5.)
Irma egy jókora kosár zöldségfélével és a kosár aljában elrejtett – fűszer- és gyógy növényekből készített – innivaló limonádéval érkezett.
Lajos meg a kamra, és a hűtő-fagyaszó szekrények bemutatásával kezdte az ígért ismertetést, aztán az istállók következtek. Lajos erősen kihangsúlyozta, hogy a tehénistálló és a disznóól az nem való az asszonynépnek, és kissé távolabbról rámutatott a tyúkólra, ami csak részben volt ól mert egy szépen bekerített kapirgáló udvar is tarozott hozzá, de a látványa az erősen elhanyagolt képet mutatott.
Akár csak a ház előtti kertrész, mert abban még benne volt a tavalyról maradt gaz.
Irma pedig alaposan megnézett mindent de nem kérdezett, vagyis csak azt kérdezte meg, hogy melyik sonkából vághat egy darabot, és hogy felszedhet e néhány tojást a tyúkólból. Aztán úgy negyed óra multával Lajost már nem a szó, hanem a ház felől érkező illatok csalogatták be a konyhába.
Irma, csak bólintott a férfi ki nem mondott kérdésére, az meg rögtön a fürdőbe ment, és a tevékenységét erőteljes vízcsobogás hangjai kísérték.
Három, vagy öt perc elteltével, frissen borotválkozva és fürödve, de fürdőköpenyben ült az asztalhoz.
A tűzhelyen két serpenyő árasztotta az illatot, az egyikben lecsószerű sonkás valami gőzölgött a másikban pedig egy habosra kevert soktojásos rántotta sült.
Irma máris tálalt, és ahogyan az asztal felé fordult, Lajos szája kinyílt, hogy szóra, vagy álmélkodásra, azt nem lehetett tudni.
Irma egy nagy hússültes tálat tett a férfi elé.
A tál egyik oldalára egy szögletesre hajtott rántottatorta, a másikra hagymás, paprikás, paradicsomos, sonkás lecsó volt kupacozva. Lajos hatalmasat nyelt és nem jutott szóhoz, de nem is kezdett enni.
Irmának a kimondatlan szó, és a férfi, várakozó magatartása nagyon jólesett.
Hamar megszedte a maga tányérját, és asztalra tette, mellé meg a hűtőből kiemelt emelt üdítőitalos korsót.
Szembe ült a férfival és megemelte a frissen illatozó kenyérszeletekkel teli kosárkát.
Egyen gazduram, és ízleld te is Lajos, de előbb egy pohárka étvágycsinálót – és öntött is a korsóból a férfi, meg a saját poharába.
Azt kell hinnem, hogy te egy boszorkány vagy Irma, nem is mutattam, de te mindenre rátaláltál, csak nekem tálaltál a sültes tálra – véletlenül.
Nem véletlenül! – azért, mert aki annyit dolgozik napközben, mint te és éjjel, meg talán néha napközben is elvégzi az ágybeli dolgot, az jó ha megőrzi az erejét.
Ahhoz meg az étel adja az energiát.
Na meg te Irma! – de együnk, mert a szemem lassan kiugrik a helyéről és az étel kihűl.
Ettek és Lajos még egy darabka kenyérhéjjal ki is törölte a tálat.
A korsó is kiürült mire Lajos fölállt az asztaltól, csak egyet lépett és máris az ölébe karolta Irmát.
Azt a titkok ismerői nem árulták el, hogy Irma testéről hogyan került le a ruha a konyhaasztaltól a szobai ágyig, de lekerült és csak egy jó órával később került rá vissza.
Irma már a konyhát rendezte, amikor Lajos mellé lépett és igen alaposan megcsókolta, aztán köszönetet mondott az ételért és azért a desszertért, amit azért kapott jutalmul, mert mindent megevett.
Nevettek de Irma arca igazán nem volt vidám.
Mi a baj szerelmem? – először nevezte szerelmemnek az asszonyt úgy, hogy az alatt azt is kellett érteni, amit a szó jelentett.
Nincs baj! – de én soha nem etettem kényszerítéssel a gyerekeimet.
Ha jutalmat kaptak, azt azért kapták, mert szeretem őket de az esztelen és szükségtelen tetteiket nem szoktam jutalmazni.
Mert ételből a kevés is, meg a sok is ártalmas!
Lajos egy kissé megszeppent, de kivágta magát.
