Vandra Attila : A h?s rend?r

Az erkölcs egy relatív fogalom. Tudom, ezért sokan megköveznek. Hogyan fest az erkölcs a “másik” oldalról? Nem humor, kemény dráma!

 

– Kértem er?sítést, de soká lesz, míg ideérnek. Ha várunk, megfagyunk ebben a hidegben. Ha visszavonulunk, bottal üthetjük a nyomát. Nem fogom hagyni kollégánk gyilkosát elfutni, ha addig élek sem. “Tartsd szóval”, de ki ne mozdulj a fedezékb?l, mert látod, úgy l?, mint egy mesterlövész, s még kapsz egy golyót a fejedbe! Ez parancs! Én megpróbálok a hátába kerülni – utasította kollégáját Kovács ?rmester. 

    Aradi Ádám ?rvezet? tüzelni kezdett. Nem túl gyakran, nehogy a menedékházból tüzel? gyanút fogjon. Minden lövés után lebukott, mert jött is rá a válasz azonnal. Közben feszülten figyelt a menedékház mögé is, hogy lássa, mit tesz az ?rmester. Egy adott pillanatban robaj jelezte, hogy az ?rmester belökte a menedékház ajtaját, egy lövés dördült, egy test zuhanása hallatszott, majd csend lett. Úristen, vajon ki l?tt le kit? Feszülten várt.

 

    Kovács ?rmester óvatosan került a menedékház bejáratához. A lövések felváltva jöttek a házból és az útról. Miel?tt az ajtót belökte, felmérte, hogy honnan tüzel a bent lev?. Mély lélegzetet vett, majd egy életem egy halálom, belökte az ajtót, a földre hengeredett, és tüzelt. Két méterr?l nem tévesztett célt. A férfi azonnal összeesett. Pisztolya messze gurult. Két keze élettelen teste mellett feküdt. Körülnézett, nem látott senkit. Leguggolt az élettelenül hason fekv? test mellé, hogy kitapogassa pulzusát. Nem volt kitapintható. A pisztolyát a helyére téve, a mobiltelefonja felé nyúlt, hogy értesítse a kollégáját. Ám valami ösztönösen arra késztette, hogy arra nézzen, amerre a lel?tt férfi pisztolya gurult. Egy f14-15 körüli fiú állt ott, a töltött pisztolyt felé irányítva. Feltehet?en eddig a szekrény mögött volt megbújva, nehogy találat érje. 

 

    A házból nem sz?r?dött ki zaj, a jeges januári szél a menedékház felé fújt, elvitt minden halkabb hangot. Miért nem jelentkezik az ?rmester? Aradi ?rvezet? rosszat sejtett. L?tt egyet, de nem a ház irányába, majd még egyet. Nehogy eltalálja az ?rmestert. Ha visszal?nek, akkor világos az ábra: az ?rmester esett áldozatul. Ha az ?rmester van életben, akkor jelezni fog.

 

    A fiú felt?n?en hasonlított a lel?tt férfira. Tekintete gy?löletet sugárzott.

    – Meghalt ugye?

    – Igen.

    A rend?r nézte a fiút, amint két kézzel szorítva, felé irányította a töltött fegyvert. Tekintete olyan elszántságot tükrözött, amelyet csak azok szemében látni, akik mindent elvesztettek, akiknek nincs már vesztenivalójuk. Talán egyetlen dolog akadályozta meg abban, hogy elsüsse a fegyvert. Az az ösztönös ellenérzés, mely mindannyiunkban bennünk van születésünkt?l fogva, s mely megakadályoz, hogy másnak el?ször ártsunk. Az az érzés, mely ahhoz hasonló, amit a n?vértanonc átél, amikor el?ször szúr t?t egy páciensbe. Az az érzés, amely elfogja a kezd? orvost, amikor el?ször vág szikével él? emberbe. Amely habozásra készteti a kezd? rend?rt, hogy ember felé süsse el fegyverét. Az az érzés, amelyt?l a kezd? b?nöz? keze is megremeg, amikor el?ször döfi el?re meggondolt szándékkal valakibe a kést. Amelyet hirtelen felindulásban nincs ideje átélni, s amelynek az ismétlés által az inhibáló hatása egyre csökken. Senki se születik vérbeli gyilkosnak.

