Jurcsák Tamás Szerző
Vezetéknév
Jurcsák
Keresztnév
Tamás
7 év 3 komment

 

 

Fák bólogatnak fehér fényben

Est közeleg a messzeségben

Kitárja szárnyát a sötét ismeretlen

Árnyak jönnek fellegekben

 

Lepkék törnek fényt útjukon

Néhol át látszik kulcslyukon

Hidegen csípő környezet

Megtéveszt a képzelet

 

Kaparás nyomai régi falakon

Fenyegető szempár a hatalom

Csendes lihegés terjedő ködben

Dermedt lábak gyökereznek földbe

 

Belső fényem szólít kegyesen

Fekete hercegnő lett jegyesem

Ki éjszakának hajnalnak nővére

S Bűnös tetteknek hű vére

 

Táncra hív a szenvedés színpadán

Véres rózsák hevernek színfalán

Valódi látványa mélyen felkavar

Melyet immár vörös függöny eltakar

 

 

7 év 5 komment

 

 

 

 

Egy szokványos, hideg, téli estén hazafelé tartottam a város főutcáján. A nap már régen elbújt a házak között, sötét lepelbe öltözött minden, a földön nyugvó friss hó egyenletes ritmusban ropogott a talpam alatt.

Az utca kihalt, szinte élettelen volt, mégis jó érzéssel töltött el, ahogy a szememet végigvezettem szebbnél-szebb fényein, ameddig csak elláttam. Többnyire csend volt, csupán egy-egy elhaladó jármű zaja váltotta fel a meghitt nyugalom hangját. Miután ezek is elcsendesedtek, elnémult a nyüzsgő központ, és már csak saját lélegzetvételemet, illetve lépteim összecsengő szimfóniáját hallottam, miközben változatos színvilág tárult elém a távolba tekintve. Arcomat és kezemet hűvös szellő simogatta, az égből pedig angyalok fehér könnyei hullottak. A föld mindenhol azonos színben pompázott, nem volt más, csak fehér és fekete. Az utat szegélyező fák szertefutó karjain mintha áttetsző kristálycseppek gyöngyöztek volna, így megtartva szépségüket a hideg fogságában is.

Lépteim ismétlődő ritmusa fokozatosan gyorsult. Éreztem a csontig hatoló hűvös ölelést, ami a vizet is tükörré varázsolta, és csak akkor vált láthatóvá, mikor a levegőt magam elé fújtam. A parkoló autókra, oszlopokra, házakra fehér takaró símult, és úgy csillogott az út, mintha gyöngyökkel lett volna kirakva. A suttogó szellő, a város arca és a mindent beborító pelyhes tenger letisztult, színes fehérséget alkotott.

Sötét hajam ősszé változott mire hazaértem, ujjaimmal nem éreztem a kilincset. Néhány perccel később lassan levette vállamról kezét a hűvös ölelés, és jégtáncát az éjszaka utcáin folytatta tovább.

 

7 év 3 komment

A nevem Peter Kiss, harminckét éves vagyok, és éppen Pasadena keleti részén haldoklom…

 

 

 

A nevem Peter Kiss, harminckét éves vagyok, és éppen Pasadena keleti részén haldoklom, a Colorado Boulevard-on, a fekete Mustangom mellett. Kék az ég, süt a nap, csiripelnek a madarak, a szellő enyhén simogat, a homlokomon pedig egyre nagyobb szemekben gyöngyözik a verejték. Ahogy mondani szokás, derült égből villámcsapás. Persze, nem így tervezetem. Néhány perccel ezelőtt, ami oly távolinak tűnik már, én voltam a világ legboldogabb embere. Elmesélem mi történt…

 

