Hájas Csilla : Néhány lépésnyire a tökéletességt?l

2011.05.10. Hájas Csilla Humor 16
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

 

Amikor az öcsém önéletrajzát olvasom, az mindig emlékezetes esemény. Következménye ez annak, hogy az ott szerepl? tényeknek a hetven százaléka nem fedi a valóságot, a fennmaradó néhány százalék is csak hellyel-közzel.

Szemléltet?ül hadd álljon itt néhány példa. Amikor az öcsém azt nyilatkozza, hogy anyanyelvi szinten beszél magyarul, folyékonyan ukránul és angolul, valamint közepes szinten oroszul és csehül, és alapszinten még jó néhány nyelven, amelyek többségér?l azt sem tudom, melyik országban beszélik ?ket, ez nála voltaképpen csak annyit jelent, hogy beszél magyarul.

Eddig igaz a történet, és ami ezután következik, azt én mindig s?r? fejcsóválások közepette, magasba emelt szemöldökkel és er?s kétkedéssel olvasom. Ez, azt is jelenti, hogy ezek nélkül háromsorosra csappan az önéletrajza, valamint az ösztöndíjhoz szükséges pontok száma is er?sen megritkul. Rögtön elmondom, hogy miért.

A „folyékony” angol ismereteit az én nyelvvizsgámra, és tudásomra alapozza. Hasonló a helyzet az ukránnal is, annyi különbséggel, hogy ezzel az anyját terheli, aki mellesleg azonos az én anyámmal is. Gyerekkorában tényleg beszélt ukránul, de ez már fényévekre van, a tudása nagyon összezsugorodott. Er?sen kétlem, hogy az ösztöndíjbizottság számításba venné a pontozásnál az összes fellelhet? rokon és létez? ismer?s nyelvtudását is.

A közepes szint? orosz és cseh nyelvtudása együttesen nem éri el a 12 szót, illetve arra korlátozódik, mi van enni.

Azok a nyelvek, amiken állítása szerint alapszinten beszél, azokról egyáltalán nincs mit beszélni, mert hülyeség. Valószín?leg tud ezeken a nyelveken pár dolgot, de kétségbe vonom azt, hogy a bólogatás, kézfogás, na meg a böfögés nyelvtudásnak számítana. Ha így lenne, akkor minden nyelvtanár eldobhatná a diplomáját, mert ezeket én is meg tudom tanítani bárkinek.

Kénytelen vagyok átnézni a hivatalos dokumentumait, miel?tt bárhová is benyújtaná ?ket, mert az azonos vezetéknevünkb?l kifolyólag, nem szeretném, ha engem is az ? helyesírása alapján ítélnének meg. Aztán utólag mindig kiderül, jogosak az ez irányú aggodalmaim. Például a jobban szavunk nem ly-nal íródik, a kertben szóból nem ajánlott kihagyni a középs? mássalhangzót, valamint semmi keresnivalója egy önéletrajzban annak a mondatnak, hogy a szobánkban ketten lakunk a tesómmal, de ? csak ritkán takarít, mert nincs otthon, és egyébként is lusta.

Több oka is van annak, hogy miért nem tanácsos bármilyen hivatalos dokumentációban jótev?nkr?l negatív információkat feltüntetni. El?ször is, el?fordulhat, hogy megvonom a jóindulatomat, másodsorban a szótárral nagyon tudok csapni és hirtelen. Nem elég, hogy nem tud helyesen írni, és nem tisztel kell?képpen, más hiányosságai is vannak az öcsémnek. A fiatalember horkol, de annyira, hogy nem lehet kibírni. Nem lenne ezzel semmi gond, ha egy másik helyiségben aludna és egy másik városban. Viszont a problémák ott kezd?dnek, hogy tényleg közös a szobánk. A szobánk, amir?l egyébként senki meg nem mondaná, hogy ott egy lány is lakik, amikor nem tartózkodom benne.

Az öcsém nem szeret gyakran zoknit váltani, ebb?l, következ?en a mi szobánkba szúnyog- és légyirtó már nem is kell. Addig hordja ezt a nevezetes ruhadarabot, amíg szeget nem lehet vele beütni a falba. Egy óra üvöltözés kell neki, hogy eljusson a tudatáig, hogy le fog rothadni benne a lábad, te majom. Csodálatra méltó, hogy lehet valaki teljesen önállóan, minden küls? segítség nélkül, ennyire hülye.

És mivel reggelente az ablakot is elfelejti kinyitni, azzal a koncentrátummal embert lehet ölni, jobb, mint a paprikaspray. Az csak a szemet károsítja, de ez az egész szervezetre fatális hatásokkal bír. Az ember belép a szobába, és már nincs ereje kifordulni.

