Sonkoly Éva : az idő kereke…

Nyár végén öreg
időanyó ül az úton,
hosszú, csontos ujjával
port kavar.

Vihart vár, szelet.
Áll az idő.
Kereke közt por csikorog.

Múlik a nyár,
s minden, amit hozott,
csak érezni lehet,
jön esti, hűs lehelet.

*

Erdő szélén, eső elől
vacogva megpihent az ősz.
Vékony gallyból font eres
keze tüzet rakott.
A táncoló parázson át
látta, amit a nyár nevelt,
mind előtte. Terített asztal,
szőlősorok, alma, körte.

Fázósan összehúzta
lomb-köpenyét.
Fejét lassan álomra hajtja,
hisz őszi színeit a dér majd
betakarja.

*

Sápadt levelek alatt
csengő-bongó szavak,
fájó érzetek, semmi árnyak.

Esti homályban álom,
elmúlás van…
Csukott alkonyi ajtó mögött
mély sóhajjal mellém ereszkedik
egyszer, ezüst köddel az ősz.

Legutóbbi módosítás: 2020.09.18. @ 20:49 :: Bereczki Gizella - Libra
Szerző Sonkoly Éva 573 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"