Katona Gyöngyi : Párban

Nyomtatás

Elolvasta:
96
Nyomtatás

Pista bácsi megtömte pipáját, begyújtotta, majd kisétált a kapuja elé. Komótosan körbenézett, lát-e valakit az utcabeliek közül. A járdán egy lélek se volt kint, viszont az úttesten egy férfiembert látott közeledni, pont az ő irányába. Mikor kicsit közelebb ért, megállapította, hogy egy idősebb cigány jön felé. Bár a szeme már nem volt a legjobb, de úgy tűnt neki, farkasszemet néznek egymással. Pár lépés után hirtelen József a fejét kezdte csóválni, vakarta is, mintha nagy gondban lenne, és még hangosan sopánkodni is kezdett.
– Jaj, jaj, szegény fejem! Itt meg mi történt? Jaj, maga szerencsétlen!
Pistát nehéz volt kizökkenteni a nyugalmából, de ez a hangzavar felkeltette az érdeklődését. Megvárta, míg a cigány odaér hozzá, mert kétsége se volt felőle, hogy éppen az ő portájához tart.
– Adjon Isten! Maga meg mit óbégat itt? – köszönt felé.
– Adjon Isten, magának is! Rá is férne most egy kis áldás a fejére!
A paraszt végignézett az idegenen, és megállapította magában, elég ágrólszakadt a szerencsétlen. Rongyosak voltak a ruhái, és a cipője is kilyukadt.
– Mondja már, mi van! Miért kiabál annyira? Ki maga?
– Balogh József vagyok, tisztelettel. Csak azért kiabálok, mert sajnálom magát – a cigány szavaira Pista még kíváncsibb lett.
– Aztán miért sajnál maga engem?
– Már messziről kiszúrtam ezt a csúnya nagy fekete átkot a házán. Ez mindig nagy szerencsétlenséget hoz magával.
– Átkot? Miféle átkot?
– Azt én nem tudhatom, de nagyon gonosz. Bizony mondom, nagyon gonosz.
A gazda nem tudta, mi tévő legyen, tovább faggatta.
– Tudja maga, hogy ki tette azt oda?
– Nem, nem tudhatom, hiszen nem is ismerem magát. Biztosan egy rosszakarója. Azt magának kell tudnia, kivel van rossz viszonyban.
– Nem jut eszembe senki. Hacsak nem a Kiss Pali, azzal összeszólalkoztam múltkor a kocsmában.
– Igen, az könnyen lehet – sopánkodott tovább József, majd ismét a házat figyelte, és látványosan szörnyülködött. Pista nem tudta, mit csináljon most, ő még ilyet nem is hallott eddig a faluban, csak a tévében látott hasonlókat.
– Mondja csak, ha már ott van, mert odatette valaki, akkor gondolom, le is lehet venni a házamról. Igaz-e?
– Igaz bizony. Amit odatettek, azt le is lehet venni. De nem egy olcsó mulatság az.
– Tud olyat, aki le tudná venni nekem?
– Nagy szerencséje van, uram, mert pont itt áll egy magával szemben. Már sokszor csináltam ilyet, mindig sikerrel.
– Rendben van, csak hát én kisnyugdíjas vagyok, nincsen felesleges pénzem.
– Értem én, hogyne érteném. Nehéz a sorsa mindenkinek. Nem is szeretném én kihasználni az ön szomorú helyzetét, ezért megcsinálom ingyen.
– Ingyen? – csodálkozott a gazda, mert ilyet ő még nem hallott cigánytól.
– Nem kérek érte pénzt, egy fillért se. Mindössze egy üveg bort, azt is csak úgy jelképesen.
– Megegyeztünk! Van jóféle házi borom, ízleni fog. Csinálja is, essünk túl rajta!
Józsi megörült a bor ígéretének, és nekikészülődött a nagy feladatra. Kigombolta, majd levette rongyos kabátját, és a fűre dobta maga mellé. Mindkét kezét látványosan az ég felé emelte, majd lassú körmozdulatokat végzett vele. Mikor befejezte, a ház felé mutatott, és megint kiabálni kezdett.
– Távozz a házról, átok! Távozz messzire, vissza ahhoz, aki küldött! Ámen!
Az egész nem tartott két percig, majd elégedetten felvette a földről a kabátját, és Pista felé fordult.
– Látja, ennyi volt, már meg is vagyok vele. Volt átok, nincs átok.
A gazda végignézett a házán, megnézte a cserepeket is. A pipája kezdett kialudni, így készülődött befelé.
– Köszönöm, barátom! Hálás vagyok! – vetette oda a cigánynak. – Most, ha nem haragszik, én megyek lefeküdni, elfáradtam.
– Menjen csak, menjen csak, fárasztó dolog ez az átok. A fizetségemet ne feledje!
Pista megindult befelé a kapun, közben odafordult felé.
– A bort? Hiszen most itta meg az egész üveggel – a válasza letaglózta Józsefet.
– Már ne bolondozzon velem! Még, hogy megittam! Ki látta azt?
– Hogy ki? Hát én. Csak nem azt akarja mondani, hogy nem hisz nekem? Hazugnak nevezne? Én se vontam kétségbe, amiket mondott. Maga látta azt az átkot, én pedig, hogy megitta az üveg boromat. Kvittek vagyunk, további jó napot! – azzal le is zárta a vitát, és bement a házába. Józsi hangosan morgott még valamit, de Pista csak kuncogott magában, és becsukta maga mögött az ajtót.