Az apámat Kiss Lászlónak hívták, 1976-ban került Los Angelesbe. Egy szervezett turistaút alkalmával kimehetett Angliába, onnan tovább is repült Amerikába, ahol beteljesíthette autóversenyző álmát egy Nascar versenyeket szervező cég jóvoltából. Két évre rá ismerte meg anyámat, Sophie Wood-ot, aki végleg a városhoz kötötte apámat. Három évre rá jöttem én, de apát sajnos nem ismerhettem, mert ’84-ben meghalt, mikor egy rivális csapat versenyzője nekiment oldalról és a falhoz préselte. A helyszínen lévők szerint nem szenvedett sokat, mivel a benzintank azonnal megsérült, és egy kipattanó szikra begyújtotta a kifolyó benzint, majd az egész autó felrobbant. Anyámmal ezután Santa Monica-ba költöztünk. Nem jártam rendesen iskolába, folyton verekedésekbe kerültem, de a kocsik annál jobban érdekeltek, és tizenkét éves koromra jobban tudtam a négyütemű motor működését, mint a szorzótáblát. Harminckét éves koromra sem vagyok sokkal előrébb. Egy helyi autószerelőnél dolgozom, Jacknél. Jack egy igazi bunkó, nagy szakállal és nagy pocakkal. Olajos ruhában jár fel-alá naphosszat, szájából lóg a vastag szivar, amiből hullik a dohány, és ki nem hagy egy nőt sem, akinek nem szól be valami „kulturáltat” az utcán. Megköveteli a kemény munkát, de cserébe rendesen kifizet, és jó pénzért bármiben lehet rá számítani. Tényleg bármiben… Azért alkalmaz engem, mert tudja, hogy én vagyok a legjobb a környéken, de nem csak az autójavításban. Jack havonta két-három alkalommal illegális versenyekre visz ki az alvilági ismerősei révén, ahol rendszerint jó pénzt keresünk, mert én vagyok a sofőr, és mint mondtam, nem csak az autójavításban vagyok a legjobb. Hét közben, amikor időnk engedi, versenyautókat pofozunk ki, amikkel utána benevezünk. A nevem miatt Jack néha csókos Pete-nek hív, amiért már nem szidom, mert a nőkön és autókon kívül valóban nem sok minden érdekel. Egy napon így szólított meg:

— Hé, Pete! Végeztél már?

— Igen, most lett kész az SS, holnap már jöhetnek is érte. — feleltem.

— Rendben, akkor én húztam haza, majd zárd be a műhelyet kölyök!

— Meglesz főnök, holnap találkozunk.

Azzal kilépett az ajtón, csupán szivarfüstöt és olajszagot hagyva maga után. Még utoljára letörölgettem az autót, majd bezártam. Az Erdora Road-on bérelek egy két szobás lakást, amit „gyönyörű panoráma az ablakból” szlogennel reklámoztak annak idején. Tény, hogy a tetőről rá lehet látni a Washington Park sarkára. Hazaérve nem vár senki. Anyám Santa Monica-ban lakik az újdonsült barátjával, feleségem, barátnőm nincs, és barátaim, ismerőseim se nagyon. Legalábbis olyanok, akikkel egy alkalomnál többször találkoznék. Nem vagyok rá büszke, de alkalmanként éjszakai fuvarokat vállalok, amikről Jack is tud, hiszen az ő kapcsolataiból kerülnek ki így vagy úgy. Ebből tehetem meg, hogy jó ruhákat hordhatok, és jó ételeket ehetek. Ezek a munkák mind egy alkalomra szólnak, többnyire névtelenül. Általában bűnözőket szállítok, akiknek valamiért sietős a dolguk, például éppen akkor rabolnak ki valamit, vagy drogot kell szállítaniuk. Nem nagyon szoktam kérdezni, de ha nem tartják magukat a megbeszélt időpontokhoz, azonnal elhúzom a csíkot. Most is egy ilyen fuvarhoz voltam hivatalos este tíz órára, de előtte aludtam egy kicsit, hosszú napom volt.

Fél kilenc van, csörgött a telefon.

— Hello, Mike vagyok. Peter-t keresem.

— Én vagyok.

— Úgy tudom, Jack elmondta a részleteket, de változott a terv. A stadion helyett a régi raktárhoz gyere másfél óra múlva!

