Seres László : Tépelődő csendben

Most

hallgasd a csendet,

hogy bontja ricsajok hálóját,

 reccsenő ágait a fáknak,

megbújva zümmögőn,

mint aki beléd ivódott,

testeddé lett s bűntelen

viharra vár.

 

Most,

mikor ő is hallgat

s már nem kérded tőle,

– hová indulsz, merre,

csak magadba fojtod azt, ami fáj.

Könnyek morzsolják fel a szerelmet,

mely tiéd volt és övé.

Mégis te fizetsz érte.

 

Most,

 hogy kilincsen hagyott

kézmeleg simogatna

tépelődő csendben,

ha még egyszer

 utána mennél…

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.