Józsa Mara : Magyar specialitás – Dráma két felvonásban IV/III.

Játszódik Budapesten 2006. október-novemberben, a forradalom 50. évfordulója idején és 2007 tavaszán. *

II. felvonás

 

 

 

Szín: István kollégiumi szobája, egy fiú (Dénes) az ágyon fekszik egy könyvvel, István a számítógép előtt ül, a fején nincs már kötés, hanem egy tarka kendővel van hátrakötve.)

 

Kultúros: (feje jelenik meg a nyitott ajtóban) Kop-kop! Sziasztok!  

Fiúk: Szia! 

Kultúros: (István mellé araszol, az asztalra támaszkodva lehajol mellé) Hozzád jöttem. Tudod, hogy hamarosan KÍN! 

István: KÍN? De utálom ezt! Olyan erőltetett! 

Kultúros: Oké, oké, de a többség szereti. Ám legyen kedvedre: mindjárt itt vannak a (megnyomja a következő szavakat) Kollégiumi Ifjúsági Napok.

 

(Összenevetnek.)

 

István: Valami műsorszám kellene? 

Kultúros: Nos, igen! Számíthatok rád? 

István: Nem tudom. Komolyan nem.  

Kultúros: Nem vagy még jól? 

István: Nem egészen. 

Kultúros: A fejed? 

István: Is! Meg nem tudom… 

Kultúros: No?! 

István: A seb már begyógyult, de mégis… 

Kultúros: Mi mégis? 

István: (megkopogtatja a fejét) Valami nincs rendben itt belül.

Kultúros: (döbbenten) A fejedben?  

István: Úgy valahogy. 

Kultúros: Nem egészen értelek. 

István: A gondolataim nincsenek rendben. 

Kultúros: Hogy-hogy? 

István: Minden összezavarodott. 

Kultúros: Mi minden? 

István: Azelőtt volt egy rendszer az általam elfogadott szabályok mentén, volt igazodási pontom, egy minta, amit használhattam, de október 23-a óta nem találom a helyem. 

Kultúros: Adj időt magadnak! 

István: Nem tehetem! Meg mi értelme lenne! 

Kultúros: (felhúzott szemöldökkel ingatja a fejét)

István: (egy pillanatra eltöpreng) Olyan, mintha egy szétszabdalt képet kellene összeragasztanom, de lehetetlen a feladat, mert időközben az egyes darabok „átformálódtak”, vagy eltűntek, és a helyükre sehová sem illeszthető részek kerültek. 

Kultúros: Nem nagyon világos. 

István: (kényszeredetten felnevet) Ne is törődj velem! 

Kultúros: Oké! Térjünk vissza az eredeti tárgyhoz! Csinálsz egy műsorszámot?  

István: Nem tudom… Nem hiszem! 

Kultúros: Kár! Mindig olyan nagy sikered van! Gondolkozz rajta egy kicsit! Jövő keddig várok, rendben? És szólj, ha mégis! 

István: Jó, szólok!

 

(A szín kis időre elsötétedik, amikor világos van, akkor egy kollégiumi folyosót látunk, innen-onnan zajok, hangfoszlányok, zeneszó szűrődik ki, s alkot sajátos elegyet.

 

Kultúros: (hátrál ki az egyik szobából, még befelé magyaráz, de tekintete a folyosóra is vetődik)  

István: (lép ki a szobája ajtaján, kulcsra zárja, s indul) 

Kultúros: István! Várj! 

István: (a hátát a falnak támasztva várja be a fiút) Igen?!

Kultúros: (kezet fognak) Mondasz valami biztatót? Alakul valami? 

István: (vigyorogva) Alakulgat. 

Kultúros: (felvillanyozva) Na, ez zene füleimnek! És mi lesz az?

István: Titok! 

Kultúros: Nocsak! Azért valamit csak elárulsz? 

István: Annyit, hogy nagy durranás lesz. 

Kultúros: (kis fintorral ingatja a fejét) A címe? 

István: Nincs még címe! Elégedj meg azzal, hogy pamflet lesz. 

Kultúros: Hát ez tényleg nagyon titkos projekt! Mire készülsz te? Csak nem államcsínyre?! 

István: (hamiskásan mosolyog) Most, hogy így mondod! Majdnem az lesz! 

