A szerelem talán még mindig olyan izgalmas
lehet, mint amikor tíz éves koromban azért
izgultam, hogy ne kiabáljon ki este az ablakon
anyám, hogy sötét van, menjek be, hiszen pont
egyszerre fogta meg a kezemet Zoli és Balázs
a ház előtti patakpart lépcsős oldalán.
Nem is értettem, miért pont azonos pillanatban
gondoltak erre, de elkapva kezeimet inkább
két pitypangot fontam egybe, hogy ne legyek
már annyira agyonszeretve.
Na, persze akkor este nem anyu kiabált ki
az ablakon, hanem a tesóm, Eri. El is illant
a kedv, maradt az öribari. Bár attól még…
fél nyolckor már az ágyban, esti ima anyám
szelíd mosolyával, s csak aztán jöttek sorra
az öröknek hitt álmok, hogy mert olyan
kedvesek a srácok; ha mindkettőt szeretném
lenne igazságos.
