kisslaki : Az ördög és a ministráns

1957 *

 

  

A Jóisten a szomszédunkban lakott a szent Adalberthez címzett kápolnában. Néha ez a közelség hátrányos volt nekem, mert előfordult, hogy a reggeli misére kijelölt ministránsok nem futottak be időre hajnalban hó miatt; vagy csak egyszerűen, minden bejelentés nélkül dezertáltak.

   Ilyenkor Margit néni, a mindenes gyorsan átjött hozzánk és megzörgette a posta lehúzott vasrolóját, mert ott laktunk egy pici kocsmából lett szolgálati lakásban. Ekkor már tudtuk a bátyámmal, hogy megint piros szoknyát kell rántani a kék mackóra a sekrestyében. Az jó meleg volt. Egy hosszú, csipkés, fehér karinget rá, meg egy piros posztó vállrészt — ami ugyancsak jól elkelt felülre ilyenkor. Télen nem volt túlfűtött a templom. A radiátorok vasbordái is egymáshoz koccantak; – csakúgy remegtek a hidegtől, hogy még fűteni is elfelejtettek. — Vagy nem volt miből. Krisztus urunk persze nem fázott, pedig szegény elég gyenge öltözékben lógott a keresztről. Negyedóra alatt megvoltunk a hajnali csendes misével, amit itt-ott a padok közt elveszve, csak néhány nénike imádkozott végig. Nem hiszem, hogy melegedni jöttek volna be hajnalok hajnalán.  

   Időközben, otthon már megérkezett a dagadt, zöld postásautó. Még hét előtt szétosztottuk a beérkezett zsákból a fiókbérlőknek címzett leveleket, majd iskolába nyargaltunk.

   Egyszer egy csoda történt! Éppen még beloholtunk az iskolába a becsöngetésre — még mindenki az utcán kaszinózott, ahelyett, hogy az osztályban ücsörögne. De kiderült, hogy a pedellus időközben mindenkit hazazavart, hogy kéthetes szénszünet lesz. Azt pedig a karácsonyi iskolamentes, szabad két hét követi. Én biztos voltam benne, hogy ez a Jóisten ajándéka nekem a reggeli misékért.

   Egy-két szolgálati év alatt, már ahogy idősebb lettem – mert nem igen nőttem — végigjártam az egész ministránsi ranglétrát. Kezdet kezdetén még külső, majd másod s a legvégén az első posztra kerültem. Természetesen latinul kellett válaszolnom a papnak a mise folyamán, egészen a confiteortól az ámenig, ami rengeteg tudást igényel. A Nagyhéten is én voltam a Szentsír őrzésénél a kitett, nyitott pénzesgyűjtőkosárka őre.

   A legszebb, a legfelemelőbb viszont az volt, hogy én kezelhettem a nagyhangú csilingelő misecsengőt. Mikor megráztam, még a legyek is letérdeltek meakulpázni a templomfalon. Persze velük az egész felnőtt gyülekezet. Fura érzés volt azt hinnem, hogy az én akaratomra térdel le az egész egyházközség. — Már miért is ne? — hiszen én is térdeltem. És még csak egy pisszenés sem hallatszott.

   Bezzeg télvíz idején, nehéz szolgálat volt a temetés. Igaz a fekete szoknya elég meleg volt, mégis átfázott az ember, mikor néha egy-egy távolra ásott sírgödörhöz ballagott. Mert szaladni nem lehetett. Már az idősebb gyászolók miatt sem. Enyhítette a végtisztesség szomorúságát az a tizenegy forint, amit a tisztelendő úrtól kaptam. Hébe-hóba borravalót is nyomtak a kezembe, de azt is természetesen a mamának adtam.

   Évente, karácsonykor édesanyám kapott a templomtól ezt-azt, de szűkösen, mert a fél ország is igencsak rászorult volna. Olyan szegények voltunk, hogy néha a mama átszalajtott a szomszéd egérhez — aki a templomban lakott — sóért, cukorér´ miegymásér.’ Az szegény adott is volna, de sokszor — sajnálja, de nekisincsennel mentem haza.

   Legcsodálatosabb volt a Jóisten Nagyheti szolgálata. A templom majd mindig tömve volt. Még aki egész évben – a szentesti misét kivéve — ide se dugta az orrát, most az is eljött. Mert ugye biztos, ami biztos. Betértek az előrelátók — azért ugye, sose lehessen tudni, alapon.

   Idemerészkedett az óvatosabbja is, ki talán a város másik végében lakott rangosabb elvtársként, s nem mert az ottani templomba menni, mert tudvalevőleg a falnak is füle van. Meg szeme. — Néha még jelentést is tud írni…

   Mindenki tudja, hogy Rákosi már olyan ideológiailag képzett elvtárs volt, hogy baba korában volt utoljára a zsinagógában, mert az istenfélő, tisztességes szülei elvitték. Hiába próbált népbutítással és mákonnyal érvelni, mamája oda se figyelt, csak tisztába tette s vitte is az isten házába, ahol a híres Leipziger kántor úr dícsérte az Urat.  

   Nagypénteken fekete lepellel letakart koporsó állt a templom közepén. A bejáratnál a baloldali mellékoltárnál volt a Szentsír, s benne Krisztus fekvő korpusza. Előtte kicsi vesszőkosár, amibe a hívők pénzt dobáltak a szegények számára. Azt mindig egy-egy ministráns pár őrizte egymást váltván. Nagyszombaton egyedül kezdtem a Krisztuspénz őrzését, mert a társam még nem jött meg. Futólag ránéztem a pénzes kosárra, s a meglepetéstől, majd hanyatt estem térdeltemben. Egy gyönyörű tízes ücsörgött a sok filléres, forintos pénzhalmon, büszkén, mint egy kotlós. Körbenéztem, de a Mi Urunkon kívül csak egy öreg néne beszélgetett elmélyülten Szűzmáriával.

   Én csak a pénzt bámultam. A papír tízes, az olyan hatalmas összeg, hogy csak valami álruhás grófkisasszony tehette ide. De az is lehet, hogy csak provokálásra helyezték direkt a halom tetejére. Gondoltam, hogy azért belemarkolok az apróskupacba és a szoknyám alá, a mackózsebbe suttyantom, hiszen mi is szegények vagyunk, és most milyen jól jönne a pénz otthon —, de elszégyelltem magam. Hiszen én azért vagyok itt, hogy vigyázzak a magamhoz hasonló elvetemült söpredékekre, nehogy meglopják Krisztus szegényeit.

   Az Úrnapi körmenet viszont a legszebb kalárisa volt az évnek. A templom lépcsőjénél állva vártunk a többi ministránssal, míg a hívők is kikászálódnak a padok közül, hogy mögénk sorakozva, végre megindulhassunk. Legelöl a plébános úr ment, s mellette én vihettem a Megváltót, egy kétméteres feszülettartó rúdhoz rögzítve. Fölöttem Krisztus Úr elégedetten nézelődhetett a tavaszi napsütésben, míg megkerültük a haranglábat. A megállóból éppen kicsörömpölt a negyvenhetes villamos. Mellettünk lépésre fékezte kerekeit; tisztelettel csöngetett, majd továbbloholt a Móricz Zsigmond´körtér felé.

 

 

Legutóbb szerkesztette - kisslaki
Szerző kisslaki 249 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de