Marthi Anna : Óda a római köményhez

 

 

 

Ma hajnali végzet,

e dermedt testű, páros kedvű,

ránctalan fekhelyen

szemed alatt hajló tincs,

mi tova leng;

párás kendőm, hordoznám,

levetem, homlokra csókolnám

illat-főztömet,

római köményemmel

behintelek, csípj

meg, érints, fűszerezz,

rebegőn pihegj, szédülést

hordozz, és zsigereidnek

lendület-feszülését,

selyem ajkát kinyitva

éteri lakomának.

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1318 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak