Józsa Mara : Boér Péter Pál

͍rásai szinte mérnöki pontossággal megszerkesztettek, sem hozzátenni, sem elvenni nem tudnék belőlük, de e precíz szigorúság mellett ott a játékosság is, persze, az is a helyén. A humorral úgy van, akár Karinthy. – Ami meglepett, témái sokszínűsége. *

 

J.M.: Mondj, kérlek, pár mondatot Magadról!

 

B.P.P.: 1959. június 11.-én, Nagyváradon születtem, de szinte azonnal falura – Nagykágyára – kerültem szüleimmel, akik tanítók voltak. Szerintem, semmi nem pótolja a falusi, természetközelibb környezetet, ezért kicsit sajnálom azokat, akik ebből kimaradtak. Anyai ágon Székelyföldről, a Székelyudvarhely melletti Kápolnás faluból származom, földműves elődöktől, ahonnan édesanyám tizenévesen eljött bár, de a rokoni kapcsolatokat folyamatosan ápoljuk. Apai ágon, a XIX. század közepéig követhetően, elődeim tanítók, jegyzők és postamesterek voltak. Ezek, a mai embernek mit sem mondó titulusok, az akkori társadalomban egészen jó helyet jelentettek. Gimnazista koromig éltem falun, számtalan olyan élménnyel gazdagodva, melyeket mai napig magamban hordozok. 15 évesen – Romániában -, még hebegve sem beszéltem az állam nyelvét. Egy színmagyar környezetű előélet után, magam döntésére, román gimnáziumba iratkoztam – úszástudás nélkül – a mélyvízbe.

 

J.M.: Ajaj!

 

B.P.P.: Nem bántam meg, egy percig sem. Onnan is vannak bőségesen emlékeim. Az osztályom harmada magyar volt, így fiatalon megtanultuk, hogy sokkal fontosabb az ember, mint a származás. Évekig aktívan sportoltam – tájékozódási terepfutást -, az országos válogatott tagja voltam, ami sok semmire jó volt, valós előnyt nem jelentett semmiben. Ez ugyanis egy nagyon egészséges, de népszerűtlen sportág. Kimondottan jó tanuló voltam, ám így is csak a második nekifutásra sikerült az egyetemi felvételim. Közben 17 hónapot leszolgáltam a hadseregben, mint itt – majdnem – mindenki más. Előtte voltam lakatos, közben marós, majd technikus és lediplomáztam, gépészmérnökként. Hosszabb ideje leszázalékolt vagyok, de a százalékokat pótlom, ahogy tudom. Előbb grafikákat készítettem, majd tisztességesen megtanultam angolul. Évekig érettségizőket és egyetemre felvételizőket készítettem fel. A számítógépet, ab ovo utáltam három évvel ezelőttig, amikor gyökereset fordulva „rákattantam”. 30 éve élek boldog házasságban Elvirával, aki nélkül semmire nem mentem volna, hiszen ő olyan mértékben gyakorlatias, nyílt és kedves, hogy azt már tanítani kellene. Fiam 26 éves nős, angol tanár.

 

J.M.: Mióta írsz?

 

B.P.P.: Másodikos koromban írtam első, 10 -15 oldalas „regényemet” Verne utánzatként, ahol a kannibálokat leszoktatják „rossz szokásukról”, kisebb felvilágosító munkával. Komolyra fordítva a szót, 12-30 éves korom között verseket írtam – szerintem jókat -, de költözések közben eltűntek. Néhány éve fogtam bele egy emlékirat összehozásába, ami nem sikerült csúcs minőségűre, de talán egyszer majd helyrepofozom. Kevesebb, mint két éve írok, a szó szorosabb értelmében, és a „Krumplisaláta faló-ló” kiötlése – egy éjjel – adott egy fordulatot. Rájöttem, hogy sok mindent el lehet mondani abszurd és groteszk köntösbe csomagolva, ráadásul az olvasónak egyből több értelmezési lehetőséget is adok. Nagyon szeretek társadalomrajzokat készíteni – állatmesékbe ágyazva -, ahol néha a növények is megszemélyesülnek.

 

 J.M.: Miért kezdtél el írni? Mi inspirál?

 

B.P.P.: Mindig is írtam, hosszabb-rövidebb szünetekkel, de soha nem láttam komoly esélyét a közlésnek. Valami lényegeset kifelejtettem, 1994 és 1999 között elvégeztem a Katolikus Teológia hitoktatói szakát.

 

J.M.: Úgy érzem, ennek itt lesz jelentősége…

 

B.P.P.: Minden igazságtalanság, gazság, önkényesség, társadalmi és személyi torzió inspirál. Legjobban használható eszköznek a paródia, irónia, cinizmus bevonásával történő, abszurd, groteszk, szatirikus – „vicces” -, köntösbe öltöztetett, teljesen képtelen szituációkon keresztüli fókuszálást találtam.

 

J.M.: Mi a célod az írással?

 

B.P.P.: Úgy érzem, bőven van – talán mások számára is értékelhető -, mondanivalóm. Miután, a kezeimet – hosszabb ideje – bizonyos mértékben korlátozottan tudom csak használni, a grafika, gyúrás, repülőmodellezés és hasonlók kiestek, maradt az írás.

 

J.M.: Van-e példaképed? Vagy kinek a művészete van rád hatással?

 

B.P.P.: Vannak olyan irodalmárok, akiknek a művészete lenyűgöz. Karinthy, Rejtő, Ady, Poe, Kaffka és kortársak is. Innen a Toronyból is jó néhányan.

 

J.M.: Mesélj a munkamódszeredről! Van valami kabalád, bogarad?

