Avi Ben Giora. : A látszat csal – I.

Nyomtatás

AVI-SZABI: A látszat csal

I.

Diákbálon ismerkedtek meg. Tibi másnapra randit kért és kapott. Bözsikének imponált a céltudatos fiú, aki már a bálon azzal szórakoztatta, hogy mennyire lelkesedik a virágokért, növényekért, legyenek azok közönséges mindennapiak, vagy egzotikusak. Zsebpénzéből könyveket vásárolt a gombákról, gyógynövényekről, kerti– és szobanövényekről. Nem csak elméletileg érdekelte a fiút mindez, hanem hétvégeken bejárta a környék erdőit, mezőit, hogy szemeivel is lássa, kezével érinthesse az általa csodált növényeket. Képes volt például csak a diófáról („Juglans regia” – tette hozzá fitogtatva latin tudását) egy órán át lelkesen értekezni. Bözsike pedig odaadóan hallgatta. Remélte, rövidesen ugyanilyen lelkesen fog az ő alakjáról, hajáról, ajkairól, szeme színéről áradozni. Nem is csalódott, mert Tibor tűzet fogott az áhítattal őt csodáló szemek tüzétől. Már nem csak rövidebb–hosszabb találkákon élvezték egymás társaságát, hanem minden szabadidejüket együtt töltötték. Együtt mentek a Természetrajzi Múzeum táróit tanulmányozni, növényeket gyűjteni, gombát szedni.

Bár jól érezték magukat egymás társaságában, a házasság szóba sem került közöttük. „Nem a papír tart össze két embert” – volt a véleményük.

A Főiskola elvégzése után is együtt maradtak. Munkát is egy vállalatnál kaptak, s közös albérletet tartottak fenn.

És akkor jött ez a szilveszteri buli. Minden jól kezdődött. Kint szervezték meg a horgásztó partján, a vendégházban. Tizenkét pár – régi jó barátok. Indításnak egy–két pohár háziszőttes pálinkát hajtottak fel, s mindjárt jó kedvre derült a társaság, annak ellenére, hogy a ház megközelítése elég gondot okozott a gépkocsivezetőknek – kétaraszos hó borította. Felváltva vállalták az „úttörő” munkát a húsz kilométeres erdei szakaszon. Még az utasok is beleizzadtak az izgalomba. Így aztán jól jött érkezéskor a papramorgó!

Alig cihelődtek le, már elő is kerültek a pálinkás butykosok. Mindenki elhozta kedvenc itókáját. Volt ott a finom kis törkölytől az eperfahordóban érlelt szilvapálinkáig mindenféle jóféle. A nőknek mégis inkább az édes kedvű likőrök ízlettek. A meggylikőr, vagyis a meggy lelke az egyik kedvenc, a másik a vegyes mindenes, ami úgy készül, hogy a legelső gyümölcstől, a földi epertől sorban mindegyikből beletesznek egy adaggal a nagy uborkás üvegbe; minden adag gyümölcsre jön egy réteg cukor, erre tiszta alkohol, vagy vodka. Így aztán az eper, a meggy, a málna, a körték, áfonya, szilva, alma aromája, színe megadja azt az utánozhatatlan minőséget, amit semmi gyári termék még csak meg sem közelíthet.

Mire mindent behordtak a kocsikból és berendezkedtek, a jó kis itókák is megtették a hatásukat, mindenki rózsás hangulatba került. Vége–hossza nem volt a hangoskodásnak, de az asztalra kirakott felvágottak, sajtok is nagy elismerést arattak. Meg volt vetve az ágya a falatozásnak!

Alaposan belakmározott a társaság, s utána még napvilágnál felkerekedtek megnézni és megtapasztalni a befagyott tavat. A szél több helyen lefújta a havat a jégről, lehetett csúszkálni. Nagy hancúrozás, hógolyózás, csicsonkázás kezdődött, s folytatódott sötétedésig. Végül jól kifáradva, kimelegedve mentek vissza a házba.

– Ez nagyszerű volt, de úgy megszomjaztam! – kiáltott fel Kati, az egyik lány.

Tibor már ugrott is és hozta korsót, amiben otthonról hozott saját termésű bor volt.

– Ki kér egy korty bort? – kérdezte a többieket, majd először Kati töltött, majd azoknak, akik a poharukkal odajárultak hozzá.

– Engem meg sem kínálsz? – kérdezte kissé megbántódva Bözsike.

– Vedd úgy, drágám, hogy veled kezdtem! – udvariaskodott Tibi, s Bözsike már meg is bocsátott.

– Kedves fiú ez a Tibor, ugye – fordult oda Kati, majd egy kacér mozdulattal arrább lépett.

– Már hogy ne kínálnálak meg? – javított a helyzeten fiú. – Gyere, húzzad meg, és azzal átadta a korsót Bözsikének.

– Nem csodálom, hogy ekkora sikere van ennek! Egyéni bukéja van.

– Aki akar még, itt van egy demizsonnal.

Telt–múlt az idő, és lassanként mindenki készült már az óév búcsúztatására.

– Gyerekek még egy óra, és újév kezdődik. Azt ajánlom, menjünk ki a tóhoz. Hoztam egy pár rakétát meg, petárdát. Itt nyugodtan kilőhetjük, a kutya nem fog róla tudomást venni. Nem fogunk vele senkit sem zavarni.