De ha az nem jutalom, amit az ágyban kaptam, akkor azt nevezd meg te, hogy én tudjam mihez tartani magam.
Jutalom az Lajos, hidd el hogy jutalom, de azt nem én adom neked, hanem te adod nekem. Persze az is lehet, hogy csak úgy jutalmazgatjuk egymást, pedig talán meg sem érdemeljük.
Hiszen én egy vénülő öregasszony vagyok – nincstelen – te pedig egy snájdig fiatalember vagy, életed javában, és ráadásul dúsgazdag.
Irma! – én azt mondom neked, hogy az én gyönyörű szerelmemre senki, de még ő maga sem mondhatja, soha többé, hogy öreg, meg vén.
Ne mondja, ne mondja! – de hiszen már ősz szálak keverednek a barna hajammal, akkor mit mondjak?
Ne mondj inkább semmit, mint azt a szót! – de ha kimondod, hát akkor én csupaszra nyírom a fejed, de még másutt is, ahol szőr van a testeden.
Te akkor örökkön örökké ifjú maradsz, mert senki sem tud majd, egy ősz hajszáladra, vagy szőrszáladra rámutatni.
Te leszel majd az én örökké ifjú – szépséges szerelmem!
Nevettek, csókoltak és Lajos elindult a dolgára, de csak az ajtóig ért és máris visszafordult.
Karjai átölelték Irma testét és erősen megtartották amíg a szája tette a dolgát és osztogatta a szerelem csókjait.
Igaz Irma ölelő karja és csókoló ajkai semmit nem maradtak el a másikétól.
Már szétbontakoztak és Lajos nagy sóhajjal indulni készült, de most Irma szólat meg.
Ha megengeded gazduram, és rendbe teszem a tyúkólat, és a tyúktrágyát is összegyűjtöm.
A ház előtt, ezt a hajdani virágoskertet majd megpróbálom felásni, és egynyári virágokat, meg fűszer és gyógynövényeket ültetek.
Úgy gondoltam, hogy nem ilyen rövid sorokat ások, hanem a kerítéssel párhuzamos hosszú ágyásokat csinálok, de az ágyások keskenyebbek a barázdák szélesebbek lesznek. Az ágyások felmagasodnak attól, ha a barázdák földjét rájuk rakom, akkor a locsolóvíz nem a barázdák termékeny földjében növeszti a gazt.
A módszerrel a víz az ágyások növényeit neveli, és nem is párolog olyan gyorsan.
Lajos szerelmes pillantással nézte az asszonyt, de bólogatott is meg csóválta is a fejét beszéd közben.
Csináld a tyúkólat, ha akarod, mert én oda be nem teszem a lábam, de az ágyásokat majd géppel csináljuk és ha akarod, szükség szerint tárcsázhatunk bele egy kevés trágyát.
A tyúktrágyát meg jó lenne tehéntrágyával bekeverni.
Jó lesz úgyis Lajos ha keveset használunk csak, mert nem a gazt, hanem a virágokat akarom nevelni, azoknak meg a kesés is sok lehet.
Tedd, amit jónak látsz Irma, de azért délután ne legyél fáradt, mert ma ünnepnap van.
A várakozás ünnepe, ami a tegnapi szerelmünknek a mai folytatása, és egyben várakozás, a holnapi szerelmünkre.
Furfangos egy ember maga gazduram!
Most aztán törhetem a fejem, hogy ezt az öreg testet hogyan csinosítsam ki.
De az még csak hagyján, hogy ma hogyan, de félek, hogy holnapra meg holnaputánra is kitalál valami ilyen, vagy hasonló ünnepet. Akkor aztán mit tegyek majd?
Lajos most igen zavarodott képet vágott, és igen nagyon elszomorodottat.
Irma, én mondtam neked, hogy ne használj az én szerelmem gyönyörű testére olyan szót, hogy öreg, vagy vén.
Ne használj, mert akkor én csupaszra nyírlak, és akkor soha nem lesz rajtad egyetlen ősz hajszál, szőrszál sem, és akkor te örökké ifjú maradsz!
Most mégis kimondtad azt a tiltott szót – mit tegyek?
Tartsam meg a szavam, vagy hagyjam veszni. Legyen hitele annak, amit kimond a szám, vagy a hablaty szószátyárok között a helyem! – mit tegyek?
Hibáztam gazduram! – bizonyos, hogy hibáztam, mert a maga szavait csak amolyan szófordulatnak vettem, úgy mint a többi szóvirágot.
