Braun Krisztina : A genetikai vizsgálat

         Szabó Kálmán egykedvűen lóbálta a táskáját a hazafelé vezető úton. Hiába volt április, hiába hozta a tavasz mámoros illatát a szél a liget felől, hiába látta a mellette viháncoló tizenéves lányok combját kivillanni a rövidke szoknya alól, hiába melengette arcát a tavaszi napsugár az Andrássy út kizöldült lombjai alatt, őt ez nem derítette jobb kedvre.

         A könyvelőirodánál, ahol dolgozott, létszámleépítés miatt két embernek is át kellett vennie a munkáját. Azt, hogy már addig is nyakig ült a munkában, meg sem merte említeni a főnökének. Nem, mintha az bármit is változtatott volna a sorsán, hiszen Siklóssy úr nagyon is tudta ezt. Inkább bólogatva, széles mosollyal az arcán fogadta a két megboldogult kolléga teljes háromhavi könyvelési elmaradását, amelyet most neki kell rendbeszedni, a jövő hét elejéig. Miért legyen jó kedve?

         Reggel a metró lépcsőjén talált egy kétszázast, de mikor le akart hajolni érte, valaki hátulról meglökte, és ő orral az előtte álló, kétajtós szekrénynek tűnő, törött orrú, kopasz egyednek zuhant, aki olyan ígéretekkel támogatta fel őt, majd passzírozta rá a gumiszalagra, hogy jobbnak látta veszni hagyni a talált kincset, és a férfi felé nyújtotta a pénzt, megkérdezve, hogy nem ő hagyta el véletlenül? Persze az rögtön elengedte, kikapta kezéből az égből pottyant szerencsét, Szabó meg a következő vészjelző gombot úgy lefejelte, hogy a homlokán egy Harry Potteréhez hasonlatos jel virított, bár ő nem Voldemort végzetes ”Avadakadavra” halálos varázsigéjének lett elszenvedője. Színigaz, hogy a törött orrú pasas hasonlított a gonosz varázslóhoz.

         Szabó Kálmán alig múlt harmincöt, de már őszült, s ahol nem, ott kopaszodott. A felesége folyton azzal fenyegette, hogy elhagyja, mert unja már azt a savanyú ábrázatát. Semmi élet, semmi vidámság, tettrekészség nincs benne, mint mondjuk például a Csajági Ica férjében, aki bróker, sok pénzt keres, edzőterembe jár, mostanában csakis paleo kaját esznek. Mert Csajági Ica nem főz, hanem mindennap eljárnak a férjével vacsorázni, a Maldiv szigeteken nyaralnak télen, nyáron meg Aspenben síelnek.

         Szabó Kálmán enyhén pocakosodott. Kissé beesett tyúkmellén néhány szőrszál árválkodott, így se férfiasan szőrös nem volt, se szexisen sima bőrű, mint a férfi modellek legtöbbje manapság. A csirkepörköltet szerette nokedlival, ahogy az anyja főzte. A felesége mindig túl levesesre csinálta, a nokedlije ragadt, mint a csiriz.

         Érden volt egy kis telke egy horgásztó mellett. Oda mentek le nyáron, amikor szabadságot kapott. Általában sült halat evett, amit maga készített el, mert a felesége azt mondta, a hal túl büdös. Mostanában nem is ment Szabóval le a telekre.

         Tizenhárom éves lánya úgy nézett ki, mintha húsz lenne. Reggelente két órát töltött a fürdőszobában, hogy kisminkelje magát. Amikor egyszer szembejött vele a gyéren kivilágított folyosón, Szabó majdnem kezitcsókolomot köszönt neki, mert összetévesztette a második emeleten élő negyven éves kurtizánnal. Éjfélkor járt haza, a sulit sokszor kerülte inkább, és a haverokkal plázázott, cigizett, ivott. Egyszer Szabó megpróbált apaként beszélni kislányával, de amikor a kinézetére, és az iskola helyetti elfoglaltságaira terelődött a szó, a szemét forgatva elhagyta a szobát, majd bezárkózott a sajátjába.. A felesége is rápirított, hogy teljesen elvadítja otthonról a gyereket, ha ilyen vaskalapos és szigorú. Pedig ő nem…

         Mostanában sokat betegeskedett, talán a tüdeje gyenge, gondolta. Soha nem dohányzott, de az édesapjának is gyenge volt a tüdeje, ez talán örökölhető.

