Elindultam úgy, mint
akire ráfelejtett a reggel,
sötétben botladozva,
bevart szemekkel,
és az álom közben
szememb?l a gyomromba
hullt,
s a hússzín? rögökben
valósággá fakult.
Ha így kezd?dik,
mi lehet a vége
– gondoltam, és
vizet engedtem
a vérre a seben,
– millió sejt, no meg a
plazma! –
de nekem
ma nincs közöm,
hogy mi folyik
– vagy nem –
a b?r?mön.
Megvágtam magam
egy illúzió darabbal,
vagy mondom másképp,
más szavakkal:
hitet kért egy
koldus isten,
mutatom a zsebem:
elfogyott az, ami
sosincsen.
Jobb dolog híján
a lelkem kérte,
egy vágásért – mondom
lemegyek a pokolba
érte.
(Ha kell.)
Potyog a sebb?l,
benne koppantam én,
csorgott a földön,
az utca kövén, és
ot voltam benne,
mint a fa,
a már lehullott levelekbe.
Mámoros viszony a rész-egész,
hisz ha a parton tovább
és tovább mész,
a múlt a homokba ragad,
s a lábonyok mentén
meglátod önmagad,
vele az utat,
s a célt, mi a jöv?be
mutat.
Reggelre elfolyt,
mi elfolyhatott,
átázott a matrac,
de a tudat meg-
nyugtatott,
van isten, csak
nem hisz bennem,
nem vagyok egyedül,
csak ebben a percben.
Legutóbbi módosítás: 2009.02.16. @ 20:29 :: grim