— Nem szeretem a variálást. Jack nem ezt mondta. — feleltem.

— De most ez van, legyél ott!

Letette a telefont. Nem szeretem, ha változás történik, mindig tartom magam a megbeszélt tervhez, de jól jön a kis mellékes, tízezer dollárt előlegbe, majd még tíz, ha leszállítottam őket.

Felöltöztem és visszamentem a műhelybe. Mindig tartunk ott néhány autót, amivel tele van a város, nehéz kiszúrni, beleolvad a környezetbe. A meló után csak úgy leteszem egy utcában és kész. Utána senki sem nyomoz le azon keresztül. Az óra tízet mutatott, megérkeztem a raktárhoz. Három percnél sosem várok többet. Ha nem jönnek, akkor én megyek. Hirtelen két alak tűnt fel a vaskerítés mögött az udvaron, futva jöttek, három nagyobb méretű tárggyal a kezükben. Mire a kocsihoz értek, már járattam a motort, beszálltak, és csak annyit mondott az egyikük ideges hangon:

— Gázt!

Nem kellett kétszer mondania, rátapostam a gázpedálra, és a kis utcákban szlalomozva próbáltam minél gyorsabban elhagyni a környéket. Négy utcával arrébb egy rendőrautó tűnt fel mögöttünk. Nem mentem gyorsan, átlag tempóval haladtam, hogy ne legyünk feltűnőek, a rendőrautó azonban céltudatosan utánunk jött szirénázva. Ekkor beletapostam. A Queensberry Roadon száguldottunk. Tudom, hogy ilyenkor az első pár percben dől el minden, vagy sikerül őket lerázni, vagy még többen jönnek, és ott már művésznek kell lenni ahhoz, hogy megússzuk. Egy vasúti átjáró volt előttünk, ami pirosra váltott, és már láttamm is a vonatot közeledni, de éreztem, hogy ilyen alkalom nem lesz még egy. Padlógázzal süvítettem a sínek irányába, mögöttem a srácok görcsösen szorították az ülést, és hallottam, hogy az egyikük egyre hangosabban mondogatja:

— Nem fog sikerülni! NEM FOG SIKERÜLNI!

A vonat szinte már előttünk, erősen ráléptem a gázpedálra, mögöttem ordítottak a fiúk. Becsuktam a szemem. Ahogy kinyitottam, a vonat már mögöttünk volt, a rendőr pedig nem ért át. Behajtottam egy közeli parkolóházba, leparkoltam a második szinten. Mielőtt kiszálltam volna az autóból, hátraszóltam:

— A másik részletet majd adjátok oda Jacknek.

— Persze… holnapután küldjük, ne aggódj… — mondták a fiúk kicsit sokkos állapotban.

Végeztem. Felvettem a dzsekim és a kalapom, majd irány a metró.

 

Reggel van. Ezúttal sem aludtam sokat, de indul a nappali meló. Mikor megérkezek a műhelybe, Jack egy újsággal a kezében vár, amit már sikeresen lehamuzott.

— Nézd meg, te hülyegyerek! — mondja felháborodott hangon, majd folytatja — Te vagy a legnagyobb idióta, akit valaha láttam!

Az újságban olvasva látom, hogy előző nap este felbecsülhetetlen értékű festményeket loptak el, amit a régi raktárban őriztek, és az elkövetők két őrt lelőttek. Nekem is kerekedik a szemem, mikor Jack megint rákezd:

— Te vagy a legnagyobb idióta, kölyök! De valakinek nagyon tetszett a mutatványod. Három nap múlva verseny lesz, ott akar találkozni veled.

— Ki az, Jack? Jack!

Nem felel a kérdésemre, csak meggyújt egy újabb szivart, és folytatja a munkát.

 

A következő két napom izgalommal telt, folyton eszembe jutott a rejtélyes személy, aki találkozni akart velem, de nem hoztam fel Jacknek sem munka közben, sem utána, hiszen azt már megtanultam mellette, hogy amikor nem beszél valamiről, annak oka van. A harmadik nap reggelén Jack értem jött a lakásomra.