Kultúros: Jól van, nem nyaggatlak tovább, csak legyen meg időben! Meglesz? 

István: Meglesz! (kezet ráznak, s a két fiú egymásnak ellenkező irányba indul el)

 

(A szín elsötétedik. Kis szünet után egy színpadszerű emelvényt látunk, amelyen éppen a díszleteket rendezik el, de a sokat sejtető „mintha-függöny”, melyet a készülő színpadkép elé húznak, némi bepillantást enged. Egy óvoda udvara alakul ki homokozóval, mászókával, hintával. Körben magas kerítés.)

 

István: (segédkezik, pontos helyére tolja az elemeket) 

Kultúros: (lép sürgetően Istvánhoz) Kész vagytok, mondhatom a felkonfot? 

István: Tőlünk mehet. 

Kultúros: Még nem is mondtad, hogy mi a műsorotok. 

István: Pamflet! Ahogy jeleztem! 

Kultúros: Pamflet, de miről? 

István: Legyen meglepetés! 

Kultúros: (némi ingerültséggel) Mi a francnak ez a nagy titkolózás?! 

István: (vigyorog) Annak! De most már csak kibírod! 

Kultúros: (bosszankodik) Ki! Kibírom! 

István: (gonoszkodón) Na, ugye? 

Kultúros: Címe? 

István: (gondolkozik)  

Kultúros: Most már azért csak-csak van! 

István: (vigyorog) Pedig nincs! Hm-hm! Legyen, mondjuk… Megvan! Magyar specialitás. 

Kultúros (néz rá értetlenül) 

István: Mondom: Magyar specialitás! Ez a címe a pamfletünknek. 

Kultúros: Oké! (indul a „függöny” elé) 

István: (utána lép) Várj csak! Mondd inkább azt, hogy a műfaja politikai mese. 

Kultúros: Politikai mese? Sose találkoztam ilyesmivel!  

István: Akkor itt az ideje! 

Kultúros: Na, ja! (indul, de visszalép) És a címe? 

István: Az maradjon! 

Kultúros: Ahogy óhajtod! (a színpad közepére megy, ahonnan időközben levonultak a „díszletezők”) Kedves közönségünk! A következő jelenet számomra is meglepetés lesz. Oly annyira titokban készült, hogy a szereplők a felmosást is magukra vállalták, nehogy a takarító néni kikémkedje a produkciót. He-he! Következik István és csapata! Az előadás címe: Magyar specialitás, a műfaja pedig igen különleges: politikai mese. (kimegy, taps kíséri)

 

(A színpad sötét, majd foltfények jelennek meg.)

 

Narrátor: (csak hang – Istváné) Egyszer volt, hol nem volt, Európa közepén volt… vagyis van… Igen, van egy ország! Több mint ezer éve! A nép az ezer év alatt sokszor szenvedett elnyomástól; hol saját uraik, hol idegenek sanyargatták őket. Sok hosszú történet lenne, ha mindent elsorolnék, bizony idővel se bírnánk, ezért én most csak egy mesét mondok el nektek. 1956 ősze van…

 

(Elhúzzák a díszlet-függönyt; egy óvodaudvart látunk, oldalt az óvoda épülete, amely fölött egy sarló-kalapács címeres magyar zászlót és egy vörös lobogót lenget a szél. Körben kerítés, amely magas, átláthatatlan, felül szélesen szögesdrót, a dróton keresztül jól olvasható a kerítésen túl elhelyezett tábla: NYUGAT. Néhány kerítésléc meg van lazítva, s a gyerekek azokon a réseken kukucskálnak át. Az udvarban homokozó, ütött-kopott mászóka, a hintának csak a kerete van meg, amelyről egyetlen láncdarab lóg le.

 „Óvodások” futnak be a színre, mindegyikük arcát fehér álarc takarja. Hatan vannak: három fiú: Pistike, Viktorka, Déneske és három kislány: Marika, Sára és Emese. Szétszóródnak a játékok között, Marika (apró egérfarok-coffokban hatalmas masnikkal) a hintához megy, s az oszlopba kapaszkodva lengeti az egyik lábát előre-hátra, Sára és Dénes fogócskázik, Viktorka (az álarc fölött kis szemüveges) a homokozóba ül, Emese ugrálókötéllel játszik. Pistike céltalanul bóklászik.)