         Kollégája, Jakab Zoli, azt mondta, hogy rendelje meg a DNS vizsgálatot az egyik cégtől. Az most nagyon divatos. Ő is megcsináltatta. Kiderült, hogy félig zsidó, a másik fele pedig nyugat-európai és kelet-európai népcsoportok génjeit hordozza. Egy csomó unokatestvért talált, amit magától feldobott a cég, ahol a vizsgálatot megrendelte, és már néhánnyal levelezik is. A leghasznosabb viszont, hogy rengeteg olyan betegségre való hajlamosságot is megmutat a vizsgálat, amit nem is gondolnánk. Akkor tudjuk, hogy mire kell vigyázni, ahogy, öregszünk. Így mondta Jakab Zoli, de ő erre csak legyintett, bár később elgondolkozott rajta. A kis félretett pénzéből megrendelte a vizsgálatot. Néhány napon belül, gusztusosan becsomagolt dobozban, megérkezett a cég küldeménye. A doboz egy kis fiolát, egy útmutatót, valamint egy visszaküldhető borítékot tartalmazott. A fiolába egyszerűen bele kellett köpnie néhányszor. Ez nem volt nehéz, mert közben Siklóssy úrra, a főnökére gondolt, s nyomban temérdek nyál gyűlt össze a szájában. Majd a fiolát a csomagba téve, elküldte a cégnek a mintát. Azt írták, az eredményt néhány hét alatt email-en kapja meg. Két hét múlva szinte el is felejtette az egészet.

 

         Naomi Wilsonnak, az IDENTIGENE, LLC Ohio-i DNA Testing laboratórium adminisztrátorának ez volt élete legszebb napja. A mindössze huszonkét éves lány a gyakorlati idejét töltötte a cégnél, alig három hete. A postázóban dolgozó, Kirk Cumbell hasonló korú, iszonyatosan jóképű pasas volt. De Naominak hiába volt olyan a bőre, mint az ében, amelyhez óriási mandulavágású szem is párosult, sőt, szépen ívelő szemöldök, formás ajkak, Kirk szinte észre sem vette. Hiába ment el napjában többször is előtte, ringó lépteivel, hosszú, formás lábaival a lány, Kirk még csak fel sem nézett a számítógép képernyőjéről. Már-már feladta, hogy köztük bármi is legyen, amikor aznap reggel egyszer csak belépett az adminisztráció irodájába Kirk, majd egyenesen felé igyekezett. Naomi épp az aznapi DNS mintákat küldte el email-en a megrendelőknek. A laborból megérkezett mintának volt egy kódja, amit nagy sárga betűkkel és számokkal jeleztek a mintán, s neki a kódnak a párját kellett kikeresni a gépen, amihez egy email cím is tartozott. Ekkor csatolta a minta eredményeit tartalmazó mellékletet a levélhez, és elküldte a címre. Rém unalmas munka volt. Három órája már folyamatosan ezt csinálta, de amikor a férfi belépett az irodába, nagyot dobbant a szíve. Kirk odahajolt a monitor fölé, és megkérdezte, van-e kedve este moziba menni a lánynak. Naomi elmosolyodott, zavarban volt, ahogy a férfi közel hajolt hozzá, és az egyik félbehagyott emailhez véletlenül nem az azonos kódszámmal rendelkező mellékletet csatolta, tehát a HKSZ-155 569 hanem az UKS-155 569 számú eredményt. Miután megbeszélték hol, s mikor találkozzanak, vette észre, hogy a listán két egyforma melléklet van. A HKS 155 569 számú eredményt egyszerűen ad akta tette, mert azt hitte duplán küldték át a már egyszer csatolt mellékletet, s az utolsó emailhez újra az UKS kezdetű mellékletet csatolta. Ezután dolga végeztével, öt órakor röpült haza, hogy randira készüljön.     

 

         Szabó Kálmán miután hazaért, belépett a sötét lépcsőházba, nekidőlt a bezárt kapunak. Arra gondolt, most jön a mai nap második felvonása. Az elsőt már letudta a munkahelyén, az dráma volt. Siklóssy üvöltött az arcába, hogy miért nincs még kész a saját munkájával, be fogják perelni a céget, ha nem készül el időben az adóbevallás. Megnyugtatta Siklóssy urat, hogy két napon belül az asztalán lesznek az akták, ezért hat óráig bent maradt, és haza is hozott valamit, hogy éjszaka dolgozhasson.

