George Tumpeck : Rácsok

Nyomtatás

Rácsok

Én szerettem mindig az őrülteket, 

kiknél a félsz könnyként csorog, 

számukra a múló idő is megállt, 

esetleg ólomlábakon vánszorog.

Sokszor a rácsot kívülről rázzák, 

maguk sem tudják, miért teszik, 

a világtól bújva, biztonságban  

élnimáshol nem adatott meg nekik.

Már csak az orvos zaklatja őket, 

naponta beöntés, egy-egy vizit; 

– ha nem üvöltesz túl hangosan, 

majd te is kaphatsz néha cigit.

És, ha a vasajtót rád zárjákmajd, 

minden jogodat elveszik, 

érezni fogod a bőrödön te is,  

hogy csak a pénzedet szeretik.

Kicsit már anyagias lett a világ. 

Én keresek magamnak másikat, 

ahol emberi szó is létezik még, 

nem csak a hamis öntudat.