 

Pistike: (Marika mellé sündörög) Játszol velem, Marika elvtársnő? 

Marika: Játszhatok. Mit játszunk, Pistike elvtárs? 

Pistike: Te mit akarsz?

Marika: Homokozni. (a homokozóhoz mennek) Építsünk egy nagy-nagy homokvárat, jó? 

Pistike: Az már elavult. 

Marika: Akkor mit építsünk? 

Pistike: Szocializmust, elvtársnő, szocializmust! 

Marika: (duzzogva elfordul) Ahhoz nincs kedvem. 

Pistike: No-no, elvtársnő! 

Viktorka: (kiszól a homokozóból) Fogadjunk, hogy nem is tudjátok, hogy mi az a szocializmus! 

Pistike: Biztos lehetsz benne, elvtárs, hogy tudom! 

Marika: Én is tudom. 

Viktorka: Szerintem meg akkor se nem tudjátok! Mert a szocializmus meg a homokvár ugyanaz! Apukám mondta! 

Pistike: Igazán? Tudod-e, elvtárs, hogy ez milyen súlyos állítás? Ráadásul aljas provokáció! Támadás a dolgozó nép ellen! (int egyet kifelé)

 

 (Két fekete bőrkabátos „óvodás-ávós” rohan be, s karjánál fogva kiviszik Viktorkát)

 

Pistike: (utánuk kiált) Vigyék majd be apuka elvtársat is! 

Marika: (fog egy lapátot) 

Viktorka: (visszanéz) Elvtársnő, folytathatod az én váramat. 

Pistike: Nem! 

Marika: De! 

Pistike: (szétrúgja Viktorka várát)  

Marika: (harciasan szembefordul Pistikével) Ezt most mért csináltad? 

Pistike: Azért mert! 

Marika: Úgyis építek másikat! 

Pistike: Én meg majd megint szétrúgom. (erőszakosan elveszi Marikától a lapátot) Most már nem is építhetsz! 

Marika: Add vissza! Megmondalak az óvó néninek! Az az én lapátom! 

Pistike: Volt! Most már az enyém! (csúfondárosan) Tanuld már meg, hogy csak vesztes lehetsz!  

Marika: (vissza akarja venni a lapátot) Kérem a lapátomat! 

Pistike: Vedd el, ha tudod! (a háta mögé dugja a játékot, forgolódnak) 

Marika: (elunja, hogy nem tudja visszaszerezni a lapátot, szökell egyet-kettőt) Nem is játszok veled többet, tudd meg! És a csokimból se adok! (kotorászik a zsebében) 

Pistike: Nincs is csokid!

Marika: De van! (előveszi, bontogatja) 

Pistike: (nézi, csorog a nyála) Adjál! 

Marika: (nézi a csokit, nézi Pistit) Juszt se adok! Ez az én csokim!  

Pistike: A szocializmusban minden közös! A csokid is! Add ide, majd én igazságosan elosztom a népnek! 

Marika: (készül beleharapni) Nem adom!  

Pistike: Akkor elvesszük erőszakkal! Te meg börtönbe kerülsz! No, adod szépszerével?  

Marika: (kényszeredetten átadja)  

Pistike: (nézegeti a csokit)  

Marika: Én nem is kapok belőle? 

Pistike: Kaphatsz… (letör egy morzsányit a csokiból, odanyújtja) 

Marika: Csak ennyit? A fél fogamra se elég!  

Pistike: Ne elégedetlenkedj, elvtársnő, amikor a szocializmust építő dolgozó nép nélkülözik! (befalja a csokit)  

Marika: Persze! Mintha nem én lennék a nép! 

Pistike: Mondtál valamit, elvtársnő? 

Marika: Nem! 

Pistike: Reméltem is! Tudod, van kőbányás meg rézbányás lehetőség azok átnevelésére, akik nem eléggé elkötelezettek a szocialista elvek mellett. (összeüti a tenyerét) De most már dolgozzunk! 

Marika: Ha homokvárat nem építhetek, akkor mit dolgozzak? 

