Kiss Koppány : ÉRZELEMTÁNC

Folyó a könny és felh? a sóhaj

Elveszett tengergyöngy a boldogság

Ámító álom az elveszett óhaj

Rút szavak alkotta kavalkád

 

Szememben csalfa álmok búsulása

Ébren is alvajáró vagyok

Lelked virágának szirmába zárva

 

A puha f? alatt a gonosz föld

Elveszett álmokat eltemet

Hajnali csönd után s?r? Köd

Lopja el nevetésedet

 

/2000. Nyár -DUNAREMETE/

(CSEMER BETTY-nek!!!)

Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:08 :: Kiss Koppány
Szerző Kiss Koppány 0 Írás
Hello! Én 21 Éves, Gimnazista srác vagyok. Sok-sok ezer dolgon keresztül menetem már Életem során, így sok dologról is tudok írni. Ennek ellenére nem mondhatom Magamról azt, hogy nagy az Élettapasztalatom. Születésemtől kezdve az a legnagyobb ÁÃ?lmom, hogy Énekes Leszek és Büszkén jelenthetem ki, hogy jó uton haladok az ÁÃ?lmaim Megvalósítása felé (bár ez az út túl rögös). Énekeltem már a Magyar Rádió és a Magyar ÁÃ?llami Operaház Gyermekkórusaiban is, de sajnos azok az idők már elmúltak. Most a Karda Bea Énekstúdió keretei közt működöm és már elkészítettem az első demo cd-met, Tavasszal pedig elkészül a második is. 1996-ban, a Nagybátyám: Wéber Ferenc versei hatására kezdtem el Én is írni és azóta le sem tudom tenni a tollat.