Nyomtatás

Elolvasta:
11
Nyomtatás

Agyad tépi a magány,
Rémület tölti be a szobát.
Pupilla szűkül, cimpa tágul,
A rémület tágra nyílt szemekkel bámul.
Szédülsz, tested meginog,
Az ajtót kinyitod.
Férfiak! Nem nők, asszonyok.
Gyanakvás, félelem fordul feléd,
Összetört minden remény.
A neveket magadban, halkan mormolod.
Ez megment, gondolod.
Zihál a sötétség, retteg a homály,
Agyadat szétrágják a kemikáliák.

Verik az ablakot, nyög a sötét,
Mindent, mi fontos volt, elvesztettél.
Családot, csodát, önmagadat,
Rémület zárja tágra pupilládat.

Nem ettél, nem ittál,
Mégis mennyire jóllaktál.
Tűzben nevetve zokogtál,
Gyermeket csak fényképen láttál.

Arcodat megmosod,
A tükör mosolyog,
Pünkösdkor áldás van,
A világ tisztára mosott.

Nyomtatás

Elolvasta:
19
Nyomtatás

Régen még voltak havak,
Télen befagytak a tavak.
A szánkók sikongva repültek,
Rajta kacagó gyerekek ültek.

Vakító fehérség lepte be a tájat,
Vetett a búzának puha ágyat.
Ereszen jégcsap, ágon zúzmara,
Házak tetején vastag hósipka.

Hógolyók ha repültek,
A lányok visongva menekültek.
A lábon korcsolya csillogott,
Tó tükrén sebesen villogott.

Nehéz súly húzta le az ágat,
Volt mit lapátolni a gazdának.
A magas hóban csapások készültek,
Az udvaron hóemberek derültek.

A mínuszokban fagyok erősödtek,
A kártevők halálra dermedtek.
Éjszaka, ha csillagok ragyogtak,
A ropogó léptek gyémántokat tapostak.

Ez volt ám az igazi tél!
Nem uralkodott a szürkeség.
Minden szeplőtlen volt és fehér,
Most is őrzöm emlékét még.

Nyomtatás

Elolvasta:
20
Nyomtatás

Agyad tépi a magány,
Rémület tölti be a szobát.
Pupilla szűkül, cimpa tágul,
A rémület tágra nyílt szemekkel bámul.
Szédülsz, tested meginog,
Az ajtót kinyitod.
Férfiak! Nem nők, asszonyok.
Gyanakvás, félelem fordul feléd,
Összetört minden remény.
A neveket magadban, halkan mormolod.
Ez megment, gondolod.
Zihál a sötétség, retteg a homály,
Agyadat szétrágják a kemikáliák.

Verik az ablakot, nyög a sötét,
Mindent, mi fontos volt, elvesztettél.
Családot, csodát, önmagadat,
Rémület zárja tágra pupilládat.

Nem ettél, nem ittál,
Mégis mennyire jóllaktál.
Tűzben nevetve zokogtál,
Gyermeket csak fényképen láttál.

