Juhász M. Lajos : Reménytelen

Reménytelen? Botticellim. Vénusz születése (részlet)

Reménytelen

araszoltam végig a temet? telet.
Tyúklépésben, de így is megcsúsztam,
s?t szét. Már alig mertem a jég-
tükör törtfény? szemébe nézni.

Hajnali szelekkel aranykort emleget
suttogásával, remeg évszaktalan
betontömbök fázós lelkei között
reménytelen ezeregyedik tavaszom.

Pedig nem éreztem, hol bukott át
az út a megállástalan lejtmenet
száguldó belassulásába, a napfényb?l
mikor lett sárgán villogó neon.

(Míg öleltem Aphroditém vak boldog
öleléssel, már az alvilág dalait
hallgattam, és ittam a téboly borát,
és végül édes nedveink magába szívta

a mindig életre szomjas id?.) Ki kellett
hullatni elvesz? szavaink fogunk kerítésén,
a soha vissza nem tér? igéket a csönd
feketén hallgató kútjába dobtuk mind.

Onnan visszhangzik a csalárd kikelet,
vérg?zös, fert?z? illatával hamis-
kártyás madárdalba zöldbe virágba
borulásával. Az emlékezés cinkelt

kockáit zörgeti a részleteket egyre
kitakaró koma, széttárt kabátja alatt
a felmutathatatlan perverz ágaskodása,
rügyek, fiókák, suhanás hazug reneszánsza.

 

***

Mégis szamár igazságom önként belevész
életillatába, magam kárán tanult szürke
bizonyságom felolvad a buja színorgiában,
és én magamfelejtett mosollyal hullok újra

és újra a reménybe.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Juhász M. Lajos
Szerző Juhász M. Lajos 100 Írás
http://radiobauhauz.blogter.hu/ lézengő ritter (1959-es évjárat)