A k? alatt volt.
Ragyogott.
Én nem hittem volna,
hogy feldobom és fennmarad,
de befonták bársony fellegek
és érte csengett a képzelet.
A szilárd
egy képben olvad el;
mindig rejtve van
és mindig megjelen.
Eres kezem tapintja
az anyag lelkét,
mert a forma magány;
a lélek csendje
szól igazán.
Messzir?l nézem,
amit magamban hordozok.
Könny? és nehéz,
mint a nyílt titok,
mely nekem új és gyötör.
–
Minél inkább én vagyok,
annál inkább megjelensz.
Legutóbbi módosítás: 2009.02.05. @ 08:06 :: Panka Tamás