Vancsó Éva : Várakozás

*

 

Felértem a lépcsőn, és ott volt. Csak állt, ráadásul háttal, másfelé nézett, pedig tudtam, hogy rám vár. Volt valami flegma, mégis elegáns benne, a csípőjét nem támasztotta neki az oszlopnak, csak a vállával lazán nekidőlt. Ismerős volt ez a testhelyzet, a súlypont a bal lábán, a dereka finoman meghajlott, szinte láttam az ívet a gerincében, ahogy megfeszül ebben a helyzetben a fehér póló mögött. Hiába volt a színes felirat rajta, meggyűrődött és olvashatatlanná vált, csak a fojtott erőt lehetett leolvasni a hátáról.

Ahogy közelebb mentem, mást is észrevettem. Nem látszott az egyik keze, mintha szégyellte volna, csuklóig tette a zsebébe, mintha csak az órája tartaná vissza attól, hogy teljesen eltűnjön a benne. A másikat megnézhettem, a kézfeje ért csak az oszlophoz, olyan volt, mintha megütni készült volna, de félúton meggondolta, inkább barátilag taszított rajta egyet, és úgy maradt. A súlyos vállak fölött a fejét enyhén lehajtotta, a csigolyák, mint valami korallzátony eltűntek a szőke hullámokban.

Néhány lépésről már az arcát is láthattam. Maga elé nézett, a meditáló ember csendes várakozása az arcán, nem volt összhangban a testtartásával. Ebben nem volt kétely, nem voltak kérdések, nem volt türelmetlenség csak egyszerű vágyakozás. Kéknek tűnt a szeme, mint a Karib-tenger, de párásnak, mint a márciusi reggelek, ezt a tekintetet nem szabad felelőtlenül használni, így nem is nézett senkire. Egy kósza ránc vert tanyát a szája sarkában, a járomcsontján megfeszült a bőr, de a szeme alatt ráncokba rendeződött. Egy mosoly bújócskát játszott az arcizmok között, nem került az emberek szeme elé, csak itt-ott lehetett látni a nyomát, egy ránc vagy rándulás formájában, ahogy jobban megnéztem. Már túl közel voltam, lehetetlen volt, hogy ne vegyen észre.

Körbefordult a bal lába körül, a fekete sportcipő csúszott a kövön. Felegyenesedett, véget ért a visszafojtott várakozás, értelmet nyert az előző percek feszültsége. Egy lágy mozdulattal áthelyezte a súlypontját a jobb lábára, egyenesen a szemembe nézett:

— Jó napot, Tanárnő!

 

Legutóbbi módosítás: 2009.04.07. @ 12:54 :: Vancsó Éva
Szerző Vancsó Éva 15 Írás
Nem igen tudok mit mondani magamról, szeretek olvasni és írni...