         Itthon viszont egy tragédia második felvonása következik, mert el kell mondania a feleségének, hogy nem tudnak Horvátországba menni nyaralni, mert nem kapott szabadságra engedélyt a cégtől. Ez talán a kisebbik, jobban átvészelhető része lesz a tragédiának, de ami végképp elszabadítja a poklok poklát az lesz, hogy anyósát nem tudja elküldeni Lillafüredre a gyógyszállóba egy hónapra májusban, mert megvonták a prémiumát, és a fizetésének  tíz százalékát is lecsippentették. Ma még az anyós is itt lesz, mert minden pénteken hozzájuk jön vacsorázni, hogy Ágival traccsoljanak és “uncsikázzon” egy kicsit. Az “uncsika” persze tíz perc után lelép, és teljes sziú harci díszben tűnik el másnap délelőttig, vagy vasárnap reggelig, valahol a város mocsarában a haverjaival.

         Ági és Anyuka a fotelben ültek és kávéztak. A lányuk kettejük között ült a szőnyegen, arcán visszatükröződött az okos telefon kékes fénye. Most olyan gyermeki volt, és szelíd. A mami kedvéért nem sminkelt még, tizenhárom éve teljes természetességével nyomkodta a virtuális gombokat a telefon érintőképernyőjén. Szabó hozzálépett, megsimogatta a haját. A lánya csak elrántotta fejét és sziszegett egyet, mint a támadásra figyelmeztető macska. A feleségének megcsókolta a homlokát, anyukának kezet csókolt. Úgy utálta ezt, de Anyuka megkövetelte ezt a hülye, múlt századi rituálét tőle. “Én így szoktam meg édes fiam, mert egy Festetich lánynak kezet illet csókolni mindig” — mondta, mikor azt kérdezte egyszer Szabó, hogy minek ez a bohóckodás anyuka, még Ágival kötött házasságuk elején. Akkor még ő is merészebb volt és bevállalósabb, aztán… megtörte az élet és a család, vagyis inkább betörte, mint amikor a szilaj csikóból kezes munkalovat nevelnek. A “szilaj csikó” erős túlzás volt Szabó esetében, de a hasonlat árnyalataiban megfelelt.

         Döbbenetükben elállt a szavuk, mikor a kellemetlen híreket bejelentette, majd kérdésekkel bombázták, hogy miért nem kérdezte meg ezt, vagy azt? Vagy, hogy miért nem csapta oda a főnöke asztalára a háromembernyi munkát, hogy csinálja meg egymaga, ha ilyen pofátlanul megszabdalta a fizetését? Hogy, most mi lesz? Ki fogja anyuka gyógyüdülését finanszírozni? Mi lesz a gyerekkel, ha nem mennek nyaralni? A záporozó kérdések után jöttek a “ Mondtam én neked”-del kezdődő hosszú mondatok, ami általában Anyuka szájából hangzott el és Áginak címezte. “Mondtam én neked, hogy ne menj egy könyvelőhöz! Mondtam én neked, hogy ez a férfi nem tud a sarkára állni!”  És ehhez hasonlók. Végül, a tragédia zárójelenetében jöttek a halállal és betegséggel kapcsolatos megjegyzések. “Nekem már úgy is mindegy, minek is mennék Lillafüredre? Azért nem is harcolt a pénzért ez a szerencsétlen! Egy beteg öregasszonyra senki sem gondol már!” Ekkor Ági vádlón nézett Szabóra, hogy tessék, látod mit csináltál?

         — Sajnálom. Ennyit tudott csak mondani.

         Az unoka felszedelőzködött a szőnyegről, és bevonult átlényegülni a fürdőszobába.

Szabó meg bekullogott vacsora nélkül a kisszobába, ahol este dolgozni szokott, hogy ne zavarja a családot a késő éjszakáig felkapcsolt lámpával. Ledobta a táskáját a sarokba, leült a számítógép elé, hogy a napi email—eket ellenőrizze. Hátha küldött valami újabb fontos munkát a főnöke.

Először levélszemétnek nézte az ismeretlen cégtől jött emailt, majd a DNA rövidítésre pislogott egyet, és eszébe jutott a néhány hete feladott fiola, amiről már teljesen elfeledkezett.