Ezt Józsi hozta elő, aki a társaság nagy utazója volt. Mindég külföldre járt, és soha sem tért vissza az útjairól üres kézzel. A márkás italok egy jórészét is ő hozta, mert mint hajós járhatta a világot, és sok mindenhez hozzájuthatott, amihez más nem. Még mindég nem nősült meg, pedig nagy „ázsiója” volt a hölgyek körében. Lakás, kocsi és mindenféle extra, meg pénze is volt jócskán a bankban. De senki sem tudott rá olyan hatással lenni, hogy kóborló életét feladja, egy nyugodtabb polgári foglalkozásra. Ő maga is abba akarta volna már hagyni ezt az állandó csatangolást, de azt a nőt még nem sodorta mellé a sors. Bözsikét ismerte már régről, de soha nem gondolt arra, hogy komolyan kezdjen vele. Nem tartotta magát eléggé műveltnek hozzá. Bözsike diplomás volt, és nem nagyon érdekelte az utazás, a kaland. Józsi elvégzett egy főiskolát, és érdekelte a híradástechnika. Miután elvégezte a főiskolát, ajánlatott kapott egy tengerhajózási társaságtól, hogy alkalmazzák, mint rádiós tisztet. Persze, hogy kapva kapott az alkalmon, és tengerre szállt. Ez abban az időben nagy szó volt, hiszen nem mindenkinek jutott osztályrészéül az, hogy utazhasson szabadon. Most, hogy már szinte az egész világot látta, kezdett gondolkodni azon, hogy meg kéne nősülni, és családot kéne alapítani, Hiszen nem fiatal már, közelebb jár a negyedik x–hez.

– Milyen rakétákat hoztál, te vén tengeri medve? – heccelte Tibor.

– Olyan pukkanósokat. Tűzijátékot fogunk rendezni. Gyertek segíteni, hogy beállítsuk őket, nemsokára itt az éjfél.

Páran felkerekedtek és Józsi, meg Tibor segítségére siettek. Kati és Bözsi egymaguk maradtak.

– Kata! – kezdte Bözsike. – Megkérdezhetek tőled valamit?

– Kérdezz nyugodtan!

– Volt közted és Tibor közt valami? Csak a vak nem veszi észre, hogy mennyire oda van érted.

– Én őszinte leszek hozzád! Tibor mindig is tetszett nekem, de Tibort úgy látszik én nem érdekeltem. Pedig nagyon szerettem volna vele járni. Az egyetemi évek alatt is gondoltam sokat arra, hogy egyszer észrevesz. De te voltál a nyerő. Most már nem sajnálom, elvégre, ha ti ilyen jól megvagytok, miért álljak két ember boldogsága közé.

– Kata, te egy nagyon rendes lány vagy, hogy így elmondtad ezt nekem. Cserébe én is elmondok neked valamit. Józsi már évek óta szeretne veled járni, de tudod, hogy milyen.

– Miért, milyen?

– Olyan kisebbségi komplexusa van a diplomásokkal. Neki is van ugyan főiskolai végzettsége, de ezt ő csak egy sima papírnak tartja. Na meg, mindig azt mondja, hogy ugyan ki lesz az a nő, aki ki fogja bírni azt, hogy állandóan hónapokig távol van. Választana más normális foglalkozást csak nem tudja, hogy mit,

– És gondold, hogy pont velem akar kezdeni? Nem vagyok én egy mai csirke, hogy úgy mondjam. Volt egy pár futó kapcsolatom, de mind abbamaradt, Részben én voltam mindig a hibás. De figyelj csak, ismered te egyáltalán Tibort? Nem egy rossz fiú, de eleve szólok neked, sok ”ügye” volt. Talán ezért is nem sajnálom már, hogy nem volt köztünk semmi. És nem rosszindulatúan mondom ezt. Na meg szereti a tütüt is.

– Katikám, tudom a dolgait, hiszen már régóta ismerjük egymást. Gondoltunk már arra is, hogy összeházasodjunk, de Tibor szerint az csak egy papír. Szerinte egy házasság nem ezen múlik. Valahol igazat is adok neki, de most már szeretnék családot és gyereket. Én sem vagyok már húsz éves.

– És Józsiról mit tudsz még? – kíváncsiskodott Kata.

– Az egy igazi jó fiú, és jópofa, vidám, vicces gyerek.

– De gyere, szedjük elő az elemózsiát, terítsük meg az asztalt, míg a fiúk előkészítik a látványosságot – váltott témát Bözsike.

A fiúk nekiindultak előkészíteni a tó partján a tűzijátékot.

– Igyekezzetek lányok, félóra alatt kész leszünk. Addigra ti is gyertek ki! – kiáltotta elmenőben Józsi.

– Látom, szeretsz a tűzzel játszani! – ingerkedett Kata, de erre most nem kapott választ.

– Bözsikém, ne tereld félre a szót! – tért vissza az előbbi témához Kati. – Folytasd csak, mit tudsz még arról a fiúról?

– Én aztán semmit! – kacagott a másik.

– Ne viccelj, na!

– Jól van, jól van! Csak akartalak kicsit húzni.

– Szóval?

– Összerúgta a port az apjával. Nem beszélnek már mindjárt egy éve egymással. Az öreg belekeveredett valami adócsalás vagy sikkasztás, vagy valami hasonló ügybe. Tisztára mosta magát, de Józsi nem bocsátotta meg neki, hiába bizonygatta az ártatlanságát.

– Ilyen kemény legény?

– Makacs, mint az öszvér.

/folyt. köv./