Márton Zsolt : Kinek is írom?

Nyomtatás

Mutogatok egy képet a világnak,
de kinek, miért és hova?
„Naiv” lélek, ó én magam,
oly magas nékem Pegazus lova.

A csupasz szó, belőlünk termel
pöffeteg bárók hosszú sorát,
míg messze keleten, békésen nevel
embert, egy csendesebb világ.

Hízott egóm, mint túlfújt lufi,
röhej lett a költészet maga;
Hallgatnom kéne, mint egy szufi,
kit elfed lassan, az éj finom pora.

Hazudhatnék most valamit,
hogy érted írom a sorokat, neked,
de siralmas volna és nem segít,
e tévúton, én nem fogom kezed.

Sok büszke vágy, mi vezeti tollamat,
ritka csak, még pelyhedző hitem,
magamnak festek kéktollú madarat,
nem várom hát, hogy megjegyezd nevem.

Ítélet kell!? Magam szolgálok vele!
Most nyitva áll kelet bölcs szeme:
Élő költőnek mindig ,,hamis” a neve,
caak a temető van igazakkal tele.

Márton Zsolt

szerkesztette: Verő László – 2007. május 3., csütörtök, 16:03