         — Na, legalább megtudom, mennyi nyavalyára vagyok hajlamos, Európa mely szegleteiben éltek az őseim.

         A szokásos felvezető szöveg után megnyitotta a mellékletet, melyben szépen, színesen bemutatták, mely földrészekről, országokból származik és hány százalékban örökölte az ott élő ősei génjeit. A furcsa az volt, hogy majdnem hetven százalékban angol volt a genetikája, majd a fennmaradó harmincvalahány százalék spanyol, skandináv ősökre mutatott. Talán kevesebb, mint egy százalékban hordozott kelet-európai géneket.

         Szabó felnézett a számítógép képernyőjéről, az esti sötétségbe bámult az ablakon keresztül, majd az ablakból visszatükröződő arcvonásait vette szemügyre. Hm. Anyja beszélt valamikor távoli, angol rokonságról, de az, hogy hetven százalék az azt jelenti, hogy valamelyik szülője nagyon is angol volt. Apja, tudomása szerint Tatabányán született, nagyapja Mohácson. Anyja budapesti lány volt, anyai nagyanyja pedig Pilisvörösváron született. Szabó beletúrt kevéske hajába, szeme visszavándorolt a képernyőre, ami fehéren feketén mutatta, hogy ő bizony Angliából származik.

         — Lehet, hogy örök befogadták?

Nézett újra a halvány tükörképére az ablakban. Mindig furcsa volt, hogy se apjára, se anyjára nem hasonlít. Talán a szeme egy kicsit anyjáéra, de az sem volt túlzottan különleges. Kár, hogy már nem élnek. Késői gyerek volt. Szülei elmúltak negyven évesek mikor megszületett. Egyke volt. Talán ezért fogadták örökbe — jutott eszébe hirtelen —, mert nem lehetett gyerekük, és utolsó nekifutásként, hogy szülők lehessenek, inkább befogadtak egy árvát. Egy brit árvát! Húzta ki magát kissé, mellkasát kidüllesztve. Nem is tudta, hogy most szomorú legyen, mert az élete egy hazugság volt, vagy örüljön, hiszen talán izgalmas rokoni szálakat lelhet a világhálónak köszönhetően. Megnyílhat a világ előtte! Megismerheti IGAZI szüleit, rokonait…

         Szabó nagy levegőt vett, arca kipirosodott az izgalom hevében. Anyuka és Ági még kint szaporították a szót, hogy mi legyen a gyógyüdüléssel, de ez már cseppet sem aggasztotta. Valahogy könnyebb lett a lelke, a feje. Úgy érezte, ezek a gondok, már nem az ő gondjai. Kívülről látja ezeket az eseményeket, mert ő, Szabó Kálmán nem az, aki. Hanem valaki teljesen más. Egy angol család gyermeke. Lehet, hogy Magyarországon érte szüleit baleset, ő pedig itt került árvaházba. Nem. Biztos, hogy rokonai visszavitték volna a szigetországba a tragédiát követően. Akkor lehet, hogy az angol hölgy ideköltözött Magyarországra, és itt szülte meg gyermekét, mert a férfi, aki az igazi apja, nem akarta elvenni feleségül, mert már volt neki családja. Igen. Csakis így lehet, hogy szinte alig van a génjeiben kelet—európai vonal.

          Felvillant egy üzenet a belépett oldalon, ahol a vizsgálat eredményei voltak láthatók. Találtunk egy második unokatestvért! Szólt az üzenet. Szabó rákattintott. Az angol úriembert Spencernek hívták. Aztán még egy üzenet érkezett, hogy találtak még egy unokatestvért, méghozzá elég közelit.  Az is Spencer volt. Karl Spencer. Természetesen angol, sőt nemesi családból származik, írja a hosszú bemutatkozásban. Nemrég kapta meg eredményeit és kiderült, hogy Winston Churchill rokonságába tartozik. Szabó pislogni kezdett. A pasasnak szinte ugyanazok az eredmények látszottak a megosztott oldalon, mint neki.

         Tenyere izzadni kezdett, kapkodni kezdte a levegőt. Fel kellett állnia, hogy ablakot nyisson, mert szinte megfojtotta a szobában uralkodó, izzó és sistergő feszült izgalom, ami természetesen belőle áradt. Kitárta az ablakot és nagyot szippantott a friss levegőből.

