Serfőző Attila : Pandémia

 

Fazekas Micuról bármit el lehetett mondani, csak azt nem, hogy jóképű. Szalmaboglyára emlékeztető hajával már szülei sem tudtak mit kezdeni. Immáron harmincéves korára végképp megállapítható, hogy születésétől kezdve egyik frizuradivattal sem találták telibe az elkeseredett fürtöket. Mivel meglehetősen hanyag hozzáállással vette ki részét teste karbantartásából, elpetyhüdt úgy kívül, mint belül. Jövőképe megfeslett, jobban mondva soha nem is volt. A gimi befejezése után nagy nehezen kapott állást. Azóta is újságárusként keccsöl reggeltől késő délutánig a város pályaudvarán.  Jelentéktelen fizimiskáját sokan ismerik, úgy, mint a templom tornyát, a főutat szegélyező fasort vagy, mint a parkban ásítozó padokat. A fején illetlenkedő rőzserakás egy pillanatra kibillenti az utazók egyik-másikát a megszokottságban ringatózó gondola-magányukból, de miután a friss hírek birtokosaivá váltak, a kiszolgálójuk végérvényesen tárgyiasul.

Micu, mint a földbolygón élők többsége, vágyott a szeretetre. Naphosszat ábrándozott a vele átellenben tüsténkedő pénztáros hölgyről. Néha mintha össze is akadt volna a tekintetük -vagy lehet csak ő látta úgy? Egy részeges krampácsoló jóvoltából, már a lány nevét is kinyomozta. Mimi… még a nevük is összecseng, vajon véletlen ez? A sors mit tervez kettőjükkel – morfondírozott a hősszerelmes, de a bátorság elhagyta mikor arra gondolt, hogy meg kellene a lányt szólítani.

Már-már egymáshoz közeledett a vágy és a tett, egy arasznyi kellett volna még…
A Covid 19 elrebbentette az félszeg lepkékből tákolt  álmokat.

A sors nagy spíler. Végletekig kivár, és mikor már a körmök tövig lettek rágva nagyvonalúan ajándékot oszt.

Micu főnöke jó üzleti érzéktől vezérelve kihasználta a vírusjárványt, az újságos pavilonjában különféle maszkokat is kínált az utazóközönségnek. A szigorítások egyre nőttek, már az utcákon is kötelezővé vált a védőmaszk viselése.

Miután a reggeli roham lement, Micu arra lett figyelmes, hogy az imádottja száját egy megfakult babos kendő fedte. – Lesz ami lesz, belevág. A csarnok számára üresnek tűnt, amíg a pénztárablakhoz ért.  Átnyújtotta Miminek a gondosan csomagolt maszkot, és nyomban a helyére inalt.

Megtört a jég. Reggelente integetés, napközben többszöri összekacsintás, majd nemsokára mozi látogatás – persze szigorúan csakis maszkban. Bensőségessé vált a kapcsolatuk. Micu otthon elkezdett edzegetni, és a saját higiéniájára is egyre több figyelmet fordított.

Eljött a várva várt nap. Az udvarlás bőven megvolt, ideje a testiség rejtelmes birodalmába is utat törni. Pandémia ide, pandémia oda, a vágyakra nem lehet hámot lökni. Sisteregtek mindketten, szemük előtt a beteljesedés pillanata lebegett.

Micu napokig csinosítgatta picinyke lakását. Mimi érkezéséig percenként az órát és a tükörben saját magát fixírozta. Háromszor mosott fogat és egymásután kétszer is megborotválkozott. Illatozott, mint egy parfüméria. Még a haját is feltüskézte – nem is állt neki rosszul. Felajzott volt, mint egy holsteini tenyészbika.

Megszólalt a csengő, s az ajtóban állt a nő, aki a világot jelentette és hozta el az otthonába.

Mimi a táskájában kotorászott néhány másodpercet, majd hideg nyugalommal az asztal sarkára tett két egymás utáni negatív tesztet…

 

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2020.09.24. @ 18:27 :: Serfőző Attila
Szerző Serfőző Attila 509 Írás
1960.07.13-án születtem Debrecenben.