Kiss-Teleki Rita : Itt leszek

 

 

Még menekülés közben

történt, hogy elvesztettelek,

és azok a fényes, fekete szemek

már csak néha nyíltak arcom előtt,

reggelente vagy délelőtt,

ha hétvégére kaptam jegyet.

De nevettünk és sírtunk

sokat, és én szóltam is meg nem is,

hisz nem tudtad, de akartalak,

csak még féltem… így éjjel ébren,

képzeletben öleltelek…

de ott aludtam… titkon, s mindig veled.

Utolsó gondolatom

messzi ágyad körül könnyezett,

hogy érezted-e…meglehet,

mert az első a kócos fürtjeidet

simította át, és némán súgta:

nagy a világ… te csak aludj csendben,

én itt leszek.

Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:59 :: Kiss-Teleki Rita
Szerző Kiss-Teleki Rita 65 Írás
1975-ben születtem, Tolna megyében. Középiskolás éveimet Bonyhádon töltöttem, innen költöztem Pécsre, ahol férjhez mentem és két fiúgyermekem született. Már család és munka mellett képeztem tovább magam, majd a válásom után Budapestre költöztem. Főleg verseket írok, de rövidebb novelláim is olvashatóak az irodalmi oldalakon. Verseim lírai hangvételűek, de gyakran dolgozok fel bennük tabutémákat is. 2019-ben jelent meg első kötetem El akartam mondani címmel.