 

         — Winston Churchill rokona vagyok! — mondta ki suttogva, majd nagy levegőt vett, és kikiáltott az Andrássy úti sétányon bólogató fasor felé.

         — Churchill vér folyik az ereimben!

         — Akkor tolj szivart a szádba baszod, de ne ordibálj késő éjjel! — kiáltott valaki egy másik ablakból.

 

Halk kopogást hallott az ajtó felől. Szabó visszafordult és indulatosan odaszólt

          — Mi van?!

Dermedt csend következett, majd Ági nyitott be halkan.

         — Jól vagy Kálmán? — nézett ijedten a férfi szikrázó szemébe. Olyan volt, mintha nem is az ő Kálmánját látná, hanem valaki más állna az ablakban, szálfaegyenesen, szemében a diadal fényével.

         — Jól vagy? — ismételte meg a kérdést, és egy pillanatig azt hitte, Kálmán kiveti magát a harmadik emeleti ablakból, mert megőrült vagy valami rossz hírt kapott, és elvesztette az eszét.

         — Anyuka elment és…

         — Hál’ istennek! — mordult fel Szabó — Épp ideje, hogy te is lefeküdj, Ágnes. Dolgozom, most hagyj, kérlek békén a hasfájásaiddal!— fordult vissza a nyitott ablakhoz Szabó, majd lendületesen becsapta.

A felesége sóbálványként állt az ajtóban. Ilyennek még soha, de soha nem látta a férjét, akivel tizenöt éve együtt él. Még a házasságuk legelején sem volt  ilyen… ilyen izé… Határozott! Tiszteletet követelő.

         — Mi lesz már asszony? Menj aludni! — ült le a számítógép elé Szabó, hátat fordítva feleségének, és hátat fordítva saját régi önmagának is.

Ágnes kihátrált a szobából, halkan becsukta az ajtót. Percekig tétovázott még az ajtó előtt megzavarodva, fejét rázva, majd a hálószobába ment, lefeküdt.

Szabó egész éjjel az internetet bújta. Elolvasta Churchill egész életét, sőt irodalmi műveket is talált, melyeket Churchill írt. Most vette igazán hasznát az angol tudásának, mert keveset fordítottak le magyar nyelvre, pláne az interneten fellelhető műveket csakis angolul találta meg. Írt az unokatestvéreinek, leírta kalandos történetét, miszerint véletlenül keveredett Magyarországra, és ha tudnak, segítsenek kideríteni, hogy kik lehetnek a szülei. Megosztotta saját eredményeit is a vélt rokonokkal és alig várta, hogy válaszoljanak. Reggel egyáltalán nem volt álmos. Nagyot nyújtózkodott, megdörzsölte a szemét.

         — Ági! — kiáltott ki a csukott ajtón keresztül — Főzz egy kávét, kérlek!

Mikor hallotta felesége szöszmötölését a konyha felől, felállt, szeme megállapodott a szoba sarkába dobott érintetlen táskán. Vállat vont, és a fürdőszobába ment zuhanyozni. Másfél óra múlva megborotváltan, frissen lépett a konyhába, felesége homlokára csókot nyomott, a táblagépét bekapcsolva ült asztalhoz, így iszogatta meg újramelegített kávéját.

A felesége csak ült vele szemben az asztalnál, kutatta férje vonásait, hátha valamit megfejt a száznyolcvan fokos fordulatot vett személyiségéről.

Reggeli után, Szabó felpattant.

         — Most elmegyek, majd valamikor jövök — mondta választ sem várva.

         — Itthon van a lányod? — nézett most először Ágira

         — Nincs. Tudod, hogy ilyenkor… — de Szabó közbevágott.

         — Ilyenkor már itthon a helye! Sőt, el sem kellett volna mennie a taknyosnak! Mire hazaérek, kerítsd elő! — mondta kicsit vészjósló hangon, majd megenyhülve tette hozzá — Azt akarod, hogy kurvaként végezze valahol, tűkkel összeszurkált karokkal ébredjen egyszer egy nyilvános vécében?

         — Nem, de honnan…

         — Hívd fel, küldj üzenetet! Mondd, hogy meghaltam, vagy amit akarsz! — húzta be maga mögött Szabó a bejárati ajtót.

Tulajdonképpen meghaltam. Morfondírozott magában. A régi petyhüdt, szaralak, a bólogató, seggnyaló, betört ló meghalt. És újjászületett. Vidáman fütyörészve futott le a lépcsőkön, és lépett ki a langy tavaszi napsütésbe.

