Ravasz Levente : Béke

Kikötöm csónakomat

ott, hol lelassul a víz.

A homokban óvatosan

taposok, erős fény vakít.

A fák, mint koszorúk

ölelnek körbe, mint a táj,

mi is folyton változunk.

Tavaszi virágok illatát

lengeti felém a szél.

A fákon túl nárciszmező.

Itt nincs senki más, csak én,

s a lombok közt ölelkező

madarak. Várok. Énekük

lassan betölti a teret.

Testem a fűben elterül,

a kék ég majd betemet.

A mező, akár az élet,

az erdőnél véget ér,

de más szögből nézve

lehet, hogy végtelen,

s szép lesz majd az ébredés

a hűvös alkonyon,

ha eltűnik a félelem,

s a megfáradt arcokon

mosoly s áldott béke lesz.

 

Szerző Ravasz Levente 60 Írás
Székelyföldön születtem, itt is élek.