H.Pulai Éva : Interjú Bánki Évával

A szerelem mint, az ellenség m?vészete.
A legfrissebb hír: Bánki Éva holland irodalmi díjat nyert a Magyar Dekameronnal.

 

A legfrissebb hír: Bánki Éva holland irodalmi díjat nyert a Magyar Dekameronnal. A novellafüzér a „határvidék” csapongó történeteit gy?jti egy csokorba, Zrínyit?l Kádárig, nagy emberekt?l kisasszonyokig. Interjúnkban a harmadik m? fogadtatása mellett szó esik n?i látásmódról, spiritualitásról, tervekr?l, készül? regényr?l és szerelmes történetekr?l is.

 

PRAE.HU: Kevesebbet hallunk most rólad. Min dolgozol éppen?

 

Most kevesebb id?m van. 2008 januárjában megszületett Eszter lányom, azóta az id? kicsit másképpen folyik. Hatalmas öröm ez, de a napok azóta rövidebbek. Novemberben kezdtem el újra dolgozni egy, a mai Magyarországon játszódó detektívregényen.

 

PRAE.HU: Most jutott el hozzám, hogy harmadik könyved, a Magyar Dekameron megnyerte a hollandiai Mikes Kelemen Kör 2008-as irodalmi díját. A te novellásköteted, amely az elmúlt másfél évben kapott a kritikusoktól nemcsak elismerést, hanem hideget-meleget is, Boccaccio novelláihoz hasonlóan a válság vagy inkább járvány sújtotta Firenzében kezd?dik. Mit szólsz ahhoz, hogy például a The Guardian publicistája is párhuzamot von a mai válság és a régi nagy, Boccaccio megírta pestisjárvány között?

 

Amikor én elkezdtem a novelláimon dolgozni, nem volt világválság. Még a madarak sem csiripelték. Vagy nem az én fülembe csiripelték. De azt érzékeltem, hogy átláthatatlanabbak a politikai-társadalmi kulisszák, és hogy a mi valóságérzékelésünk (kincstári optimizmusunk vagy éppen besavanyodott, mindent lehuhogó depressziónk) egyre inkább távolodik a nyugatias valóságérzékelést?l. Valamifajta józan világosságtól, ami, valljuk be, mégiscsak jellemzi a boccacciói életszemléletet.

 

PRAE.HU: Igen, a te novelláid a Határvidéken játszódnak, ahol az emberek alig tudnak a bosszú, a szerelem, a politika között különbséget tenni, ez a három minduntalan összekavarodik. Hogy jött az ötlet, hogy megírd ezt a novellafüzért?

 

Szerettem volna olyan novellákat írni a magyar történelemr?l, amely nem a szokásos nemzeti traumákra f?z?dik föl, amelyben a magánélet (a “szerelmi szálak”) és a politikum nem választódik szét élesen, amelyben f?leg n?k szemszögéb?l láttatják a történelmet. De nem akartam egyoldalúan lírai vagy szubjektív lenni, ezért alkalmaztam a távolságtartásra, iróniára is módot adó kerettörténetet: m?velt (érdekl?d?, de olykor felületes) külföldi aranyifjak hallgatják Budapesten az itteniek “nyavalygásait”. Az volt a célom, hogy az olvasó se a kerettörténet szerepl?ivel, se a mesél?kkel ne tudjon kizárólagosan azonosulni. De azt vallom, hogy a félreértések nemcsak mulatságosak, hanem tanulságosak is lehetnek, és nem zárják ki, hogy egymás felé empátiával közeledjünk.

 

PRAE.HU: Írástechnikádban két kulcsszót is jellemz?nek érzek: átfantáziálni, átszellemezni. Pl. els? regényed, az Es?város, amely egy csallóközi nagycsalád története; van benne szellemidézés, boldog-boldogtalan szerelmeken átível? családtörténet, és amelyr?l azt írták, hogy a közelmúlt fiatal irodalmának egyik szenzációja – tele van spiritualitással. S most a Magyar Dekameron, alcíme szerint A test és a lélek kísértetei. Honnan a spirituális érdekl?désed? Kik hatottak rád?