         Arra a kiállításra tartott, melynek a meghívója már régóta az íróasztalán hevert, de nem gondolta, hogy lesz ideje megnézni. De most úgy érezte, szüksége van kikapcsolódásra.

A kiállításon összefutott Siklóssy úrral, aki kissé feddőn nézett rá.

         — Szabó, magának nem otthon kellene lennie, hogy befejezze az ön által ígért munkát? — suttogta visszafogottan, hogy ne zavarja meg a többi látogatót.

         — Hétvége van Sándor, és most pihenek — súgta vissza ugyanolyan visszafogottan és bizalmasan hátba veregette az elképedt főnököt, aki szóhoz sem jutott azon, hogy Szabó simán leSándorozta.

Egyébként is az egész ember valahogy más lett. Magasabb, vagy mi a fene, és túlságosan magabiztos. Talán ajánlatot kapott egy jól menő cégtől, azért mer így beszélni vele? De mire összeszedte magát, hogy felháborodásának hangot adjon, Szabó már tovavitorlázott, hogy szóba elegyedjen a kiállított darabok alkotójával.

         Több cég is képviseltette magát, akinek a könyvelésével bajlódott évek óta. Az egyik cég tulajdonosával hosszasan beszélgettek a Szabó által nemrég megrendelt genetikai vizsgálatról, ami most oly divatos. Szabó csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy valószínű, hogy új céget fog alapítani, ha lesz, aki társul vele, mert egy Churchill leszármazott nem fog éhbérért dolgozni. A cégtulajdonosnak felcsillant a szeme, és meghívta Szabót a jövő hétfőre az irodájába, hogy erről beszéljenek. Tudta, Szabó jó a szakmájában, megbízható, és ezzel a családi háttérrel, dőlni fognak az ügyfelek.

Szabó hazafelé, az egyik sarkon észrevette lányát egy csapat suhanc társaságában, és hozzálépett.

         — Ideje, hogy hazamenj kisasszony!

A lány meglepett arccal fordult vissza, megrökönyödött arca csupa kérdőjel volt, majd harciasan visszaszólt.

         — Majd megyek, ha jónak tartom.

A többiek felröhögtek.  Már Szabóra sem néztek, aki megragadta a lánya karját.

         — Húzd haza a beled kislány, mert megjárod! Ha nem akarsz jövő héttől javítóintézetbe kerülni, jobban teszed, ha szót fogadsz, taknyos! Tudjátok, hogy csak tizenhárom éves? — nézett most a döbbent arcokra. — Na?

         — Tényleg annyi vagy? — meredt az egyik a lány vörös arcába, aki most dühösen lesütötte a szemét.

         — Baszod, jól átvágtál minket! — mondta a másik majd fejével intett a többieknek, hogy kövessék.

Hazáig nem szóltak egymáshoz, majd a kapun belépve Szabó a könnyektől szétmosódott arcfestéktől alig látszó tini arcra nézett.

         — Ha jó kislány leszel, elviszlek Disneylandbe! És kapsz egy robogót…talán jövőre, de csak a telek környékén használhatod — javított az ígéretén, mikor a lány szeme felcsillant.

         — De — tette hozzá —, ahhoz az kell, hogy minden este nyolckor itthon légy, és ne kend magad össze ezekkel a festékekkel, mert úgy jársz, hogy mire húsz leszel, negyvennek fogsz kinézni!

         — De apu…— mondta a lány, amit már régen nem mondott.

         — Igen?

         — Mi történt?

         — Ha akarod tudni, te is egy Churchill leszármazott vagy… és cégtulajdonos leszek. Mától minden, de minden más lesz! — nézett a meglepett lány arcába, majd magához ölelte. — Rendben lesz minden, csak légy jó kislány!

         Így is lett. Szabó otthagyta a könyvelőirodát, céget alapított, egy kis segítséggel, ahová Jakab Zolit is bevette, hiszen az ő ötlete volt a genetikai vizsgálat. A nélkül soha nem derült volna ki származása. Így megtudta, többre hivatott, mint egy életen át aktakukackodni.