De a szó, még ha szépen is hangzik, az nem virág most már megértettem, az a valóság, arra mérget lehet venni, azt be kell tartani, ahhoz igazodni kell.
Mert a szavaidat, te mindig betartod.
Nem hamis szó volt az a huszonhárom éve tartó érzés, amiről beszéltél, és nem az, amit arról mondtál, hogy én milyen vagyok a te számodra.
Most megértettem, hogy nekünk csak az számít, hogy mi milyennek látjuk egymást, és hogyan érzünk egymás iránt.
Fogd az ollót Lajos és tedd, amit tenned kell! – ne torpanj, ha sír a szemem.
Ne visszakozz!
A lelkem az boldog mert tudja, hogy te igazán szeretsz engem.
Tedd meg! – de csak, ha te is hiszed, hogy örökké szeretsz majd.
Sajnos az lehetetlen Irma! – azt én nem tehetem.
Nem tehetem, mert nem csak „úgy” – szeretlek! – hanem végeérhetetlen szerelemmel szeretlek. Azt pedig nem mondtad ki, hogy arra is érvényes-e az örökké?
Irma semmit sem mondott, csak közelebb lépett a férfihoz és megcsókolta, de az nem is csók volt, hanem az örökérvényű ígérete a végtelennek.
Már a hajzat nagyrészt elfogyott, amikor Lajos észrevette, hogy Irma szemei furcsa fénnyel csillognak.
Megakadt a keze a munkában, és Irma szemeibe nézett.
Baj van Irma? – meggondoltad, siratod a hajad?
Abbahagyom, ha mondod de igen furcsa lesz a kinézésed.
Ne hagyja abba gazduram, ha egy munkába belekezd ne hagyja abba soha, csak ha van arra jó oka.
A haj után elfogyott az ágyékszőrzet is, és Lajos nekilátott a finommunka elvégzésének. Ő így nevezte a borostát eltüntető borotválást – finommunka – és az is volt, mert olyan óvva- féltő odafigyeléssel végezte el a munkát, hogy Irma testén egy karcolás sem esett.
Aztán jött a fürdetés, mert a nyiratkozáshoz, borotválkozáshoz az is hozzátartozott, és Lajos nem hagyta volna ki annak elvégzését.
Ha pedig nem hagyhatta ki, hát el is végezte, méghozzá igen alaposan.
Meg a törölgetést is, mert azt sem hagyhatta az asszonyra.
Meg aztán szemlét is kellett tartani – úgy mondta, hogy leginkább csak azért, nehogy valami „gizgaz” visszamaradjon.
Csak szemle közben vette észre, hogy igen alaposan megromlott a látása – úgy mondta, már az orra hegyéig sem lát el – emiatt igen közel kellett hajolni.
És ha az orra már úgyis ott volt Irma testének érintő közelében, akkor már „véletlenül” a szája is hozzáért az asszony frissiben lecsupaszított testtájaihoz.
De kérem szépen! – na, igazán! – nem szégyenkezik a tisztelt olvasó! – hát mire gondolnak maguk?
Mert igen is nem az történt, hogy kivétel esett az egyik testtájékkal.
Nem! – igenis igazságosan cselekedett Lajos gazda, mert csókolta ő mindegyik testrészt, és nem csak azt ott alul a szőrtelenítettet, de ott felül a hajatlanítottat is, és még el is tévedt. Főleg amikor a férfiteste megakadt Irma combjai között – véletlenül – hiszen éppen csak a csupasz fejtetőt ellenőrizte, és hogy jobban lásson, persze hogy megpróbált feljebb csúszni.
Arról aztán végképp nem tehetett, hogy miközben próbált kiszabadulni – az egy kicsi előre-hátramozgással járt.
Irma meg véletlenül mindig az ellenkező irányba mozdult, ő meg semmiképpen nem akart fájdalmat okozni, hát csak úgy mozgott, ahogyan azt Irma éppen irányította.
Na persze, így utólag könnyű lenne ráfogni, hogy az amúgy is csupasz melleket is vizsgálat alá vonta, de hát tehet ő arról, hogy megkapaszkodott ott; egyrészt azért, nehogy lecsússzon, másrészt meg tévedésből, mert eltévesztette a csupasz részeket.
Na, mindegy is! – kár a történtekre több szót vesztegetni, főleg, hogy azt ők sem tették.
6.)
