Tenyeremben tartom
a hunyorgó tájat,
ujjaim közt zuhatagként
átfolyik a Nap.
Lehajlok egy fűszál
zöld ajkához
s megcsókolom a tavaszt.
Boldog vagyok. A múlt
fullánkját sem érzem,
dús, eleven illat leng körül,
s ereimbe adrenalint pumpál.
Szívem kihagy egy-egy ütemet.
Elmélázom.
Nem tudom, hány óra.
A virágoktól kérdem
mennyi az idő.
Nem felelnek.
A fény s a szó kicsorog
ujjaim közül és csupán
a csend zsong bennem,
mint a szertefoszló
harangszó után.
2019.03. 24.
