dr Bige Szabolcs- : Ne sürgess!

 

– Halló! Igen én vagyok, Kati.
– Nem, kedvesem, nem mentem és nem is megyek vissza. Nincs hova. Elváltunk. Kész. Már meg is nősült. A gyerek hol itt, hol ott.
– Hogy hogyan jutottunk idáig? Tudod, milyen mindent elsöprő nagy szerelem volt a miénk. Úgy éltünk, mint a mesében, és dacoltunk a világgal, mindenkivel. Anyámék tiltottak, anyósék nem fogadtak. Nem törődtünk velük. Ott voltunk mi magunknak, és ez elég volt. Mi ketten egyek voltunk. Úgy is hívtak Katisanyi.
– Lassan, lassan csak rendbe jöttünk a környezetünkkel. A család is megbékélt – úgy ahogy. Megszületett a gyermek, Sanyika.  Ez is segített békességre jutni a családdal. Szóval anyámékkal, mert az anyósék közben kivándoroltak Ausztráliába. Jó messzire elmentek – hál ’Istennek. Én bizony akkor nem bántam, hogy nem látom őket nap, mint nap.
– Hogy miért mentek el? Nehéz volt itthon élni. Pénz még hagyján, az lett volna, de vásárolni nem volt mit. Az üzletek pangtak az ürességtől. Született is egy tréfás versike, „kínai” módra: kint sincs semmi, bent sincs semmi, csönd csüng, bolt pang”.
A szomorú az, hogy így volt igaz.
– Három gyermeküket hagyták itt meg az unokájukat. A legkisebb még gimnazista, a két nagyobb: a férjem és a bátyja dolgoztak. Szerencsére én is. Megéltünk. Nem bántom én őket. Ők tudják, mit, miért?
– Persze, mondták, az unokájukért rajongtak. Küldtek is neki csomagot minden ünnepre: névnapra, születésnapra, Karácsonyra. Édességet, ruhaneműt, cipőt, nekünk meg olcsó kávét.
– Hogy én mindennel elégedetlen vagyok? Hogy nekem soha semmi nem tetszik? Leteszem, ha így mondod.
– Jó, jó! Nem sértődtem meg, különösen, ha te fizeted a telefont.
– Évekig nem volt egymással bajunk. Most utólag visszagondolva, voltak apró figyelmeztető jelek, de hol van az a szerelmes asszony, aki a disszonáns hangokat meghallja?
– Mit kérdeztél? A disszonáns jelenségeket kérdezed? Csak olyan apróságok, hogy esténkén megjegyzi, ne egyek annyit, mert súlyfölöslegem van. Ilyen finoman. Szóval szerinte kövér voltam az ötvenöt kilómmal. Vagy, most nincs pénzünk új tavaszi kabátra, de neki kell egy pár márkás cipő. Vagy a legdurvább, hogy vegyek magamra nadrágot, ne lássa a vastag bokámat.
– Tudom, tudom, ezek mind apróságok. De ha mindennap megkapod a cinizmus adagodat, lassan megmérgez. Nem unod még? Leteszem, ha unod.
– Rendben. Folytatom. Sokat dolgozott Sándor, én is három műszakban. Ha délutános voltam, átjött anyám. Nem volt más választás, nem maradhatott egyedül a gyerek, de morgolódás fogadott, mikor éjszaka hazaértem. Hogy anyám ezt, mondta, hogy azt mondta, hogy ezt tette, meg azt tette. Kezdte kifogásolni az ételt, amit főztem, a lakást, hogy nincs rendesen kitakarítva. Szóval napról napra kiállhatatlanabb lett.
– Érted? Az én nagy szerelmem, akiért annyit tűrtem, csak kifogásol, kritizál. Nem bírtam már tovább. Kikészültem.
– Miért nem hagytam ott? Mert ő hagyott ott! Lelépett. Titokban beadta a kivándorlási kérelmét, és egyik nap bejelentette, hogy utazik. Nélkülem. A gyerekért visszajön, ha beilleszkedett. A szülei már állást is szereztek neki. Várják a cégnél. A nyolcvankilences változás után könnyebb volt a kivándorlási engedélyt megszerezni. Csak pénz kellett hozzá, azt pedig küldték anyósék. Csak neki! Csak neki…
– Ne sírjak, mondod. Nagyon fáj az aljassága!
– Később mi lett? Fél év múlva jöttek az iratok, hogy befogadják a fiúnkat. Az én fiamat! Három napig dühöngtem, aztán aláírtam a beleegyező nyilatkozatot.
– Hogy még van valami, amit nem mondtam el? Nehéz elmondani, de az elején már céloztam rá. Miután a fiam, Sanyika kiment, jött egy hivatalos írás. Ajánlva, térti-vevénnyel. Aláírtam, átvettem. Az állt benne, hogy távollétemben kimondták a válást. Aláírásommal tudomásul vettem, fellebbezésnek helye nincs.
– És … és! Ne sürgess! Most jön a bunkó. Volt még itthonról egy titkos kapcsolata, és a hölgy is kiment Ausztráliába. Vasárnap esküdtek…

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2022.06.10. @ 13:01 :: Bereczki Gizella - Libra
Szerző dr Bige Szabolcs- 625 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.