kisslaki : LEGYEK A SAKKVERSENYEN

*

A legyek közötti VILLÁMSTART VESZÉLYBEN ” sportág vezetői, az idei országos bajnokságot a mai napra írták ki, mert egybeesett az EMBEREK sakkversenyével. Erre az egyeztetésre szükség volt, mivel minden légyversenyző a rajt előtt kapott egy számára kisorsolt sakkozó embert. Ez aztán a játék során minden figura letétele után, villámgyorsan a gondolkodási időt mérő óra fejére vág, ahol már bátran várja az ütést a rugaszkodásra kész légyatléta.

    Egyszerűbben elmondva ez egész a legyek számára olyan, mint a leghülyébb fiatalkorúak virtusa, mikor abban vetélkednek, hogy ki tud legkésőbb a robogó autó elöl még elugrani.

    Na mármost! A verseny lényege az, hogy a légy az óráról való startolási idejét halassza az elérhető utolsó pillanatig, hogy még elkerülje az ököllel való kollíziót. A legrövidebb időt elérő légy a győztes.

A bírák közvetlen az asztal pereméröl stopperrel mérik ezt az időkülönbséget. Azonban, amelyik légyatléta, sajnálatos módon a nulla másodpercnyi abszolút rekordot túlszárnyalta, azt passzív versenyzés miatt kizárják a további küzdelmekből. Másnap azért posztumusz emlékérmet és dísztemetést kap.

 

Tíz órakor még nem kezdődött el a verseny, pedig az Erkel Ferenc alapította sakk-kör díszterme már megtelt. A nézők többsége már hajnal óta a plafonon lógott. A kiváltságosok, a résztvevők családtagjai, rokonai és egyéb ismerősei, később foglalták el a helyüket az arénákhoz közeli falakon. Beszélgettek erről arról, de mégis a fő téma Tyimofev a dúsgazdag sárvári cukorgyár ukrán légiósának pénzmosása, és Bulgakov botrányos szerelmi élete.

   Legutóbb, azt szellőztette az „Igazblöd” szabad, független és liberális szennylap – amit minden műveltségre nyitott érző szív olvas – hogy Bulgakovot szó szerint rajtakapták a kéjtanyáján egy illegálisan bevándorló fekete Cecelégylányon, akit a sportoló fogvatartott a pincéjében. A lap szerint éjszakára felakasztotta egy légyfogóra, míg ő felkereste a mazochisták által közkedvelt „Galóca” bárt egy kör szenvelgésre, vagy beugrott egy író-olvasó orgiára.

    Egyébként az egzotikus kislány, úgy mondják, még erősen fiatalkorú volt. Hegedüs Buciról meg azt terjesztették, hogy megszöktette a mesteredzője kedvenc bodibildinges, féleszű fogadott fiát. Egyszóval a közönség kellemes várakozással, vidám tereferével ütötte agyon az időt. Legjobban érezték magukat az iszákos öreg potrohos legyek az olcsó fejen állóban. Tán azt sem tudták már a keresztbe álló szemükkel, hogy sportot nézni jöttek. A szédelgő muslincapikolókat nem érdekelte mindez, csak fáradtan röpködtek a borosvödrükkel a részeg nótázó vendégek között.

    Öt perccel a bajnokság kezdete előtt drámai fordulat vettek az események, mikor a szövetségi kapitány borús képpel bejött, és szomorú, megtört hangon bejelentette, hogy Hegedüs Bucit eltiltották a versenytől, mert a döglegyek a Trágyapusztai laborjukból jelezték, hogy a sportoló vizeletében kimutatták a doppinglistán szereplő tiltott, serkentő hatású lóvért. A sok hercehurca közben a gyerekek elunták magukat. Néha fürtökben felrepültek és szilajul zümmögve kergetőztek az asztalok fölött. Hébe-hóba pofozkodtak, kibékültek, majd duzzogva szülői hívásra elültek a család mellett.

    A szerencsés kis Koltai használt rágógumit talált, de mivel roppant jószívű kis légy volt, barátainak egy egy rágásra kölcsön adta, majd miután visszakerült hozzá, maga is élvezte tovább, míg ízét nem vesztette. Akkor kishúga szőrös lábára nyomta, mire Koltai papa nyakon cserdítette, hogy csillagokat látott. Pedig ő csak a bátyját nézni jött ide.

    Végre elindulhatott a verseny, mert Hegedüs helyére az öreg Guszti bácsi ült a rajthoz. Meg akarta mutatni fürge farú fiatal feleségének, hogy azért még ő is tud, hiába is legyeskednek körülötte a szépfiúk. Mint például most is ez a pimasz huszárbajszú Albert, ki innen is látja, hogy a felesége potrohát tapogatja. Az meg mért sikította éppen most, hogy ”vigyázz Guszti!!”  – ez a kipillantás volt a veszte szegény öregnek, mert nem vette észre az órára sújtó öklöt. Azt már csak mennybe szállása közben látta, hogy hüppögő özvegyét Albert a szárnya alá nyúlva támogatja ki a lelátóról. A szanitécek visszatérve a mentésből, még odavihogtak a félájult asszonynak, hogy az urát már nem láthatja, legfeljebb freskó gyanánt. Sporttársai könnyezve, de roggyanó lábakkal versenyeztek egy darabig tovább, de miután még három tragédia történt, lassan, óvatosan egyenként visszaszállingóztak az öltözőbe.

  Másnap a sportvezetők elhatározták, hogy a legközelebbi villámstartos bajnokságot az idősek otthonában tartják, amikor is a nyolcvanöt éven felüliek sakkversenyét rendezik az emberek.

Az biztos, hogy elég unalmas lesz, de legalább nem hal ki a légyvilágban ez az olyan jelentős sportág.

 

szerkesztette: Verő László – 2007. február 14., szerda, 12:49

Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:08 :: kisslaki
Szerző kisslaki 253 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de