Lajos alaposan megkésve ment a dolgára, Irma pedig – igen szégyenkezve – odaállt a csupasz testét szemlélgetni az idegen ház idegen tükre elé.
Az a tükör nem hazudott, és Irma olyant láthatott benne, ami neki is a kedvére volt, úgy látta, hogy Lajos érzelmei igen meg vannak alapozva.
Aztán nekilátott a kertnek, meg a tyúkólnak. A kertet délre kigazolta, de a tyúkóllal csak jó sokára végzett.
Az aprócska vizesgödör friss vízzel lett feltöltve, a trágya takaros kupacban a ketrecen kívülre került, és a gazolt zöld egy része a tyúkketrec lakóit boldogította.
Még arra is fordított időt, hogy egy félredobott rossz ponyvadarabbal leárnyékolja a tyúkudvar egy kis részét.
Aztán, uzsgyi! – összecsomagolta, amit vinni akart, és hazasietett.
Szerencsére nem csak ő, de a Lajos is késett egy rövidke időt, és így a tálalás is elkészült mire megérkezett.
De hiába!
Lajos ugyanis, nem az asztalt, hanem a vetett ágyat részesítette előnyben.
Na, de hogyan? – hát úgy, hogy Irma teste minden porcikája kapott valamilyen kedveskedést a férfi ajkaitól.
Aztán még másra is szakítottak időt, de azért az ebéd sem ment kárba, még ha most nem is ettek sokat, mert Lajos – úgy mondta, hogy – „spórol helyet a vacsorának”! – és ravasz mosollyal az arcán, rávicsorította a száját Irma teste legérzékenyebb pontjaira.
A kései vacsora, mert Lajos kicsivel a sötétedés után érkezett csak, hatalmasan nagy étvágyúra sikerült.
Aztán az ablak alatti öreg kerti pad, és az este békessége kicsábította őket egy kis pihenésre, és virág és fűszernövény illat szippantgatásra.
Irma felrakta a lábait a pad karfájára és felsőtestét belesimította Lajos ölébe, és néhány elégedett szusszantás után megszólalt.
Szeretlek Lajos! Vagyis inkább úgy helyes, ha azt mondom, hogy szerelmes lettem magába Gazduram.
Igaz! – csúffá tett, de ha maga ilyennek akar szeretni, hát szeressen ilyennek.
Meg az is igaz, hogy már nekem is tetszik. Tetszik, mert így a legkönnyebb szellő is el tudja fújni a fejemről a bánat felhőjét – ha majd lesz – mert ami volt, azt elfújta, igen távolra fújta.
Már csak boldog vagyok, a szomorúságot már nem érzem, és a süket fekete csend sem vesz már körül.
Nem nagyon érzek mást Lajos, csak azt, hogy nagyon-nagyon szeretlek.
Megérezte Lajos szólni akaró moccanását, ezért hirtelen más mondókába kezdett, és nem engedte, hogy a férfi átvegye a szót.
Amúgy meg, a tyúkólat rendbe raktam, a földjéről talán enni is lehetne, ha nekünk nem is, de a tyúkoknak biztosan.
Kihordtam a trágyát, és azt majd beásom a virágágyásokba.
A virágok helyét kigazoltam, és a javát beadtam a tyúkoknak.
Na, meg a tyúkudvar egy része fölé egy régi szakadozott ponyvadarabot húztam, nem az eső, hanem a nap ellen.
Ha az neked is megfelel, ha segítesz, akkor meg kell majd igazítani, hogy a szél ne vigye el.
Lajos hallgatta a beszámolót, de mostanra már olyan közel hajolt az asszony szájához, hogy az már nem tudta volna folytatni, csak ha a fejét elhúzza.
Elhúzhatta volna, de azt nem akarta, hát Lajos nem tehetett mást mint csókba fojtotta a szót – és fojtogatta is igen alaposan.
Aztán abba hagyta a tevékenységét és beszélni kezdett.
Irma te, édes Irmám!
Láttam mindent, és megigazítottam a ponyvát, lekötöttem, szégyen, hogy nekem nem jutott az eszembe.
Ha mentség, akkor tekintsd annak kérlek, hogy félek, undorodok a tyúkoktól – de most mégis odamentem és megcsináltam.
A kertet nem kell ásni, betárcsáztam, és a trágyát is rászórtam, de keveset és jól elosztva, ahogyan azt meghagytad – mert figyelek ám minden szavadra.
