2
te, mondd meg ?szintén, fáj neked, vagy képzeled?
ha relaxálnál, nem fájna úgy. vagy ütöttek?
a fáklyák pernyéjét se bírom, a szagát se,
ég? viasz, papír, fa, ki tudja, mit írhattak rájuk.
ha semmit, annál fájóbb. az ember bet?, amit
beleírnak a történelembe citrommal. semmi se
látszik bel?le, de ha t?z fölé emelik – ott van.
a t?z fölött, a fény fölött az ember, ha múlt is.
látszikot nem ismerek – mondta hamlet, aztán
látod, mivé lett szép faja. fajtája, mi tikkad,
mert kövér, meg harminc éves és sz?ke.
de nem bestia. utódja nincs, és nem tehet
egyikr?l sem. talán horatio. de ? impotens
túlél?, tipikus sztoikus, aki le se eszi magát,
inkább diétázik, mert a valóság fölé tart.
és ahol embert ettek? az a tábor nem ott van,
ahol a kalibánok a karibi térség rítusával…,
az valami távoli szovjet tábor az átnevelésre.
életb?l halálra szoktatás egyeteme, nem úgy,
ahogy gorkij nevezte az élet-egyetemet.
meg félúton a náci táborok, balra ötven méter,
de akad bel?le több is, az elvonatkoztatás m?-
remeke: embertelen lények kivonják emberb?l
az embert, valami ígé farben, de selejtes,
ezért szégyenükben megsemmisítenek.
mehetsz tovább, emlékezhetsz: örmény,
kurd, palesztin, kambodzsai, aka, a kínai
milliók, japán írtások, a szigetek, közelben
délvidéki mészárlás, málenkij robotok,
jaj, katyn ki ne maradj; meg a gyerekszemek,
meg afrika, tuszi-hutu és közel-kelet –
a menet a józsefvárosi állomásra tartott
fáklyásan, zenével, ünnepesen; rend?rök
biztos sorfala közt, akik elé egy kend?s
férfi telepedett, s felmutatta három fényképpel
az üzenetet: palesztin holokauszt.
minden menetben ott a helyem.
