Anyám kéket ígért,
olyat, amilyet csak az ég szülhet
s a vadludak felh?kre feszültek;
csapzott szárnyuk ón-palástot bontott,
ívbe vonva egy végtelen pontot.
Anyám pirosat ígért,
akár az alkony pislantó karja
s virág-es?ben csüggött a nappal;
a bíborszín királyliliomok
zsenge szirma pajkos csókot dobott.
Anyám zöldet ígért,
mint a k?szobrokat ?rz? inda,
s a régi romokat gyengéd, ritka
lián-levél fonta körbe dúsan,
öreg koszukat semmivé zúzta.
Anyám sárgát ígért,
akár a tavasz der?s illata
s a kis nárciszok furcsán villantak;
kecses gömb-kelyhük bókolva ringott,
úgy t?nt, féltve egy hajnali titkot.
Anyám feketét ígért,
hasonlót az éj-függöny zordjához,
s talán a fény igéje elátkoz,
ha nem kel ezer kobold katona
?si esküvel értem harcolva.
Anyám fehéret ígért,
mint a vitorla, melyr?l énekelt
s a békés látomás életre kelt,
hogy elvigyen egy hosszú, szép útra,
el innen…örökre messze…túlra.
