Ál(om)bérlet
Ez már nem az otthonos, nyolcvanas évek
( az emlékeinket sem élhetjük újra )
A jelen – létem szinte már csak albérlet
és, hogyha panaszkodok is a túlsúlyra,
hidd el: a lelkem nehezebb, mint a testem
( minden nap egy újabb unciát hozzárak )
Hajszolt a reggelem, ‘s úgy várom az estem,
mert az álom nem köt a világhoz – mást ad:
Könnyedén kilépek ördögi körökből,
nem érhet hátszél ( mi nekem szembe fúj csak )
nincs árnyékharc, mely pusztán bennem öldököl,
nem hagyva, hogy egérutakon elkússzak.
Amikor álmodom, nem vagyok erőtlen:
a bezárt ajtóknak fordítom hátamat,
fényes színű hidak nyílnak meg előttem
és átlépek szívembe emelt gátakat.
Ott nem feszíthet fejünk felett délcegen,
ki érdektelen rá, mit bír el az ember
( aki ébrenlétben túlélni képtelen )
Ám, kenyerét féltve álmodni már nem mer…
( 2017. 03. 27. )
Legutóbbi módosítás: 2017.04.03. @ 18:58 :: Schifter Attila