 

B.P.P.: Fontos, hogy legyen egy jól használható alapmotívum, a többi jó esetben megy „magától”. Diktafonra mondom a piszkozatot, majd a begépelt szöveg letisztázása után jöhet a következő írás. A már meglévő írásokkal szinte soha nem foglalkozom elkészülésük után többet.

    Bogaram nincs, de egerem van a gépen és virtuális kutyám egy egészen más oldalon, ha már valóságos nincs. Panelben lakom ugyanis. A szó szoros értelembe vett kabalám sosem volt, nem is lesz, bár kivételesen ragaszkodom a régi tárgyaimhoz. Nagyon nehezen változtatok, de ha muszáj, megteszem.

 

J.M.: Hogyan fogadja a környezeted, hogy írsz? És a családtagjaid? Támogatnak, kapsz segítséget tőlük?

 

B.P.P.: Fiam hosszú ideig nem tudta, hogy írok, csak a feleségem. Már jó régen kedvező visszajelzéseket kaptam az internetes fórumokról, amikor rajtaütésszerűen közöltük – nagyjából egy évvel toronytagságom után.   

    Meg kell mondanom, én voltam a legboldogabb, amikor kitörő örömmel fogadta az addig csendes, titokban tartott irodalmárkodásomat.

    Kapok tőlük segítséget, igen sokfélét, de ahhoz egy regényt kellene írnom, hogy mindent megemlítsek.

 

J.M.: Mi eddigi legnagyobb sikered? Hogyan hatott rád és a további munkásságodra?

 

B.P.P.: A legnagyobb irodalmi sikeremnek, egyértelműen tavalyi könyvem megjelenését érzem, de amikor a Héttorony antológiában és kicsivel korábban a Tanítványi láncolat nyomtatott folyóiratában megjelent, egy ill. néhány írásom, azt majdnem akkora sikernek éreztem.

 

J.M.:  Mik a vágyaid? Emberként… Íróként…

 

B.P.P.: Vágyam, hogy másokkal minél többet tudjak megosztani gondolataimból, és lehetőleg emberi módon, emberségesen és nyugalomban éljünk családommal.

 

J.M.: Elégedett ember/író vagy?

 

B.P.P.: Az elégedettség nagyon veszélyes játék, romboló hatású. Nem vagyok elégedett, mindig jobbra törekszem, ugyanakkor, ha bárkitől nagyon negatív kritikát kapok – olyan hangvételűt, hogy talán jobb lenne, ha nem is írnék többet -, az engem serkent. Az olvasói visszajelzések az igazán fontosak, de ezek között is disztingválni kell. Vannak olyan témák, amelyek nálam elsőbbséget élveznek, ezekért harcolni is tudnék.

 

J.M.:  Mit üzensz a kezdő írótársaknak?

 

B.P.P.: Mit is tudnék üzenni? Magam is kezdő vagyok. Talán, amit az előbb mondtam, soha nem szabad feladni, csak akkor, ha az ember maga is úgy érzi, hogy már nem tud értéket közölni.

 

J.M.: Hol olvashatóak a műveid?

 

B.P.P.: Az interneten, számos helyen olvashatóak írásaim a Héttornyon kívül is.

 

J.M.: Említetted a könyvedet, ezen kívül nyomtatásban hol máshol jelentél meg?

 

B.P.P.: Igen, egy kötetem, melynek Nagyító alatt a címe, jelent meg és még néhány újságban, folyóiratban kaptak helyet írásaim.

    Márciustól, a Várad című irodalmi folyóiratban rendszeresen meg fogok jelenni. Ennek nagyon örülök, ott ugyanis igazi, nagy irodalmárok vannak.

 

 J.M.: Kapsz visszajelzést az olvasóidtól?

 

B.P.P.: Egészen érdekes, hogy a könyvet olvasók véleménye, nem feltétlenül azonos az interneten megjelent értékelésekkel. A könyvem olvasóinak olyan írásaim tetszenek legjobban, melyek az internetes olvasóknak kevésbé vonzóak.

 

J.M.: Fentebb szóba került a Krumplisaláta faló-ló. Érdemes elolvasni ott a hsz-eket is, de mindig értjük az ilyen jellegű írásaidat?

B.P.: Természetesen nem és egyidejűleg, igen. Csak látszólag mondok ellent magamnak, mert az ilyen típusú írásokat számtalanféleképen lehet értelmezni. Néhol engem is meglep egy-egy hozzászólás, majd rájövök, hogy bizonyos szemszögből  igaza van. Azért persze vannak kevésbé kacifántosan megfejthető – egyszerűbben fogalmazva -, sokkal egyértelműbb írásaim is… Vagy nem? 😀

 

J.M.: A válasz egyértelműen: igen. És az is, hogy nagyon sokat megtudhattam rólad a válaszokból. Köszönöm szépen a „beszélgetést”.

 Az interjú végére egy verset hoztam, mely meglepetés, a sokáig elkísérős fajtából:

Fogadj el

Lélek félek…

kérlek, érts meg!                                                   

Bennem lakva,

benned élek!                                                  

Fürtjeidben keresgélve,                                                            

Százszor

boldoggá tennélek!                                                     

Engedj engem

hozzád érnem…                                                

Kérem,

hogy ne kelljen kérnem!                                                            

Sírok veled

keservedben,                                                            

Fogadlak

s fogadj el engem!

 

 

Két hét múlva: Pulai Éva

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2011.02.25. @ 11:00 :: Józsa Mara
Szerző Józsa Mara 114 Írás
Nagy változások közepén vagyok - az írás ad erőt, az íráshoz pedig a zene.