    – Tedd le azt a pisztolyt, kisfiam – szólt rá a fiúra. Lassú mozdulatot tett irányába, de a fiú tekintete megálljt parancsolt. – Miért akarsz megölni?

    – Mert megölte édesapámat!

    – Nem volt választásom. L?tt ránk. Megölte a kollégámat. A gyermeke árván maradt.

    – Ön pedig az édesapámat ölte meg! Én is árván maradtam. Nem félárván, hanem árván. Senkim sincs e világon. Az ? gyermekének az anyja még él.

    – Sajnálom, de nem volt választásom. L?tt ránk. Megölhetett volna minket is.

    – S neki mi választása volt? Önök kezdtek l?ni ránk.

    – Figyelmeztet? lövés volt. Hogy adja meg magát, a b?ntársával együtt.

    – Nem az édesapám l?tt vissza. Neki fegyvere se volt, csak a barátjának. De egy golyó a vállát érte. Majd a barátját mellette l?tték le… S l?ttek rá. Védekeznie kellett.

 

    Válasz nem érkezett. De miért nem tüzel vissza a gazember? Csak egy lövés volt. Vajon kit talált el? S ? parancsot kapott, hogy ne mozduljon… A jeges szél a csontja velejéig hatolt.

 

    – Fel kellett volna adnia magát.

    – S ha kijön feltartott kézzel, és lelövik? Bosszúból, hogy meghalt a kollégájuk?

    – Mi rend?rök az igazság ?rei vagyunk, és…

    – Azért l?tte le hátból? A hátán hatolt be a gyilkos golyó…

    – Ha egy pillanatot habozok, ? l?tt volna le. Nem várhattam meg, amíg megfordul. T?zharcban voltunk.

    – Ürügy! Ön az életét kockáztatta, hogy megbosszulja kollégája halálát, úgy tele volt gy?lölettel.

 

    Aradi ?rvezet?nek eszébe jutott a mobiltelefon. Megnézte. Volt jele. Ha  a felettese valahol rejt?zik, azáltal, hogy felhívja, elárulhatja a jelenlétét…

 

    – Kollégám a kötelessége teljesítése közben halt meg. Az igazság védelmében.

    – Milyen igazság védelmében? Milyen igazság nevében érdemelt édesapám halált? Jó ember volt!

    – Nem volt jó ember. B?nt követett el. Azért menekült. Sikkasztott. S ezért a törvény el?tt kellett felelnie.

    – Önök be akarták zárni. S akkor engem ki nevelt volna fel? Én soha nem loptam, nem csaltam, még puskázni sem szoktam az iskolában!

    – Az állam gondoskodik majd rólad.

    – Az állam? Küldje árvaházba a saját gyermekét! Ott kit?l kapnék olyan szeretetet, amit édesapámtól kaptam? Ki fekszik oda mellém, ha este félek elalváskor, ki vigasztal ott meg, ha rosszabb jegyet kapok, vagy ha bántalmaznak az iskolában, ki segít nekem a leckéimben, ki találja ki a gondolataimat is, és vesz meg nekem ajándékba, amit megkívánok, ki lep meg engem kedvességekkel? Ki fog eljönni az iskolába, ahányszor el?adásunk, vagy meccsünk van, ki tesz meg mindent, hogy ne érezzem édesanyám hiányát? De ezt ön nem tudja megérteni, mert ön nem szokott eljárni ilyen helyekre.

    – Honnan tudod? – a rend?r hangján érz?dött, hogy a mondat telibe találta.

    – Mert a lánya az osztálytársam. Nem is tudta? Milyen apa ön? S ön beszél arról, hogy ki a jó ember?

    – Nagyon elfoglalt vagyok, sok a b?nöz?, nekem is fáj, hogy nem jut elég id?m… – magyarázkodott, de érezte, hogy nem meggy?z?.

    – Egy frászt! Édesapám is nagyon elfoglalt volt, de mindig megkapta az alkalmat, hogy eljöjjön a munkahelyér?l, hogy ott legyen velem, ha kell! – válaszolta a fiú éles, vádló hangon.