Ilyenkor csupán három dolgot viszek magammal: a napszemüvegemet, a kesztyűmet és a jogosítványomat. Nem mintha ott, ahova megyünk, szükségem lenne rá, csak tudják, ki vagyok, ha történne velem valami. A verseny helyszínére érve máris kezdtem átöltözni versenyruhába, mikor Jack hátulról megszólított:

— Pete! Szeretnék neked bemutatni valakit.

Megfordultam, és Jack mellett egy magas, gondosan oldalra fésült hajú, öltönyös úriember állt, aki ahogy levette a napszemüvegét, máris látszott a szemén, hogy ragadozó fajta… igazi nagykutya. A kezét nyújtva, mély hangon megszólalt:

— Hello Peter! Mr. Biggs vagyok. Hallom a múltkor te segítettél a srácoknak. Azt hiszem, köszönettel tartozom, nagyon jól állnak a festmények a falon.

Majd olyan ördögi vigyor jelent meg az arcán, amivel magát a sátánt is megszégyenítette volna. Utána folytatta:

— Este lesz nálam egy party, szeretném, ha ti is eljönnétek Jackkel, hogy jobban megismerjük egymást.

— Köszönöm a meghívást uram, ott leszünk.

— Akkor este!

Ezután elsétált. Láttam, hogy kicsit arrébb egy sötét Cadillac várta, aminek a sofőrje kinyitotta az ajtót, beszállt, majd elhajtottak.

A versenyt győzelemmel zártuk, mint mindig, de utána mégis beárnyékolta valami a győzelmi örömöt, mikor Jack hazavitt. Óva intett, hogy vigyázzak Mr. Bigss-szel, mert ő nem akárki, ne húzzak vele ujjat, majd kitett, és elköszönt. Este együtt mentünk Mr. Bigss-hez. Útközben elmesélte, hogy Mr. Biggs irányítja a fél várost, mindenfele éttermei, kaszinói vannak, amiket többnyire pénzmosodának használ, hogy a drogüzleteiből befolyt pénzét tisztára mossa. Megérkezve egy szép nagy ház várt minket, az udvarán drága autók sorakoztak. A házba belépve ő maga fogadott tárt karokkal, mondta, hogy később szeretne velünk beszélgetni kicsit, de addig is a vendégei vagyunk, bármit ihatunk, bármelyik nő a miénk lehet, kivéve egyet, és bemutatta nekünk az illető hölgyet. Ez volt az a pont, amikor még választhattam volna… Egy gyönyörű, karcsú, sötét hajú, fiatal lány lépett ki a tömeg szürkeségéből, aki szép nagy szemeivel egyenesen rám nézett. Mr. Biggs egy fénykorát kergető öregembernek tűnt mellette.

— Ő itt Heather. Heather, ők Jack és Peter. Peternek köszönhetjük a legújabb trófeánkat a nappaliban.

Utána megint jött az a sátáni mosoly, de már nem is törődtem vele, le se bírtam venni a szemem Heather-ről.

— Akkor uraim, később találkozunk, most van egy kis dolgom, ha megbocsátanak, de addig is érezzék jól magukat! — mondta még, majd elsétáltak.

Ahogy arrébb mentek, Jack rögtön tarkón vágott, és csak annyit mondott, hogy azonnal verjem ki a fejemből. De nem tudtam. Egyik nő sem érdekelt, miután találkoztam Heather-rel. Később Mr. Biggs azért hivatott minket a szobájába, hogy még egyszer megköszönje a segítségemet, meg hogy hallotta, én vagyok a legjobb sofőr, akit ismernek, ezért szeretné, ha neki dolgoznék. Természetesen tisztelettel, de nemet mondtam, hiszen tudtam, hogy abból semmi jó nem sülne ki. Az estét azért ott töltöttük Jack-el, aki rendesen leitta magát és elaludt, én pedig… megismerkedtem Heather-rel, amit nem gondoltam egészen végig, de nem is tudtam gondolkozni. Össze is melegedtünk… jobban, mint kellett volna, de egyikőnk sem tudott nemet mondani. Később hazavittem Jacket, és én is hazamentem.