         Néhány hónapon belül rengeteg ügyfele lett, mert elhíresült a cégtulajdonos származása. Divat lett hozzá vinni a cégek könyvelnivalóját. Az anyóst ősszel elküldte Lillafüredre azzal a feltétellel, hogy soha többé nem várja el tőle a kézcsókot. Anyuka megölelgette vejét és Festetich lány ide vagy oda, orrát lejjebb eresztette fél méterrel azután, mikor meglátogatta a családot. Ági edzőterembe járt, főzőtanfolyamra, ahol megtanult igazi paprikás csirkét főzni az ő Kálmánjának. Boldogan pucolta a halat, ha néha az Érdi telekre mentek horgászni. A kislányuk lassan lekoptatta az összes, nem hozzá illő egyedet, és új társaságot talált magának, az osztálytársai között. Angliába utaztak, és bejárták Churchill életútjának összes állomását. Karl Spencerrel is találkoztak, aki buszsofőr volt Londonban, és aki otthonába is meginvitálta az újdonsült rokonságot. Szabó megígérte, hogy ha Magyarországra látogat Karl, szívesen megmutatja neki Budapestet, vendégül látja néhány napra.

 

         Naomi Wilsonnak, az IDENTIGENE, LLC Ohio-i DNA Testing laboratórium adminisztrátorának az volt élete legkínosabb napja, mikor felfedezték a következő év elején a hibát, amit vétett, miszerint két helyre is ugyanazt a genetikai eredményt küldte el. Az egyik Szabó Kálmáné volt Magyarországon, a másik Karl Spenceré az Egyesült Királyságban. A cég, miután elbocsájtotta a súlyos hibát elkövető lányt, Szabónak egy elnézésüket kérő levélben leírták a rendszer tévedését, melyet most korrigálnának. A helyes genetikai eredményt most küldik csatoltan. Kárpótlásul ingyenesen elvégzik a genetikai vizsgálatot az egyik családtagján is.

         Szabó Kálmán vett magának egy új Apple MacBook-ot olyan áron, hogy egy éve még kéthavi fizetéséből sem telt volna rá. A másik számítógépet egy használt műszaki boltba vitte, ahol teljesen letöröltek róla mindent, úgy tették a kirakatba.

         Amikor a levelező programot feltelepítette Szabó, rájött, hogy a lassan tíz éve használatos freemail alkalmazás jelszavát, és a többi hasonló alkalmazásét is, az előző gép mentette, így már csak a jó ég tudja, mi volt a jelszava.

Hiába próbálkozott, nem tudott belépni. Aztán úgy döntött, nem fog ezzel szórakozni. A google levelezőprogramban csinált egy fiókot magának és ezen túl innen küldte a magánleveleit.

         Az IDENTIGENE, LLC Ohio-i DNS vizsgálatokat végző cég levelét sohasem kapta meg…

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Braun Krisztina
Szerző Braun Krisztina 25 Írás
Gyerekkorom óta hol verseket, hol novellákat vagy regényeket írok. A toll illetve már a virtuális toll és papír az én kötőtűm a rágógumim. 50 éves vagyok, három szép nagylány anyukája. Hét éve nem Magyarországon, hanem egy angol, tengerparti kisvárosban élek a családommal. Idős emberekkel foglalkozom, olyanokkal, akiknek már közel az eltávozás ideje. Tőlük tanultam meg angolul. A velük való beszélgetések feltöltenek, bölcsességük vagy gyermeki hozzáállásuk a világhoz inspirál, s amikor időm engedi, írok. 2O17-ben, a Magyar Irodalmi Ház pályázatának köszönhetően megjelent "A mandarin" c. írásom az Ezerszín c. irodalmi novella válogatásban. 2O18-ban a LiteraTúra c. irodalmi magazin által kiadott "Szavakból kazlat" c. irodalmi válogatásban is szerepelt a "Harmadik emelet négy" c. novellám, valamint 2O18-ban a Trívium Egyesület által kiadott 1OO mini történet c. novellás kötetben az "Áthajolt a korláton és..." c. novellám. A MIR (Magyar Irodalmi Rovat) online oldalán rendszeresen jelennek meg írásaim. A Facebook-on kezelt, valamint a Blogger oldalán "Amikor én még..." c. oldalaimon folyamatosan osztom meg novelláim, verseim. Saját könyvem csak magánkiadásban jelent meg " Az örvényen túl" címmel. Havi rendszerességgel osztom meg írásaim az Ausztráliában terjesztett "Kultúra" c. magazinban.