 

    Aradi ?rvezet? érezte, hogy ujjai el vannak gémberedve. Nem ülhet tétlenül. Hátha felettese bajban van… Arra a következtetésre jutott, hogy mégis megcsörgeti. Ha nem válaszol, akkor utána ered. Érezte, nem bír várni tovább. Cselekednie kellett. A kapott parancs ellenére.

 

    Az ?rmester telefonja megszólalt. Egy pillanatig mindketten hallgattak, fürkészve egymás tekintetét. A rend?r jobbnak látta semmit sem tenni. Ha az ?rvezet?, akkor az elmaradt válasz is válasz. Tudni fogja, hogy bajban van. Ha más, hát az úgyse tud segíteni. A fiú a csörgésre megrezzent, s er?sebben megmarkolta a fegyvert. Látszott rajta, hogy minden idegszála megfeszül, s az els? hirtelen mozdulatra l?ne. A rend?rt kiverte a veríték.

    – Tedd le azt a fegyvert, kisfiam.

    – S menjek szófogadón az árvaházba? Ön hagyta volna, hogy a gyermekét oda vigyék? Édesapám inkább a halált választotta, minthogy ezt megérje…

    “S inkább lopott, mint hogy a gyermekét nélkülözni lássa…” –  gondolta végig a rend?r, végignézve a fiú ruháin. ? a saját rend?ri és felesége tanári fizetéséb?l sohase tudott ilyent venni a lányának.

    – S t?rjem szó nélkül, hogy meggyilkolták apámat.

    – A bosszú nem vezet semmire…

    – S akkor miért rontott ide be, bosszútól vezérelve? Mondja szívére tett kézzel, a szemembe nézve, hogy nem hajtotta a bosszúvágy abban a pillanatban?

    – Senkinek nincs joga önfej?leg bíráskodni – kerülte ki a rend?r a választ.

    – S tán önnek végleges bírósági végzése volt az édesapám halálra ítélésér?l, s megbízása az ítélet végrehajtására?

    – Rend?r vagyok, s megbíztak édesapád és tettestársa letartóztatásával. Ha kell, akaratuk ellenére. Édesapádnak ezt akkor kellett volna végiggondolnia, miel?tt…

    – Azért, amit tett, senkit se ítélnek halálra.

    – Fegyvert fogott a rend?rökre. Egy rend?r meghalt…

    – Aki rál?tt. Ha elengedem, majd el?léptetik h?siességéért, mert megölt egy embert, hátba l?tte, és  árván hagyta gyermekét. Mert bosszút állt. Én milyen elégtételt kapok azért, amit elvesztettem? Apám gyilkosát kitüntetik. Árva maradtam. Árvaházba zárnak. Elszakítanak osztálytársaimtól, barátaimtól. S nekem miért nincs jogom ezért bosszút állni? Ki büntet meg apám gyilkosát? Ha ön visszal?, önvédelem. Ha édesapám, akkor rend?rgyilkosság… Ha édesapám megérdemelte a halált, ön miért kap ugyanazért kitüntetést?

A fiú kezében megremegett fegyver. Látszott, er?s indulatok gyötrik.

 

    Aradi ?rvezet? megszegve a parancsot, elindult felettese nyomait követve. Amikor közel ért a menedékházhoz, a nyitott ajtón át, a sötétben egy árnyat látott, amint felemelt kézzel áll a házban. Közelebb érve felismerte felettesét. Óvatosan közeledett, mert nem látta azt, aki fegyvert fogott rá, de felmérte, hogy hol állhat. Ám egy óvatlan lépése nyomán egy ág megreccsent lába alatt… Felfedezték! Gondolkodásra nincs id?!

 

 

    – Mert ? b?nöz? volt, s én rend?r – felelte az ?rmester.

    – Jobb ember volt, mint ön. Jobb apa volt. Jobb… – hajtogatta a fiú egyre kétségbeesettebben.

Kintr?l, az ajtó fel?l ág reccsenése hallatszott. Egy pillanat múlva fegyverdörrenés hasított a leveg?be…

 

Legutóbbi módosítás: 2009.04.27. @ 14:56 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.