Másnap csak délutánra értem a műhelybe. Jack fejét vesztve pakolta a cuccait, és közben nagyokat káromkodott.

— Van fogalmad róla, mit tettél? — kérdezte.

— Jack, én…

— Ne! Ne is folytasd! Ezt nagyon eltoltad. Most azonnal el kell tűnnöm a városból, és neked is ezt ajánlom!

Ekkor betoppant Heather, és ijedt hangon megszólalt:

— Sajnálom. Biggs egyik embere látott minket az éjjel, én is alig tudtam megszökni, mindkettőnket meg akar ölni…

— Hát, ez csodálatos! Te voltál a legjobb kölyök, de most menekülj! — mondta Jack, majd bepattant az autójába, és füstölgő kerekekkel elhajtott.

Megfogtam Heather kezét, és a kocsimhoz vittem. Beültettem, azt mondtam neki, hogy nem lesz semmi baj, engem sosem érnek utol. Mielőtt Heather megszökött, kiürítette Biggs páncélszekrényét. Még előző este elmondta, hogy a férfi mindig is úgy bánt vele, mint a kutyával, ezért egyszer egy beszélgetésnél kihallgatta a kombinációt, de engem ez az egész egyáltalán nem érdekelt. Tudta, hogy nekem tényleg ő kell, nem a pénz, még ha csak egy napja is ismertük egymást. Tisztában voltam vele, hogy milyen súlyos a helyzetünk, mégis boldog voltam, hiszen még ha ilyen áron is, de álmaim asszonya ott ült mellettem.

Megálltunk a Colorado Boulevard-on tankolni. Heather bement a benzinkútba enni- és innivalót venni, én pedig nekiálltam tankolni. Ekkor egy dörrenést hallottam magam mögött. Majd a földre estem. Biggs bérgyilkosa azt hitte egyedül vagyok, ezért azonnal el is hajtott. Heather sikítva futott oda hozzám, mikor meglátta, hogy a földön fekszem. Nem akartam elhinni, mi történt. Persze valahol tudtam, hogy ez vár rám, de mégis ironikus volt, hogy amikor végre megtaláltam álmaim nőjét, ráadásul egy csomó pénzünk is volt, akkor lőnek le. Heather zokogva tartott az ölében, miközben én véres kézzel a markába adtam a slusszkulcsot, és minden erőmet összeszedve elmondtam, melyik úton jut ki leghamarabb a városból. Ezután minden elsötétült. Tudtam, hogy itt a vége, meghaltam.

Hirtelen kipattant a szemem. Egy kórházi ágyon feküdtem, ott állt Jack és Heather. Az orvos azt mondta, két percig halott voltam, majd egy napig aludtam. Így emberölés vádjával a bíró házkutatási parancsot adott a nyomozóknak, akik meg is találták a lopott képeket Mr. Biggs házában, és annyi kokaint, amennyivel egy életre lecsukhatták. Heather a fülembe súgta, hogy ha vele tervezem a jövőmet, akkor szegények biztos nem leszünk. Tudtam, hogy velem akar lenni, hiszen el is tűnhetett volna a sok pénzzel.

Jack San Francisco-ig menekült, ahol egy motel híradójában látta, hogy Biggs-et elkapták, így jött is vissza. Heather azt mondta, hogy Jack könnyeket eresztett mikor hallotta, hogy meghaltam, ezért később megsegítettük egy kis adakozással, hogy felújítsa a műhelyét. Heather-el vettünk egy házat Malibuban.

Mikor azt a telefont kaptam, álmomba se gondoltam volna, hogy egyetlen fuvar ilyen eseménysorozatot indít majd el, így azóta, ha valaki felhív, hogy kéne egy kis segítség, csak annyit mondok:

— Bocsánat, rossz számot hívott.

 

Jurcsák Tamás Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.