Torjay Attila : Visszafelé

*

 

A vizitnek vége volt, nem mondtak semmi konkrétat, hümmögtek. Az állapotában egyébként nem érzett rosszabbodást, igaz javulást sem, mégis valahogy úgy érezte, hogy túl sok ideje már nem lehet hátra. Az szóba sem került, hogy haza mehetne.

Az ebédig még volt két óra, nagy nehezen bevette a gyógyszereit, és hogy eltöltse az időt lehunyta a szemét, kiválasztott az életéből egy eseményt, és megkísérelte magában újra átélni. Ez kellemesen elvonta a figyelmét mindenről, betegségről, a sugárkezelésekről, félbehagyott dolgairól.

 

Kora nyári reggel volt, kevés bárányfelhővel, kellemes napsütéssel és ott állt a Váci út végén, a Megyeri csárdánál. Farmer, ócska színes ing, és papucs volt minden ruhája, stoppal igyekezett 80 km-re lévő otthona felé.

Nem volt egyedül, száz méterre onnét egy fiú és lány integetett, és hamarosan felvette őket egy piros Moszkvics. Lassan sétált előre, és integetett a közeledő autóknak. Egy darabig nem vette fel senki, de nem bánta, jó volt ott sétálni, úgy érezte, hogy tele van boldogsággal a világ.

És akkor a Pest felé menő sávból valaki rádudált, egyfolytában nyomta, és röhögve kiabált ki a Zsiguliból.

— Aztán mit mondjak a Horvátnak, ha keres? Unod a mátrixokat? Vagy őt?

Petri volt, a tankörtársa, aki Dunakeszin lakott, és most ment befelé matek gyakorlatra, hiszen szombat délelőtt az volt a tanrendben. De neki az egész hét távollét után már semmi kedve sem volt matekozni. Visszakiabált.

— Mondd meg neki, hogy szeretem. Szeretem. Szeretem.

Mire kimondta az utolsó szót megállt mellette egy fiatal srác ócska 850-es Fiattal.

— Légyszi’ fogd az ajtót, tudod, nem csukódik.

Beült, fogta az ajtót, és Vácig hallgatta a monológot a 850-es Fiatok fölényéről a mindenféle egyéb autókkal szemben. Már majdnem elaludt, amikor megérkeztek Vácra. A város Pest felöli oldalán szállt ki és ahhoz, hogy tovább tudjon menni, át kellett sétálnia az egész városon, a másik felére. Ez sem szegte kedvét, nagy tempóban haladt, minden lánynak fütyült, megugatott egy kutyát, és a Földvári téren segített egy nőnek felvinni az emeletre a vásárolt sárgabarackot. A nő rátukmált párat, mély meghajlással búcsúzott tőle, mint egy spanyol grand, aztán menet közben megette a gyümölcsöt, és fütyörészve folytatta útját.

Háromnegyed óra alatt átért, és szinte integetnie sem kellett, megállt mellette egy sötétkék VW Bogár. Fiatal pár ült benne, nem győztek elnézést kérni, amiért a hátsó ülést meg kellett osztania mindenféle kerti szerszámokkal. Sajnos elég rövid távon egyezett az útjuk, kiszállt és nagyjából tíz perc múlva már egy jugoszláv vendégmunkás autójában ült. A nagyképű tulaj mindenképpen meg akarta mutatni, hogy a BMW megy 160-at, görcsösen fogta az ülés alját, és magában káromkodott. Megkönnyebbülve szállt ki az országhatár felé menő elágazásnál. Nemsokára egy Zuk következett, itt a platón kellett utazni mindenféle vascsövek és olajos hordók társaságában, majd hosszabb ideig senki sem állt meg. Vagy fél kilométert sétált előre, unta magát, és a következő autó megjelenésekor kiállt az út közepére. Egy szürke Trabant volt, jókora meglepetéssel fedezte fel benne a bátyját és sógornőjét. Jót nevettek a helyzeten, valahogy bekászálódott a hátsó ülésre, ami tele volt vásári áruval, és fél óra múlva már ott állt a ház előtt.

Elköszönt, átsétált a sötét kapualjon, és bedugta a kulcsot a lakása ajtajába. De nem ment, már volt egy kulcs a zárban. Erősen megverte az ajtót, fordult a kulcs és Magdi jelent meg, a volt barátnője. Szép volt, mint mindig, nagyon örült neki, és nagyon nem értette.

Hiszen Magdi két éve egy kiránduláson rosszul lett, és mire kórházba szállították, már nem tudtak rajta segíteni. Siratta sokáig, a fényképét azóta is az ágya melletti szekrényen őrizte.

— Hát te, Magdika?

— Látni szerettelek volna. Tudtam, hogy ma érkezel, hát eljöttem. Mi történt veled, Lacikám mostanában?

— Semmi, semmi jó. Ami mostanában történt, talán nem is velem történt. Hazajöttem, Magdika.

 

— Nem tudom, mi történt, doktor úr, amikor bejöttem hozzá, már nem lélegzett szegény. Egyszerűen elaludt.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Torjay Attila