 

Van erre egy köznapi és egy intellektuális válaszom is. Egyik nagyanyám híres halottlátó volt, bár én már spirituális élményeket nem babonák, hanem olvasmányok révén élhettem át. Mint irodalomkutató, nemcsak a középkorral, hanem a mágikus realizmussal is foglalkoztam, de azért meg kell jegyeznem: én csak kém vagy turista vagyok a “szellemek világában”, hiszen soha nem tudom kikapcsolni a kíváncsiságomat, a gyakorlatiasságomat vagy az iróniámat.

 

PRAE.HU: Segíti a regényírót, hogy költ? is vagy? Hogy fordítasz trubadúrlírát, szerkesztesz „Udvariatlan szerelmet”?

 

Sok csodálatos, tehetséges tanítványom van, és én felel?sséget éreztem azért, hogy a fordításaik antológiákban megjelenjenek. Emellett érdekes feladat volt egy másféle arcát is megmutatni a középkornak.

 

PRAE.HU: Úgy tudom, az Es?várost egy ugyanilyen cím? versed ihlette. A vers és a próza mégiscsak különbözik egymástól. Érdekelne, hogy lesz egy versb?l regény? Költ?b?l író?

 

Írtam verseket, s?t trubadúrparódiákat is, de nem tartom magam igazi költ?nek. A vers (a saját versem) nekem olyan, mint egy gongütés, el?hív bennem egy történetet. Nem igazi versként, hanem mottóként funkcionál.

 

PRAE.HU: Második regényed, az Aranyhímzés Gellért-legenda. (Nekem különösen tetszett, mert tényleg olyan finom és míves a meseszövése, mint egy aranyhímzés!) Tulajdonképpen egy krimi, amelyben egy társadalmi regényt és egy vallásos történetet komponálsz egybe. Mondtad egyszer, hogy foglalkoztatnak a sci-fiben rejl? lehet?ségek is. Miért? Hogyan tudod összeegyeztetni a sci-fit a középkori világirodalommal, a romanisztikával?

 

Az Es?város egy mitikus tudatot (is) a történelmi emlékezethez közelít? “parasztregény”, de miután befejeztem, elgondolkodtatott hogyan is zajlik a történelemben a mítoszképzés, hogy gondolkodik err?l a “hatalom”. A történészt (a középkori történészeket is) és a hagyományos detektíveket számos hasonlóság köti össze: mindketten a tények, a részletek megszállottjai, ráadásul mindketten egyfajta racionálisnak látszó simulacrum-valóságban mozognak. De persze az “igazság” másféle dolog: nem minden misztikus tapasztalat manipuláció.

 

Ma unalmas, komoly emberek foglalkoznak középkori irodalommal, ezért elfelejtjük azt, hogy a lovagregények annak idején populáris elbeszélések voltak. A középkor még nem képzelte, hogy a népszer? m?fajok “alantasak”, hogy a m?vészet a m?veltek, a kevesek kiváltsága.

 

PRAE.HU: A provanszál udvari költészet, trubadúrlíra és az „udvariatlan szerelem” költészetének szakért?je vagy. A János vitéz szerelmi szimbolikájáról is írtál. A Magyar Dekameronban is a szerelem a téma, amelyben firenzei „villalakók” magyar szerelmeseket idéznek meg, és az ? sorsuk, félig értett vagy félreértett történeteik rajzolnak meg egy országot. Azt írod a Dekameronban, hogy „Ami a népeket illeti, az egyetlen politikailag korrekt megoldás a szerelem.”… „A szerelem ellentétben a madarakkal, mindenféle nyelven világosan beszél.” Életm?vedben miért kap a szerelem ekkora hangsúlyt?

 

A magyar elbeszél? irodalom nem nagyon szereti a szerelmi történeteket, olcsónak, gyanúsnak tartja ?ket – ha pedig a szerelmesek a végén „összejönnek”, akkor kész… vége, tudjuk, hogy az a történet csak ócska lehet. Így hát nekem külön elégtételt okozott, hogy néhány sokat ócsárolt Jókai-mesét újramondhattam a Dekameronban. Ha Jókai olasz vagy portugál író lenne, akkor senki sem a szerelmi történetei miatt róná meg…

 

De komolyabbra fordítva a dolgot: mi, magyarok annyit szenvedünk, hogy nem érünk rá boldognak lenni. Nem szabad Mohácsot és egy boldog vagy boldogtalan szerelmet összekeverni. És nemcsak savanyú vagy korlátolt kritikusok gondolják ezt. Ott a Szigeti veszedelem nagy tanulsága: a magyarok elvtársias, bocsánat, bajtársias viszonyban vannak a feleségeikkel, míg a török táborban lobognak az igazi szenvedélyek: a szerelem mint az ellenség (vagyis a kárhozottak, a jövend? vesztesek) „m?vészete”.