A fentebb közölt okok miatt, elég gyakran tartózkodom máshol. Egész pontosan, bárhol szívesebben tartózkodom.

Az emberek azt mondják, milyen jól nevelt, kulturált öcsém van. Az emberek tévednek. Méghozzá nagyot. Egy kicsit össze kéne költözniük az én jól nevelt (böfögésre ébredek reggelente) és kedves (meddig lehet még a fürd?szobában vacakolni???) öcsémmel, egy hét után hálát adnának, hogy életben maradtak, és reménykednének, hogy a bolygón nem sok ilyen jól nevelt akad.

Azért kupálódik a fiú, mert er?s hatással vagyok rá. Muszáj neki, na. Ez az egy út van, amin élve végigmehet. A többi bizonytalan kimenetel?. Annyi esze azért van, hogy ezt felismerje. Nem féltem. Ahogy a kedvenc fizikatanárom mondaná: lesz bel?le valami, ha más nem, elrettent? példa.

 

Legutóbbi módosítás: 2011.05.10. @ 10:50 :: Hájas Csilla
Szerző Hájas Csilla 29 Írás
Hájas Csilla vagyok, a határon túli magyarsághoz tartozom, jelenleg Kárpátalján élek. Bemutatkozni sosem szerettem. Vallom azt, hogy az első benyomás sokat nyom a latba. És az ekkor keletkező véleményeket, később nagyon nehéz kiradírozni. Bemutatkozni felelősség, és én mindig is egy gyáva alak voltam. Családügyileg ott állok, ahol a part szakad. Édesapám festőművész, az anyám szobrász, én meg nem értek egyikhez sem. Amihez nagyon értek, hogy milyen módon lehetne még több hülyeséget csepegtetni a hatéves húgom fejébe, de nem hinném, hogy ez olyan nagy büszkélkedni való, mert ritkán vagyok megdicsérve érte. Húsz éves vagyok, a húszévesek minden bajával, és örömével, ujjongásával, kudarcaival és sikereivel, csalódásaival és élményeivel, reményeivel és bizakodásával együtt. El nem cserélném az életem senkiével. Harmadéves bölcsészhallgató vagyok, egyszerre két szakkal a nyakamban, amit már keservesen bánok, de a világért sem hagynám egyiket sem. Hogyisne, mikor ennyi verítékembe került idáig eljutni? És mikor már több van mögöttem mint előttem? Ezekkel szoktam magam vigasztalni, mikor szorul a nyakamon a hurok és vizsgaidőszakban döglőfélben van a diákféle, közöttük én is. Szerelmes is vagyok, ez a legjobb dolog a világon, a párom egy nagyszerű férfi, és ezt a tényt alátámassza az a körülmény is, hogy már két éve nyomorgatjuk egymást, maradandó sérülések nélkül. Szeret engem, na. Néha én sem hiszem el, hogy ilyen is van. Elvisel az összes hibámmal együtt, amikor hisztizek, amikor rám tör valami bolondéria, és nem akar múlni, akkor is szeret, amikor reggel nyűgös vagyok, amikor tiszta vizes minden a fürdőszobában utánam, amikor éjszaka beszélek álmomban, amikor nincs kedvem semmihez, amikor odaégetem a tejfeles csirkét, (amit nálam jobban senki sem tud, mármint odaégetni), amikor kötekedős hangulatom van, amikor kiabálok, amikor gonosz vagyok, amikor nem érdekel semmi és senki csak én, amikor idegesítő vagyok, amikor csúnyán beszélek, amikor türelmetlen vagyok, amikor utálom az emberiséget, amikor beképzelt vagyok, amikor lenézek mindenkit, amikor azt hiszem, hogy parancsolgathatok bárkinek, amikor irigy vagyok, amikor cseppet sem nőies. Azt hiszem, mindezek ellenére szeret. Bolond is vagyok, mert szerintem ebből kell egy csipetnyi mindenkinek. Szeretek feltűnő lenni, betegség, de nem találom az ellenszerét. Szeretek hangosan nevetni, mezítláb szaladni, szeretem a selymet, a fát, az ezüstöt, a lovakat, a frissen nyírt fű illatát, a színeket, mert színes vagyok magam is. Szeretem a szelet, a cseresznyét, a vizet, a kéket, a felhőket, a vadgesztenye illatát. Szeretem a Jóbarátokat, Agatha Christie-t, a meglepetéseket, az állatokat. Fontos számomra a család, még akkor is, ha a novelláimból minden leszűrhető, csak ez nem. A humort használom arra, hogy valami jobbá váljon ezen a világon. Mindent összevetve, boldog vagyok. Imádok élni!