Pistike: Ez jó kérdés, elvtársnő! És jó hozzáállás, hogy segítséget kérsz, ha tanácstalan vagy! A szocializmusban, mint te is jól tudod, a legfőbb érték az ember. És! Mindenki egyenlő, ennélfogva egyforma elbírálás alá esik a férfi és a nő. Így bármit dolgozhatsz. Ha akarsz, lehetsz traktoros, kőműves, bányász, esztergályos. Csak teljesítsd a tervet! 

Viktorka: (jön vissza, ruhája tépett, tele van kék-zöld folttal. Szó nélkül a homokozóhoz megy, s azonnal „dolgozni” kezd,) 

Marika: (odamenne Viktorkához, de Pistike fenyegetően elállja az útját)

Pistike: Nem ajánlom, elvtársnő, hogy osztályidegennel barátkozz! Aki ilyen egyénekkel szóba áll, maga is gyanússá válhat. 

Marika: És akkor mi lesz? 

Pistike: Ej, ej, elvtársnő! Nagyobb elkötelezettséget várunk el! Ellenkező esetben egy csomó kellemetlenség érhet. 

Marika: Igen? 

Pistike: Soroljam? Nem tanulhatsz a felsőoktatásban, nem végezhetsz bizalmi munkát, és hosszú a sor, hidd el! 

Marika: (szomorkásan) Elhiszem… 

Pistike: Persze, lenne egy mód, hogy szóba elegyedhess a nép ellenségével… 

Marika: (megvidámodva) Igen? 

Pistike: Igen! Kéz kezet mos alapon. Találkozhattok, de utána mindenről szépen beszámolsz nekem. 

Marika: Legyek besúgó? Nem! 

Pistike: Ahogy gondolod, elvtársnő! Ha nem, hát nem! Most nem csak jelentős privilégiumokról mondtál le, de az ellenkezéseddel gyanúba keverted magad. Innentől rajtad tartom a szemem! (elindul, majd visszalép) Van még valami értéked, amit nem szolgáltattál be? Ne titkolj el semmit! 

Marika: (kiforgatja a zsebeit, pár darab színes gyöngy kerül elő) 

Pistike: (felmarkolja, s elmegy) Beszolgáltatás! (sorra járja a többieket, s elvesz tőlük minden értéket, de ez burleszkszerű gyorsasággal történik, ha valaki ellenszegül, bejönnek a fekete bőrkabátosok, és elviszik) 

Marika: (közben ide-oda megy:” hintázik”, „mászókázik”, majd eloldalog a kerítésig, félrehúz egy lécet, és önfeledten bámul át)  

Pistike: (Marika mögé lopózik) Szóval kémkedsz! Most elárultad magad, elvtársnő, ha elvtársnő vagy egyáltalán! Inkább Nyugattal paktáló ellenség vagy! 

Marika: Nem vagyok! 

Pistike: Az vagy! Büntetést kapsz, mert igenis áruló vagy! 

Marika: Veled meg nem lehet játszani! 

Pistike: De! 

Marika: Persze, mindig csak azt, amit te akarsz. 

Pistike: Nem is! Vond vissza! (megcibálja a kislány haját)

Marika: Megmondalak! 

Pistike: Nem mersz! 

Marika: Merlek! 

Pistike: Azt nagyon megbánod! (csúfondárosan felnevet) De mit huzakodok itt veled?! Ugyan kinek is mondanál meg?  

Marika: Az óvó néninek! 

Pistike: Ha-ha-ha… ha hinne neked!  

Marika: Fog! 

Pistike: Ha-ha-ha! És még egyszer ha-ha-ha! 

Marika: Megmondják a többiek is!  

Pistike: Én akkor is erősebb vagyok! 

Marika: De nekünk van igazunk! 

Pistike: Az nem számít! (dölyfösen kimasírozik) 

Egy ávós: (jön be, egy plakátot lobogtatva, amit kiragaszt a mászóka oszlopára, aztán kimegy)

 

(A gyerekek odasereglenek a falragaszhoz és olvasgatják.)

 

Déneske: Holnap délután 2 órakor nagygyűlés lesz. A megjelenés kötelező.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Józsa Mara
Szerző Józsa Mara 114 Írás
Nagy változások közepén vagyok - az írás ad erőt, az íráshoz pedig a zene.