Egyre inkább úgy érzem a google
fordítja a beszélgetéseinket.
Nem értjük meg egymást, hisz
két mondat után jön „öt sor” tekintet.
Üres. A háttérbe révedő üvegnézés.
Átnézel rajtam? Vagy csak a sörrel szemezel?
Legalább a tekintetem nem a földön csörömpől.
A fiad vagyok akkor is, ha Ádámnak nevezel.
Testtartásod beszédesebb, mint Te.
Mondataidban csak a vesszőknél
találom magam.
Ott legalább nyomaték kerül a semmi elé,
hogy a mondat végén a pontot elharapjam.
Fuldoklom. Talán a félrenyelt szavak miatt;
hirtelen Gégemetszés a verseimet író tollal.
Csak így lélegezhetek fel – újra és újra.
Ha elfordulsz is, látszik egy másik oldal.
Pedig keresem, hidd el a közös nyelvet.
De mit kezdjek a beszédhibás-gesztusaiddal?!
Csak a szádban üvöltő csendet értem.
Az én arcom meg tele kín-szmájlikkal.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:59 :: Bíró Rudolf