Arcodat megmosod,
A tükör mosolyog,
Pünkösdkor áldás van,
A világ tisztára mosott.

Nyomtatás

Elolvasta:
42
Nyomtatás

Fúj a szél és kevereg,
Zörgeti az ágat.
Hideg eső permetez,
Áztatja a házat.

Felkapja a levelet,
Messzire elhordja,
Hideg herceg tábornoka
Vad szél úrnak kardja.

Fúj, süvít és kavarog,
Megtépi a fákat,
Messze hordja az avart,
Kisöpri a tájat.

Nyomtatás

Elolvasta:
11
Nyomtatás

Régen még voltak havak,
Télen befagytak a tavak.
A szánkók sikongva repültek,
Rajta kacagó gyerekek ültek.

Vakító fehérség lepte be a tájat,
Vetett a búzának puha ágyat.
Ereszen jégcsap, ágon zúzmara,
Házak tetején vastag hósipka.

Hógolyók ha repültek,
A lányok visongva menekültek.
A lábon korcsolya csillogott,
Tó tükrén sebesen villogott.

Nehéz súly húzta le az ágat,
Volt mit lapátolni a gazdának.
A magas hóban csapások készültek,
Az udvaron hóemberek derültek.

A mínuszokban fagyok erősödtek,
A kártevők halálra dermedtek.
Éjszaka, ha csillagok ragyogtak,
A ropogó léptek gyémántokat tapostak.

Ez volt ám az igazi tél!
Nem uralkodott a szürkeség.
Minden szeplőtlen volt és fehér,
Most is őrzöm emlékét még.

Nyomtatás

Elolvasta:
511
Nyomtatás

Öreg varjú, hat óra,
Fölszállott a karóra.
Nem volt rajta karóra.

Arra sétált a róka,
Fölnézett a karóra.
Varjú koma, hány óra?

Varjút igen bosszantja,
Nem tudja, hogy hány óra.
Kár, kár! Karom sincsen, nem óra!
Eredj innen, te róka!

Nyomtatás

Elolvasta:
152
Nyomtatás
Gyöngéden, halkan és nagyon,
Úgy ölelj, ahogy én akarom!

Érints meg, ha jő a reggel!
Ébressz föl csöndes szerelemmel!

Tedd, ami jó, hagyom.
Mosolyogj, légy a Napom!

Melengess, ha szívem vacog!
Gyöngeségben nyújtsd erős karod!

Lelkemet a Nap ne perzselje,
Adj árnyékot, emelj tenyeredbe!

Halld meg, amit nem is mondok!
Álmodd, amit én is álmodok!

Simogass, nevess és szeress!
Boldoggá engem így tehetsz.

Gyöngéden, halkan és nagyon,
Úgy ölelj, hogy örökké tartson!

Nyomtatás

Elolvasta:
347
Nyomtatás

Kihalt a táj,
Magányos lelkek szédelgik az éjszakát.
Árnyékban alak álldogál,
Szükségét végzi tán.

Sötét ablakok,
Mögöttük bánatok,
Az öröm az ablakban áll.
Kihalt a táj.

Szökőkút magában csobog,
Senki sem kérdi,
Miket is locsog.
Kihalt a táj.

Tátongó utcák,
Kongó közterek.
Hová lettek az emberek?
Vidámság sehol se jár.

Mondanám, alszanak,
Hogy munkába járjanak,
De hol van egy gyár?
Kihalt a táj.

Minden eladó, kiadó,
Sarkon hajdani borozó,
Benne már csak a szél muzsikál,
Üres, üres a pohár.

Kevés a lélek,
Szűkös az élet,
Kihalt a táj.
Cifra a nyomorúság.

Nyomtatás

Elolvasta:
364
Nyomtatás

Égi fénynek szikralángja,
Fűz ágait fény babrálja.
Hullám csobog, cseppben tenger,
Merre nézel, csillámfény kel.

Égi fénynek szikralángja,
Tüzes szekér útját járja.
Merre halad, sziporkázza,
Fényremény kél, ég országa.

Égi fénynek szikralángja,
Öreg füzet vízben látja.
Hullám csobog, licseg- locsog,
Csillám csobban, álmodozom.

Égi fűznek csillan ága,
Szent az áldás, szálljon rája!
Arcod ragyog, Isten üzen,
Menj az úton, rezdületlen!