George Tumpeck : Egy mozaik

Nyomtatás

Történt egyszer, még az Óperenciás tengeren is túl, ott, ahol a világon második legnagyobb az ott élő indiaiak száma.

Kis nyelvtudással biztonsági őrnek jelentkeznek, mert bíznak benne, hogy itt nem olvasta senki az Ali baba és negyven rabló esetét, és a Kék fény sem mutatta őket. Szóval itt tengetik életüket egészen jó fizetésért. A „sok lúd disznót győz” elvet figyelembe véve kitúrják a fehér — esetleg kulturáltabb — munkavállalókat. A kis történet egy ilyen biztonsági őrről szól, akit az egyszerűség kedvéért a továbbiakban csak hívjunk Alinak. Ali három házra vigyázott és a házak között elterülő parkban külön őrbódéja is volt. Egy szép napon, mondjuk tegnap este leszállt az éj. Alink bezárkózott a bódéjába, megágyazott, mert az kell a figyeléshez, és majdnem álomra szenderült. Na, ekkor szólalt meg az egyik ház tűzjelző rendszere, ami természetesen összeköttetésben áll a másik két ház rendszerével és a helyi tűzoltó laktanyával. Na, lett is nagy riadalom és kapkodás. Gyorsan beágyazott, mert ilyenkor jönnek a tűzoltók és lehet, hogy a főnök is. Közben a sziréna és az összes fellelhető csengő csöngött. Alink veszettül telefonált: — Help, help!

A help az jött is, vagy négy szépen kidekorált tűzoltóautó képében. Berohannak, keresik a tüzet, később a biztonsági őrt is, aki magára zárta az őrbódét, és onnan szemlélte az eseményeket. Ilyenkor az lenne a feladata, hogy ellenőrzi az elektromos kijelzőt, ami jelzi, hogy hol, melyik emeleten van a probléma, segít a lakóknak az épület gyors és biztonságos elhagyásában, a tűzoltóság megérkezéséig. A parancsnok kicsit ingerülten vette tudomásul, hogy nincs tűz, így ma ők, nem lesznek hősök. Ehhez tudni kell, hogy itt az Óperencián túl vannak olyan szakmák, ahol, ha a munkádat elvégzed, akkor automatikusan hős és veterán leszel, akár két éves munkaviszony után is. Ebbe most nem folynék bele, ettől kicsit ideges leszek, mert a hős és a veterán fogalma nálam egy picit más.

Szóval, egyszerű műszaki hiba volt, amit majd másnap az erre a célra szerződtetett technikus hivatott kijavítani. A rendszer nem működőképes, ezért valakinek folyamatosan járőröznie kellene az épületben a technikus megérkezéséig. Na, itt kezdődtek a gondok. A tűzoltóság elrendelte az úgynevezett tűzfigyelést, amit Alinknak kellett volna végeznie. Kérem, már az elnevezés is rémülettel töltötte el, ugyanis Alink félt a tűztől. Nem is félt, egyenesen rettegett. Tehát neki alá kellett volna írni egy papírt, ami elrendeli, hogy egy olyan épületben mászkáljon fel s alá, ahol nem működik a tűzriasztó, sőt, ami ennél is nagyobb tragédia, ő a tűzriasztó.

Esetleges tűz esetén „Tűz van, tűz van” — rikoltozással kellett volna a lakókat kiterelni a házból hajnalban, a mínuszok közé. Eme nem egyszerű és nem népszerű feladat feltétlenül meghaladta Alink szellemi és fizikai képességet. Nem írta alá, csapot-papot és tűzoltót otthagyva visszazárkózott biztonságos magányába, az őrbódéba, és onnan figyelte tovább az eseményeket. Ekkor érkezett Mr. Ész, ez esetben egy perzsa ezermester, és egy gomb megnyomásával visszaállította a rendszert működőképes státuszába.

Tűzoltók megnyugodtak és távoztak, a lakók is, ugyan keményre fagyva, de visszamehettek az épületbe. Na, nem túl soká, csak addig, amíg Alink újra megágyazott és újra megszólalt a riasztó. A tűzoltók sebbel-lobbal és szirénával újra kivonultak. Ali csak a bódéból mutogatott halálra váltan az épület felé, és elhaló hangon néha megszólalt: — Tűz, tűz, tűz.

Tűzoltó lemondóan legyint, és telefonál, persze lakók kissé idegesen tódulnak kifele, farkasszemet néznek Alival, aki a melegből bájosan integet. Kölcsönös vigyorgás, ami nálam a vicsor.

Főnökök érkeznek, sőt a főnökök főnökei is. Ali veti a keresztet és az ágyat befele. Sikerül elhallgattatni a szirénát és az ideges lakókat, viszont Alit nem lehet szóra bírni, az idegességtől csak dadog, azt is indiai nyelven és tuti tájszólásban.

Hajnali négy felé jött a hír, hogy Ali megszökött. Csak egy félig bevetett ágy és egy felmondó levél maradt utána.