Balogh Arthur : Afrikai karcolatok 2

 

Hosszú töprengés után kifizettem az autó biztosítást. Éveken keresztül méreg drága Casco biztosításom volt, még az én hibámat is kifizették. Most megelégedtem azzal, hogy a másiknak okozott kárt fizessék, mivel az volt a legegyszerűbb és a legolcsóbb. A valóságban egyszerűen az volt, hogy…

De kezdjük el a kezdetével a dolgokat.

Egy évvel ezelött az új rendszer, vagy ha jobban tetszik a régi rendszer új vezetői a nagy nemzeti fejlődésben és nemzetközi visszafejlődésben államosították a biztositó társaságokat azt képzelve logikusan, hogy a biztosítás pénzt hoz a házhoz.

Hosszú tétovázás után az új állami társaságot Conár-nak keresztelték, de egy jóindulatú tanácsadó megmagyarázta, hogy ez a név tiszteletlen gondolatokat ad majd a klienseknek. Igy Conasra változtatták, vagyis franciául nőneműnek, de ez sem volt jó, majd a végén Sonas lett belőle. Megszűnt a Con…Hogy mit jelent, ne kérdezzék. Magyarul nincs rá megfelelő elegáns szó.

Ez állami részvénytársaság Elnök-vezérigazgatójának öreg barátom és ex-bandita Dominque Diurt nevezték ki, aki még ma is tartozik nekem egy szóra sem érdemes hat ezer dollárral ! E tény elgondolkozásra késztetett. Arra gondoltam, ha Diur ebben a vállalkozásban érdekelt akkor valami nem stimmel. Furcsa előérzetem volt.

Abban az időben amikor a Conar-Conas-Sonas még csak homály volt más homályok között államfőnk és párt alapitó elnökünk fejében, a gépkocsi, ház, tűz, közlekedés, élet, egyszóval minden biztosítás, nem volt kötelező. Diur barátommal kötelezővé vált.

Persze, kedves olvasóm most azt gondolja, hogy ez jó dolog. Francia honban mint a legtöbb országban kötelező a biztosítás, igy én sem vitatkoztam. Lloyd vagy Sonas, számomra mindegy, a lényeg az, hogy biztosítottam a kocsit.

Fizettem mint egy katonatiszt. Egy kis aggodalommal, bevallom. Ez aggodalomnak volt az oka, hogy csak a másiknak okozott kárt biztosítottam, mivel ez volt a legolcsóbb és mindenkinek kötelező.

Két héttel később a kocsi összetőrt. Nem azért mert 160-al vezettem mint egy világbajnok ! Egy jóember szaladt belém a baloldalon. Úgy kellett engem kiszedni az összegörbült bádog dobozból. Szerencsére semmi bajom nem volt, de a kocsinak igen. Jól összetört.

Hideg verejték gyöngyözött homlokomon arra gondolva, hogy néhány héttel ezelőtt még nem voltam biztosítva. De most nyugodt voltam. Kitöltöttük a szükséges papírokat a rendőrök jelenlétében és a kocsit, vagyis ami megmaradt belőle, elvontatták egy szimpatikus olasz tróger garázsába, aki olyan áron adott el egy szöget, mint a patikákban a gyógyszerkülönlegességeket.

Valóban mindez nem érdekelt. Lényeg az, hogy a biztositó fizet, és én a Sonarban bízva mondtam a garázs Merlin tolvajának : számoljon vastagon.

Nyugodtan vártunk néhány hétig. Végül is egy szép napsütéses reggelen, amikor mindenki jókedvvel ébred és úgy érzi, hogy szép és fiatal, erős és férfias és képes megmászni a Kilimandzsárót és alkalom adtán Sharon Stonet…mert erős és fiatal és minden más…a Sonar papírja megérkezett.

Fenséges gesztussal beleegyeztek és megengedték, hogy kifizessem a javítást, — alig fél millió Zaïre ! — mindenek ellenértékében 53 év és 4 hónapon keresztül a kocsim biztosítva lesz.

Csak néhány vödör hideg víz után tértem magamhoz. Merlin magyarázta meg, hogy az állami Sonar biztositónak egy büdös vasa sincs, Diur barátunk forradalmi gazdasági teóriájának megfelelően. Igy képtelen kifizetni a károsultakat. Pénz helyett ingyenesen felújítják a biztosítást a károk értéke szerint.

Azóta a házam és a város között szaladok minden nap alig 5 kilométert. Állítólag ez jó az egészségnek.

 

*

 

Legutóbbi módosítás: 2022.11.07. @ 20:57 :: Bereczki Gizella - Libra
Szerző Balogh Arthur 46 Írás
Párizsban élő író vagyok, több könyvem jelent meg. Sci-fi, fantasztikus novellákat írok.