Mellém ültél, csak úgy…
– de úgy tudsz hatni rám.
Nincs létezés nélküled.
Se tér, se idő, semmi lüktet,
az abszolút zéró falán.
Sötét terem, dermedt csend.
Megsűrűsödött vérben
hömpölygő kétség,
hogy van-e értelme
holnapra ébredni? Nincs,
és nem is lehet nélküled lét.
Mellettem rohanó tárgyak,
viasztestű, árva valamik.
Szippantok a zúzmara porából,
s egyre mélyebben, a mélybe,
a mélyedbe taszít.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:45 :: Serfőző Attila
