(A kép Munkácsy Mihály: Rőzsehordó nő c. festménye.)
Rőzsét hord az ember,
mint egy szorgos hangya,
hogy legyen mára, s holnapra.
Anya neked elmondtam,
hogy bármi lehetek,
csak parasztasszony ne.
Kiabáltam,
jajveszékeltem,
holott te is szegény vagy.
Szeretlek,
segítelek,
de sorsommal megbékélni
nem tudok,
nem lehet.
Lehetsz szívós, de karod csonk,
a levágott farönk rügyet bont,
ügyet sem vet felém;
szép lehetsz, de okos nem.
Befásult az ígéreted,
a remény túlontúl hosszú vonat,
amit a reménytelen messze
a szívére vett.
Te álom,
egyszerre közel, és
távol vagy;
a villám dübörögteti
megrendült hitemet,
s karóhoz köti
hűtlen elszántságomat.
Megreped az illúzió burok,
a szív fel ocsúd,
eliszkol a van,
elhagylak,
hiszen már utánad
sírni sem tudok.
Legutóbbi módosítás: 2011.02.24. @ 19:56 :: Horváth Nóra