Például arra, hogy azt mondtad hogy szeretsz, meg azt, hogy szerelmes vagy a Gazduramba. Sajnos nem engem szeretsz, hanem azt a gazembert.
De megküzdök én vele, ha addig élek is, mert én csakis téged szeretlek a tiszta igaz szerelmemmel és ez, már ősidők óta így van. Azt hiszem, hogy így is marad ősidőktől az idők végéig.
De most aztán csend és igyekezzünk, mert még itt – a régi kukucskálásom színhelyén – kénytelen leszek valami illetlen dolgot megcselekedni veled.
Irma meg se szó se beszéd úgy ugrott fel a pad karfájáról, meg Lajos öléből, hogy csak elröppenve tudott visszaszólni – na, gyere már Lajos, mert még elmegy a kedved, és akkor biztosan sokáig várhatok.
Lajos csak jókora idővel később tudott szóhoz jutni és kimondani, hogy – sokáig kell arra várnod Irma, hogy eljöjjön az-az idő, amikor nekem már nem lesz kedvem hozzád.
Vagyis azt hiszem egy kicsivel az örökkén túliig, talán egészen a végtelenig, ha kibírja addig a te szerelmed!
Ha bajos az idő, akkor a perc is óráknak tűnik. De! – ha kedves az idő, akkor az órákból perceket csinál.
Na, ez az igazi Relativitás Elmélet és nem az, amit az öreg tudós, Einstein úr kitalált, de azért az-az elmélet sem eldobni való, csak azzal még sokat kell babrálni, hogy igaz legyen.
A reggeli ébredést hatalmas felhőszakadás tette elhúzódóvá, az ágyból kibújni amúgy sem igazán volt kedvük, mert találtak tennivalót a takaró alatt, meg azt félrevetve is, és Lajos a kellő idő elmúltával döntött.
Tudod mit szerelmem? – ha nem tudod majd én megmondom – kigondoltam valamit.
Most elmegyek etetni, de te maradj itt, mert hamarosan visszajövök.
Ma nem jutok ki a gépekkel a sár miatt, és ha mennék, abból több lenne a kár, mint a haszon – hát nem megyek.
A felszántott kert is ázik, és bemossa az eső a trágyát, meg felpuhítja a magoknak a földet. Tehát! – estig semmi dolgunk!
Vagyis!? – van! – mert elmegyünk vásárolni, és fehérbe öltöztetlek, meg a színes virágok színeibe.
Amíg visszaérek, addig te legyél szíves és készíts egy finom reggelit, de azt most inkább csak valami tálra rakosgassad, ebből is- abból is, sok zöldséggel, gyümölccsel kiegészítve. Kérlek szépen, ne hallgass hanem szólj, vagy legalább helyeslően bólints.
Irma feje nagyot bólintott a beleegyezés jelével, de a szája is megszólalt.
Egyetértek, menj, siess, menjünk ha akarod, de azt most mondom – a fejét elfordította a férfi arca felől és úgy folytatta – nekem sajnos nincs pénzem új ruhákra, sőt, azt hiszem semmi másra sem!
Kérlek hát, maradjunk inkább, csak találunk valami tennivalót ebédig, utána meg …
Na, most fölös a szavad Irma, mert én azt mondtam, hogy „öltöztetlek” és azt úgy is gondoltam.
De nem azért gondoltam úgy, hogy téged megbántsalak, hanem azért, hogy nekem is legyen szavam, és olyant vegyünk, amiben én téged még annál is szebbnek láthatlak, mint amilyen vagy.
Persze amilyen ruhában vagy, mert ruha nélkül aztán biztos, hogy semmi nem szebb tenálad.
Csókolóztak, és Irma a legszebb öltözékében – vagyis meztelenül – kísérte Lajost ki az ajtóig, és talán még a szakadó esőbe is vele lépett volna, de azt a férfi már nem engedte. Incselkedve meg azt mondta, miközben tolta visszafelé az ajtót – csak azért nem engedem, hogy ki gyere, mert a te szépségedet csak magam akarom csodálgatni.
Vásároltak, meg egymást szeretgették, meg a kezük munkájától függő életet vigyázták, a gazdaságot, a kertet, emiatt meg megesett aztán, hogy igen gyorsan – őszbe – fordult az a fura idő.
Legutóbbi módosítás: 2019.12.15. @ 14:03 :: Bereczki Gizella - Libra