 

És az is igaz, hogy „korrekt” dolognak tartom a szerelmet. Ha ?szinték vagyunk, akkor azt hihetjük, hogy itt, kelet-közép-Európában nemzedékeknek kell kihalni ahhoz, hogy el tudjuk viselni egymás történeteit és emlékeit. Az itt él?k ellentétei fojtogatóak, és én nem hiszek sem az elhallgatásokban, sem a trendi politikai lózungokban. De abban igen, hogy az emberek annyi félreértés ellenére… hogy is mondjam… megkedvelhetik egymást. Mint a szüleim: teljesen más világból származtak, egyáltalán nem értették egymást, s?t, ami azt illeti, tele voltak mulatságosabbnál mulatságosabb félreértésekkel, de azért nagyon szerették egymást.

 

PRAE.HU: Dekameronodban a gazdag életismeret, és az ezt körülleng? csapongó fantázia mintegy elvarázsolja az olvasót. Van benne csillagjóslás, varázslás, van benne egy n?, aki keszty?kb?l, kalapokból olvassa ki gazdája gondolatait, azonkívül a madarak tudnak latinul és különös dialektusban dalolnak… Szóval megint a varázslás és amellett a nyelvek, az állatok nyelve, meg a varázslás nyelve, egyáltalán a nyelv (az írói is, meg az idegen nyelvek), különösen a latin nyelvek iránti szenvedély. Nálad, úgy érzem, ez ad egy szertelen szabadságot.

 

Valóban, a nyelvet egyfajta „érzékszervnek” is tekinthetjük. Látás, hallás, tapintás… nyelvtudás. Az is különös, hogy a nyelveket szisztematikusan tanulja az ember, szorgosan biflázik-biflázik… aztán egyszercsak egy idegen nyelv? környezetben élve feltárul el?tte a nyelv. Nem fokozatosan, hanem hirtelen. Olyan érzés, mint amikor egy matekpéldát vagy rejtvényt megfejtünk, vagy valaminek hirtelen „rákapunk az ízére”.… A „szellemezés” szerintem csak a megismerésnek ezt az eksztatikus oldalát hangsúlyozza.

 

PRAE.HU: Egyszer azt nyilatkoztad, hogy talán nemcsak az olvasók hagyták el a magyar irodalmat, hanem a modern, posztmodern irodalom is elhagyta az olvasókat. Meg, hogy egy jó regény átjárást biztosíthat a populáris, egyszer?bb gondolkodásformák és a mindenkori elit kulturális hagyományai között. A közönségsikered jelzi, hogy te nem akarod elhagyni az olvasót, nálad ugyanolyan fontos a téma, a stílus, mint az olvasó. Gondolsz erre, amikor írsz?

 

Ma is vállalom ezeket a gondolatokat. Nem valamiféle dacból, hanem mert olyan irodalmi hagyományokon nevelkedtem (középkor, mai latin nyelv? irodalmak), ahol soha nem is volt szokás elit és populáris irodalom között ilyen éles különbséget tenni.

 

Amellett nemcsak a történetmondás nyelvi megalkotottságában (húh!…de hogy mondjam másként?), hanem mágikus (gyógyító vagy akár megrontó) természetében is hiszek. Ezért úgy gondolom, tényleg nem mindegy, milyen meséket „forgatunk ki”, vagy miféle történeteket mesélünk el.

 

PRAE.HU: Szépírást lehet tanulni, vannak mesterek, példaképek, de valami más is kell hozzá, ami nálad, úgy t?nik, a meseszövés (csapongó fantázia – pl. Winnetou-t összehozod Goethével –, életismeret, amivel átfantáziálod, átszellemezed a szövegeidet.) Milyen lesz vajon a krimid, következ? könyved?

 

Ennyi „csapongás” után – amire egy keretes elbeszéléskötet tényleg módot adott – öröm egy szikár, lineáris vonalú történeten dolgozni. A b?nöket ott is elkövetik, de vannak nyomok, amelyeken el lehet indulni.

 

Forrás: prae.hu – Szepesi Dóra

 

 

Legutóbb szerkesztette - H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1132 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva