Egyik szeme sír a másik pedig nevet
A kacagás betölti a hatalmas teret .
Lába a nyakában, csörg?k a fején
Mosolya széles, mégis oly szerény.
A megfestett könnyeken a közönség nevet,
S ? vállalja vidáman a bolondos szerepet.
Életre kel kezében a halottnak hitt rózsa,
Mintha görbe szája, mosolyra húzódna.
Örül az életnek ez az ? nagy titka,
A bolondok sorsért Istent sosem szidta.
A bánatból önfeledt örömet varázsol,
Többet tud bárkinél széles-e világról.
A m?sor végén majd lehajol a földig,
Az emberek könnyes szemeiket törlik,
S ? színpompás ruháját szürkére váltja,
Festetlen arcát most már senki sem látja.
Igazi könnyeit sem értheti senki,
Mert sokkal jobb bolondnak –
Mint embernek lenni…
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:45 :: Both Péter (Peth)