kisslaki : Mici néni szegfűvel

*

— Két szép szegfűt Ilonkám, de ma zöld nélkül — csipogta vidáman Micike néni Ilonkának, a virágboltosnak. Persze, hogy jó kedve volt, mert ma megint egy remek temetés lesz. — Azt mondják, hivatásos siratóasszonyok is jönnek.

A nénike már vagy ötven éve élt egyedül, mint özvegy nyugdíjas, mert férjét a vasúti átjárónál agyonlőtték szalonnázás közben. Éppen egy vetkőztetőt üldöztek a rendőrök, mikor egy céltévesztett golyó eltalálta az ebédelő pályamunkást, amint szegény éppen meghúzta a vörösborral teli csatos üveget. Ő sem gondolta még reggel, hogy bora maradékát a vérével keverve, egy armada hangya fogja benyalni a talpfákról.

Ez éppen az infláció után történt, mikor bevezették az új forintot. 

— Aztán kit temetnek, Mici néni? — kérdezte mosolyogva Ilonka, miközben egy új celofánrolnit helyezett a régi helyére. Most kivételesen alig tudta leplezi türelmetlenségét, mert délutánra ígérte ismerőse, Koltai százados a látogatását a rendőrségtől. Biztosan a volt házastársáról hoz valami új hírt, aki egy éve ment el tőle ötmillió forintjával új életet kezdeni. Levelében csak azt írta, hogy sajnálja, de ő mindig gyereket akart. Mivel az új barátnője egy fiút szült neki, elvette feleségül. A tartozását majd megadja, mihelyt talpra állnak az új házban.

Azóta, már eltelt vagy egy év. A pénzéből még egy forintot se látott. Pedig nagyon is elkelne a felújítás, gondolta, ahogy végignézett az új festés után rimánkodó falakon.

Hirtelen a nagy zajra összerezzent. — Nem tesz semmit — nyugtatta meg Mici nénit, és újra talpra állította a kővázát, amit nézelődés közben fellökött. 

 — Milyen kellemes élete is van neki — gondolta, ahogy elnézte a virággal teli vödrök közt boglászó nénit. Nem mintha valaha is másfajta virágot vett volna nála. A megboldogult urára emlékeztette, mert mindig szegfűt hozott neki.

Mikor annakidején átvették Imrével a Fő téri virágboltot, Mici néni volt az első vevőjük. Egy gyönyörű koszorút rendelt az ismeretlen katona márványsírjára, akinek ő volt az édesanyja. Mostanában már hallgat róla, mert az ügyész, elvitte egy cukrászdába s megkérte, hogy ezt ne hangoztassa a békesség kedvéért nyilvános helyen. Mici néni megígérte, mert lojális volt a városával szemben, ezért az ügyész ráadásképp, rendelt neki még egy Sacher tortát.

Ilonka nagyon megkedvelte ezt a törékeny teremtést. Már amint bejött Mici néni a fején billegő, keskenykarimás kalapocskában, lényével derűt sugárzott maga körül. Kicsit habókosnak is tartották a kisvárosban. Ugyanis, Mici nélkül szinte nem is volt temetés. Ahogy egyesek kocsmába, lóversenyre jártak, ő úgy élt-halt ezekért a szomorú ceremóniákért. Ráadásul nem került semmibe.

Tavaly, mikor Suhajdánét búcsúztatták, a harangozó direkt kiment Mici néni lakására megnézni, hogy nincs e valami baja, mert nem látták a koporsót kísérő gyászolók között.

Mit tesz isten, tényleg magas lázzal feküdt odahaza.  

— Hogy kit temetnek? — tette vissza a hosszúszálú egzotikus virágot a vázába, amit az előbb lökött fel. — Hát a Bogdán Gyurit, aranyoskám. Pedig épphogy a nyolcvanadikat taposta az a gyerek. Ki gondolta volna? Hiszen csak nemrégiben volt, hogy rajtakapta a legkisebb unokája, mikor javában a Tejes Marcsit suttyogtatta a borjúnevelőben. Tudja Ilonkám, mit csináltak erre? — Az asszony csak tagadólag rázta a fejét.

— Hát azok csak szétrebbentek; de a gyereknek roppant kellemetlen volt, mert ő mégiscsak alezredes és városparancsnok nálunk

— Manapság polgármesternek mondják, Mici néni.

— Egyre megy, aranyoskám. 

— Kórházban halt meg?

— Igen. A sebészeti mosodában. Éppen a barátnőmet, a Bordás Pannit udvarolta, aki ott takarít, mikor megállt rajta a szíve. Irigylésre méltó, szép halál férfiembernek — kacarászta, majd otthagyta a visszajárót s kitipegett a boltból a csinosan becsomagolt két szegfűvel. Igaz zöld nem volt köztük, de a celofánról ízléses, keskeny fekete szalagocska gyűrűzött lefelé. 

Alig csukódott be Mici néni után az ajtó, mikor belépett az ismerős százados. Le se ült a kínálásra, csak beugrott, mert sok a dolga — mondta. Csak azért jött, hogy röviden elmondja, hogy a volt élettársa börtönben van, súlyos testi sértés erőszak miatt. Hirtelen felindulásban kiverte a felesége szemét, amikor kiderült a génvizsgálatnál, hogy a kisbabának nem ő az apja. — Hát kedves Ica, a pénzére keresztet vethet — mondta sajnálattal, s amilyen gyorsan jött ugyanúgy el is tűnt a boltból. 

*

Mici néni először hazament a virággal s a vázából kivett pár szál páfrányt — mert Ilonka túl sokat adott a múltkor — és hozzátette a szegfűkhöz. Fogta a bevásárló cekkert és elindult a piacra, zöldségért. Már megint az a Jerzsabekné régi erős paprikát akart rásózni, de mikor a feketedő csumáját a kofa orra alá nyomta, csak akkor volt hajlandó olcsóbban adni. Aztán a péktől hozott még négy darab szárazzsemlét, mert azt a Lajcsi feláron adta. — Jó az, úgyis a tejbe aprítja.  

A boltban vett, tejet, karmonádlit lesütni, meg egy kétdecis laposüveg pálinkát.

Mióta látta, hogy a királyné Édesanyja Őfelsége még matróna korában is a táskájából elővette, s meghúzta időnként, ő is sikknek tartotta.

Később találkozott a félgyászba öltözött Pannival a kávézóban, akiről Gyuri reppent a mennyországba. Mici néni teát kért, s szeretettel nézte barátnőjét, ahogy halk fájdalommal fújta a füstöt, mert így illett egy friss, tiszteletbeli özvegyhez. Mici néni tudta, hogy Panninak nem volt egy istenes híre a városban, de hát mégis csak a barátnője, vagy mi? Az öregasszonyok nem bocsátották meg neki, hogy annak idején egy kuplerájt vezetett, ahol ő volt a tulaj és a személyzet is. Persze néhánynak a férje is be-bejárt hozzá.    

Aztán Rákosi alatt internálták az egyszemélyes intézményét Karcagra, egy átnevelő intézetbe. Direkt hasznára vált, mert ott elvégzett egy gyorstalpaló tanítónőképzőt, vagy mit. Olyan gyors volt az a talpaló, hogy két hét után már legyezhette is a diplomáját, hogy megszáradjon.

Mikor ötvenötben visszajött, már csak néhány régi vendége kereste fel nagytitokban.  Megmaradt a hűséges hitehagyott egyházfi, akinek varázsvesszejét az agya helyett az ördög vezette az asszonyhoz, aztán az Ávós alhadnagy — ő már csak megszokásból, mert már kalauz korában is hozzájárt —, de most már szükségből is, mert Pannika írni is tanította. Ugyanis főnöke, Bezzeg Feri, akit annakidején, mint sztahanovista köszörűst emeltek ki a Hivatalhoz, megmondta neki, ha megtanulja a bet?vetést, ezredessé fogja kineveztetni. És utoljára a legkedvesebb híve, az örökké magas lángon izzó alanyi költő, aki a múzsák nagyanyját imádta a sötétben még fiatalosnak tűnő asszonyban.

De ez az idő is már elmúlt. Panni szentes életet kezdett élni. A korház mosodájában dolgozott, takarított már négy éve békésen, bűn nélkül, mikor meglepte Gyuri, az a vén kujon. Tán a jóisten megbocsátja neki.

— Aztán mit hallottál Imréről? Tudod, a virágos Ilonka régi társáról, aki meglépett a pénzzel? — kérdezte Mici néni, mert Panni ismert mindenkit a városban. Többet tudott, mint egy templomalja pletykás idős hölgy.

— Azt mondják, hogy Bakonyszálason elvette feleségül a Bordás Bözsit. Jó húsz évvel fiatalabb az embernél. Jó vásárt csinált vele az a nőszemély. Meg kisfia is született. Persze, hogy boldog az, az Imre gyerek.

Bogdán Gyuri temetést követő nap, Panni örömmel újságolta Mici néninek, hogy meghalt Taksony Irma. Jövőhét keddjén lesz az utolsó tiszteletadás.

—  Na, őt is túléltük — nyugtázta elégedetten. 

*

Mici néni kedd reggel benyitott a virágboltba.

— Ma öt szegfűt kérek, mert Taksony Icát temetik, és szegényt túl korán elszólította az ég. Meg tudja mit hallottam, aranyoskám?    

Aztán, hogy elejét vegye a kérdezősködésnek, válaszolt is. — Azt, hogy a volt élettársa, Imre meg a fiatal felesége most nagyon boldogok, mert fiuk született.

— Igazán? — nézett rá Ilonka meglepően jó kedvűen, s derűsen mosolyogva nyújtotta oda az öt szegfűt, a megszokott gyászszalaggal.

Mici néni már az utcán volt, de még mindig értetlenül csóválta a fejét.

— Mi van ezen mosolyogni való? — s nem értette ezt az Ilonkát.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2008.03.05. @ 13:28 :: kisslaki
Szerző kisslaki 252 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de